Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Megnyílt a József Attila Emlékhely

Egy félreeső ferencvárosi utcában született a 20. század egyik legfontosabb magyar költője – bár sokat változott előnyére, a Gát utca még mindig nem tartozik a város legfelkapottabb környékei közé. Az utca elején álló egyszintes házban kicsi, de annál érdekesebb emlékszoba nyílt, amelyet minden irodalomrajongónak legalább egyszer látni kell.

József Attila életműve elválaszthatatlan Ferencvárostól. Erről a környékről sétált, sőt, valósággal robbant be a magyar irodalmi életbe a mindössze húszéves költő, hogy bő egy évtized alatt olyan jelentős életművet hagyjon hátra, amelyet kevesen.

A kiállítás József Attila életútját, egyben az idő kérdését járja körül – mindez amely az évgyűrű motívumát használó, rendkívül ötletes interaktív eszköz és a fölötte elhelyezett eredeti Doxa köré épül.

A Miniszterelnökség és a kerületi önkormányzat támogatásával, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szakmai segítségével létrejött kiállítóhely számos érdekességet rejt, így például megtaláljuk itt a költő eredeti pénztárcáját, cigarettatartóját és ceruzáját.

A PIM-ben őrzött eredeti kéziratok hű másai is láthatóak a falakon, az egyik tárolóban pedig feltűnik egy – szintén rekonstruált – hintaló is, amelynek korabeli elődjét, a kis Attila egyetlen játékát ő maga darabolta fel tüzelőnek. Erről a momentumról így emlékezett nővére: "A kisfiúnak ez a fehérlő - áldozása mélységesen meghatotta mamát. Ma is előttem van az arca, amint végigcsurog rajta a könny, amikor tüzet gyújtott belőle a paprikás krumpli alá."

Az egyik érintőképernyőn végigkövethetjük József Attila ferencvárosi életének színhelyeit is. Nem kevés volt ezekből, a szegénységben élő család folyamatosan költözni kényszerült, így összesen 19 helyen élt a kerületben. Sok helyen lakott, de igazi otthona talán sosem volt.

A kis teremben a költő szinte egész életútja végigkövethető, a kiállított tárgyakkal, a kevés, de jól kiválasztott idézettel és az interaktív eszközökkel pedig meglepően sok időt lehet eltölteni.

Itt, a Gát utca 3. alatt található szerény, egyszintes házban született tehát József Attila; nem tudjuk, hogy pontosan melyik lakásban, valószínűleg az emeleten, de talán nem is ez a fontos. Három hónapnál többet nem élt itt, mégis, ebbe az egykor még külvárosi házba minden irodalomrajongónak legalább egyszer el kell zarándokolnia.
József Attila Emlékhely
Cím:

1095 Budapest, Gát utca 3.

Hasonló tartalmak

Kultúra

Tandori 85

December 9-én Tandori Dezsőre emlékeznek a Három Hollóban. A költő 85. születésnapja alkalmából szervezett összművészeti esten lesz Tandori gombfocitorna, kerekasztal olyan művészekkel, mint 6363, Simon Márton, Závada Péter, 19 órától pedig koncert zárja a programokat.

Kultúra

Nyílt nap a Kelenhegyi úti Műteremházban

December 10-én egy egyszeri programsorozaton való részvételre nyílik lehetőségünk: a Kelenhegyi úti Műteremház kapuja kitárul, az alkotó művészek lakásajtajai megnyílnak, és betekintést nyerhetünk műtermeikbe, lakásaikba. A ház belső és külső terei is életre kelnek: lesz lépcsőházi kiállítás, művészettörténeti és építészettörténeti séták, felolvasószínház és gyermekprogramok is.

Kultúra Szponzorált

Grecsó Krisztián: Tíz eszkimó – Pezsgős szilveszter a Katonában

Tölthetjük kultúrával is a szilvesztert, december 31-én ugyanis a Tíz eszkimó előadással és pezsgőzéssel várnak a Katona József Színházban. A színdarab szövegét Grecsó Krisztián írta, és Máté Gábor rendezte.

Szponzorált Kultúra

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia: Extázis

Az Extázis című előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál, egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni? A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből. A bemutatón december 16-án vehetünk részt.

Neked ajánlott

A