Az Árpád híd metróállomás a belvárostól legtávolabbi olyan metróállomás, ahonnan még át lehet menni Budára, így ez egy igencsak forgalmas pontja a városnak. Éppen ezért a hozzá tartozó aluljáró igencsak pezsgő kereskedelmi és szociális életet él, és bár az állandó itt tartózkodás senkinél nem jellemző, azért az átmenő forgalomból adódóan sok izgalmas dolog történik itt nap mint nap.

Az Árpád híd metróállomást 1984. november 5-én adták át, és egészen 1990-ig ez volt a 3-as vonal északi végállomása. Az M3-as metróvonal itt találkozik az 1-es villamosvonallal. A metróvonalról itt lehet utoljára hídon átjutni Budára, emiatt különösen forgalmas megállóhelynek számít. Mivel itt mindkét irányból lehetőség van arra, hogy a vonatok irányt váltsanak, így a közlekedésirányítás szempontból is fontos pontnak minősül.

Az állomás 4,82 méterrel van a felszín alatt. Szélső peronos kialakítású, ami azt jelenti, hogy a peronok között le és fel kell lépcsőzni, ami az utazás szempontjából bizonyos esetekben igen idegesítő, főleg, ha rossz a mozgólépcső, vagy nem tudjuk, hogy hol kell kimenni. És a legtöbben – úgy láttuk – nem tudják, mert a tájékoztatás hiányos.

A hely egyébként amiatt is emlékezetes, mert itt történt az egyik legsúlyosabb budapesti metrótűz: 2011. április 19-én egy metrókocsi teljesen kiégett, és a tűz átterjedt egy másikra is.Pékségnagyhatalom, de a könyv is nagyon megy Ami első ránézésre feltűnik, bármelyik peronra is érkezzen meg az ember, az a pékségek elképesztő száma. Itt szinte minden második üzlet pékség, amelyek harmonikusan váltogatják egymást a különböző pizzaszeletezőkkel. A kínálat nagyjából mindenhol ugyanaz, de az egyik üzlet tulajdonosa szerint ez nem jelent problémát, hiszen a nagy átmenő forgalom és a rengeteg kijárat meg is követeli azt, hogy mindenhol legyen olyan hely, ahol a nagy rohanás közben gyorsan venni lehessen valamit.

Egy másik helyen azt is megtudtuk, hogy a reggeli csúcsforgalom az igazán jövedelmező időszak, ilyenkor még a sok üzlet ellenére is fel tudnak torlódni a sorok. Estére viszont lecseng az izgalom, és vásárlás helyett szinte mindenki hazafelé igyekszik. Talán ezzel indokolható, hogy sok bolt 17:00 felé már bőven a zárásra készülődik, és félig leengedett roló mögött számolgatja a napi bevételt. Aki nyitva marad, az már nagy részben csak megszáradt maradékot vagy gyrost árul, azt is jellemzően példátlanul kedvetlenül, pedig állítólag mindenki szereti a munkáját.

A pékárun kívül a könyveladás a másik jól menő üzlet errefelé. Megtudtuk, hogy a könyvek többnyire a reggeli órákban a legkelendőbbek, és valószínűleg ajándékba viszik őket. „Szinte meg sem nézik, hogy mit vesznek. Előbukkannak a tömegből, fél percig nézelődnek, akkor is főleg az árak érdeklik őket, majd fizetnek, és rohannak is tovább” – mondta az egyik eladó, aki szerint legalább annyira jól megy itt az üzlet, mint ha egy bevásárlóközpontban árusítanának, éppen ezért figyelnek arra, hogy mindig a legújabb könyveket árulják.

„Csak egy jó kocsma hiányzik...”

Az Árpád hídmetróállomáson jól láthatóan sokan kultiválják az alkoholt, az állomáson töltött idő alatt a fogyasztási szokások egészen furcsa végleteit láttuk. Egyik reggel például egy elegánsan öltözött férfi félrevonult a metróból kiözönlő tömegből, és a nyilvános telefonok mellett fogyasztotta el előre megvásárolt (a városi szlengben kiskifliként is jól ismert) szeszes italait, egészen pontosan 3 darabot. De olyanra is volt precedens, hogy két idősebb férfi egy üveg Tullamore Dew-t(!) kevert be, és vonult el vele az egyik lépcső aljába. Ők elmondták, hogy leginkább egy jó kocsma hiányzik nekik idelentről, bár alkoholhoz több helyen is hozzá lehet jutni. Egyébként mindketten dolgoznak, és csak az esti órákban isznak egy-két italt, de azért nem bánják, ha csurran-cseppen némi apró.

Italbeszerzés szempontjából (ami itt egy fontos dolog) az ajándékszatyrokkal és vietnami levesekkel is foglalkozó üzlet mondható a központnak, de Itt valóban mindent meg lehet kapni, ami egy kis esti lazításhoz szükséges, a minőségi alkoholtól kezdve a kannás borig minden kapható egészen este 8-ig. A pult mögött álló, feltehetően vietnami hölgy ugyanazt mondta el, mint mások: „Azért van ennyi ajándékzacskó, mert gyorsan elfogy. Az emberek itt folyton rohannak, és általában útközben veszik meg, amire szükségük van.” A forgalomra persze nem panaszkodik, ő talán az egyetlen itt, akinek a kora esti órákban is kiemelkedő a forgalma, bár a vásárlók összetétele megváltozik: ilyenkor főleg az olcsó borért jönnek egy marék apróval, vagy fiatalok vesznek útravalót, amíg beérnek a városba.

A végén mindig csak a búgás marad Meglepő módon utcazenészt viszont elég ritkán találunk errefelé. A folyamatos úton levés, rohanás és érzéki búcsúzkodás tere nem a legjobb pontja az ilyen jellegű szórakoztatásnak. „Az emberek viszonylag ritkán állnak meg, ritkán néznek oldalra, és ezért a bevétel sem az igazi” – mondja egy muzsikáló férfi, aki még az esti csúcsforgalom előtt összecsomagolt, de még mielőtt elment, adott pár tanácsot, hogy szerinte hogyan kellett volna lefotóznunk.

Ő is továbbállt, ahogyan innen mindenki. Mert ez a hely a vándorlásról szól, amelyet a tömeg zaja, a metrók kattogása kísér, és amikor ezek is megszűnnek, akkor marad az a jellegzetes búgás, amelyről nem tudni, honnan jön. Ezt csak ritkán törik meg az esti órákban az erre járó fiatalok, akik bajt vagy bulit keresni indulnak a belváros felé.