A régi nagybaniA Nagyvásártelepnek nevezett területet a főváros építette az 1930-as évek elején a Budapest piacait és boltjait ellátó élelmiszer-nagykereskedelem lebonyolítására, miután a a forgalom növekedése bőven meghaladta a
Központi Vásárcsarnok lehetőségeit.
A mai Soroksári út és a Ráckevei-Duna-ág közt elhelyezkedő terület vasúti, folyami és közúti kapcsolattal is rendelkezett, így az Alföldről beérkező termények fogadása,
tárolása és elosztása könnyebbé vált. Az egy időben akár 210 vagon rakodására is alkalmas telepet húsz vágány és két kikötő szolgálta ki.
A több mint tízezer négyzetméteres vásárcsarnokban nagyjából 400 nagykereskedő dolgozott.
A Kvassay-gát védelmét élvező hatalmas területről mára már csak archív fotókról és a megmaradt két, rossz állapotban lévő, de még így is csodálatos ipari épület alapján alkothatunk képet.
Csarnok és irodaházGyakorlatilag ennyi maradt az egykori telepből, viszont ez páratlan érték. Az 1930–1932-ben elkészült épületek tervezője Münnich Aladár, a korszak ismert, saját útjain járó építésze, aki
számos szállodához, lakóházhoz és ipartelephez készített – a lehetőségek szerint igencsak előremutató – terveket. Épületein igen gyakran alkalmazott modern szerkezeteket.
Münnich egyébként a háború után – még ma is utópikusnak ható –
városrendezési terveket készített, a két meglévő között például egy süllyesztett, toronyházakkal szegélyezett új körutat tervezett a pesti belvárosba.
A hatalmas méretű – 11 ezer négyzetméteres, 234 méter hosszú, 42 méter széles, 17 méter belmagasságú – csarnok különleges, Zeiss–Dywidag-rendszerű vasbeton dongákból álló héjtetőrendszerének köszönhetően messziről látszik az időközben pusztasággá változott tájban.
A csarnokban régen ládák, konténerek, mezőgazdasági és kertészeti termények, élelmiszerek álltak 6-8 méteres magasságban. Az épület két hosszoldalán magasított rakodóperon húzódik, a kereskedők innen könnyebben tudták a beérkező teherautókra pakolni az árut, de igény szerint be is hajthattak a csarnokba, illetve az alatta található tekintélyes pincébe, amelyet modern hűtő-, illetve fűtőberendezés temperált.
A csarnok egy híddal csatlakozik az építészetileg szintén értékes irodaházhoz, melynek pincéje és földszintje fölött négy emelet és tetőterasz kapott helyet. Az épületben vendéglő, posta, bank, rendőrség, vasúti- és vámkirendeltség, a csarnokfelügyelőség, a nagykereskedők és bizományosok irodái, kazánház, transzformátor és a munkások helyiségei kaptak helyet. Az épület számos technikai újdonsága közül elég, ha kiemeljük, hogy itt
üzemelt
az első folyamatosan működő, körbejáró lift, azaz
páternoszter.
A homlokzat vörösesbarna klinkertégla borítást kapott. Itt található
Ohmann Béla négy, egyenként két és fél méter magas szobra, a földműves, a halász, a kertész és a kofa stilizált alakja is. Az erkély oszlopain a főváros címere, az épület előtt pedig két zászlótartó rúd figyelhető meg.
Fejlesztési tervekA második világháború utáni államosítás, majd a privatizálás után a telep állapota mindinkább leromlott. A mára egyedüliként megmaradt csarnok és az irodaház esztétikailag nincs túl jó állapotban, az utóbbi födéme statikailag is meggyengült.
A 2004 óta műemléki védettséget élvező épületek a Duna City révén ismertté vált gigantikus területfejlesztési tervek részét képzik. A tulajdonos előkészítette a beruházást, melynek eredményeképp lakások és irodaházak épülhetnek a sétánnyá változtatott Duna-ág mellett.Az épületeket egyelőre csak ideiglenesen használják, több klipet és a Top Gear egyik adását is itt forgatták, de a tervek szerint a csarnok rendezvényeknek, kiállításoknak, expóknak, az egykori irodaház pedig üzleteknek, kávézóknak és loftlakásoknak adhatna otthont. Nem tudni, hogy mindez mikor épülhet meg, de a két épület fennmaradásáért szurkolunk. Nagy kár volna őket pusztulni hagyni.
