We Love Budapest: Sokak szívébe beloptátok magatokat a Kodály Methoddal. Honnan jött az egyedi zene videók ötlete?
Rév Marcell:
Szimler Bálinttal, a rendezővel osztálytársak voltunk a Színház- és filmművészeti egyetemen. Mikor végeztünk, pont szünet volt a magyar filmgyártásban, mert átalakult a rendszer, ezért nem nagyon volt min dolgozni. Kitaláltuk, hogy addig is csináljunk valami olyat, ami mindkettőnket érdekel és nem kerül sokba - így lyukadtunk ki a zenénél, és kezdtük el olyan zenészek civilebb arcát megmutatni, akik szerintünk valamiért érdekesek.
WLB: Van jelentőségük a helyszíneknek?
RM:
Persze, mindig van jelentőségük. A helyszínek közül talán a KeletiBlokk volt a legjelentőségteljesebb, mert maga is egy alulról szerveződő projekt - próbatermek összessége, amit tulajdonképpen a zenészek tartanak fent. Egy-egy tipikus budapesti hangulatot igyekeztünk elcsípni a videókkal, ám a helyszínek legtöbbször alá voltak rendelve a zenének. Az adott zenéhez kitaláltunk egy ötletet, és az kidobott egy helyszínt; egyedül a KeletiBlokk esetében tudtuk, hogy ott akarunk forgatni, és választottunk hozzá egy dalt.
WLB: Miben különbözik egy Kodály Method videó egy mezei videokliptől?
RM: Élőben rögzítjük a hangot, és egy beállításból vesszük fel az egészet - ezek technikai dolgoknak tűnhetnek, de ezek adják azt az „itt és most”- szerű spontán hangulatot, ami egyedivé teszi a klipjeinket. Egy Kodály Method videó tehát nem egy zenére összerakott montázs, hanem a kettőnek egy organikus egysége. A most készülő Balaton Method más lesz ebből a szempontból - filmesebb, megcsináltabb hangulatok lesznek a Kodály Method kicsit dokumentumfilmes világával szemben.
WLB: Minek köszönhető a stílusváltás?
RM:
A Balathon Methodot moziba szánjuk, ezért úgy kell megcsinálni, hogy lehessen nézni másfél óráig - sokkal jobban be kell tudnunk húzni a nézőt, szóval valamivel játékfilmesebb lesz.
WLB: Miért pont a Balcsi felé vettétek az irányt?
RM: Egyrészt a Balaton egy nagyon emblematikus tájegység, végtelenül kötődik hozzá a nyár és a zene; sok underground művészt ihletett már meg. Másrészt roadmovie-t akartunk csinálni, és ehhez a Balaton tökéletesen adja magát. Az esővel szívtunk kicsit, de alapvetően nagyon jó forgatás volt egy remek stábbal. Ha minden jól megy, februárban lesz a bemutató egy kisebbfajta fesztivál keretében.
WLB: Akárcsak a Methodokban, gyakran fontos szerepe van a zenének a projektjeidben. Mi ennek az oka?
RM:
Nem játszom semmilyen hangszeren, szerintem még zenei tehetségem sincs, mégis nagy zeneszerető vagyok. A Kodály Method videóknál is azt éreztem, ha van egy biztos zenei alap, amiről tudom, hogy minőség, az egy csomó utat kijelöl, ugyanúgy, mint egy jó irodalmi alap. Már az is egy jó támpont, ha tudom, merre nem lehet menni.
WLB: A zene áll a középpontjában annak a versenynek is, ahol zsűritagként fogsz most részt venni. A Lásd, amit hallasz nevű megmérettetésén középiskolásoknak kell egy adott zenei műre kisfilmet készíteniük. Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik neveznek a versenyre?
RM:
Középiskolásokról van szó, tehát a legfontosabb, hogy ne akarjanak megfelelni senkinek, hanem bízzanak abban, amit ők gondolnak a feladott zenéről. Legyenek bátrak, és jelentkezzenek minél többen!
WLB: Mi a véleményed a korábbi évek nevezőiről?
RM:
Nagyon jó látni, hogy milyen friss öltetekkel álltak elő páran! Középiskolában az embert nem viszik a szakmai tapasztalatok egy adott irányba, hanem még nagyon tág a látótere, és ez jól érződik ezeken a kisfilmeken is. Pont ez az a korosztály, amelytől egy szakmabeli is rengeteget tanulhat.
WLB: Neked hogyan jött, hogy operatőr legyél?
RM:
Olyan 17 éves lehettem, mikor belém hasított, hogy operatőr szeretnék lenni, pedig akkor még azt se tudtam, mit csinál egy operatőr. Azt gondoltam, ez valami olyasmi, amivel én ellennék; tudtam, hogy természetemből fakadóan nem lennék képes egy hagyományos munkahelyre bejárni. Eddig bejött.
WLB: Volt valami, ami nagyon meglepett, mikor elkezdtél filmezni?
RM:
Emlékszem Gothár Péter egy nagyjátékfilmjén dolgoztam először, mint legutolsó ember a stábban, és az eléggé meglepett, hogy egy forgatáson ekkora mechanizmust kell működtetni. Az embereknek van egy kicsit romantikus elképzelésük a filmről mint művészetről, és ahhoz képest leginkább egy furcsa építkezésnek tűnt maga a forgatás.
WLB:
Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki jó operatőr legyen?
RM:
Attól is függ, milyen filmről van szó, de alapvetően az a jó operatőr, aki minél többféle embert, érzést, történetet tud megérteni és utána azt valamilyen vízió mentén megfogalmazni. A nyitottság nagyon fontos tulajdonság. Nyilván vannak igen komoly szakmai és technikai elvárások és kihívások - ez egy szakma, amit nem lehet eléggé tudni, egész életében tanulja az ember -, de fel kell ismerni, hogy a szakmai fortélyokon kívül még egy csomó mindenből áll egy film, amikkel nem szabad nem foglalkozni. Magyarul nem szabad szakbarbárnak lenni. Egy zenésznek is hiába van szép hangja, ha nem közvetít vele semmit.
A Lásd, amit hallasz versenyről bővebb információt szerezni és jelentkezni a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján lehet.
