WLB: Hány éves vagy, és ebből mennyit töltöttél eddig zenéléssel?
Palotai:
1961-es vagyok, és 1989 óta zenélek, a Rewind pedig a Trafó megnyitásakor kezdődött. Ott volt az első ilyen buli.
WLB: Mitől lett a Rewind ennyire népszerű és ikonikus?
Palotai:
Hát főleg, mert 15 éve van. Utánanéztünk, hogy van-e még ilyen régi sorozat, de nemhogy Magyarországon, de a világon sehol nem találtunk. A Rewind a mostról szól és mi megpróbáltunk mindig is globálisan gondolkodni a zenében, és nem egy adott műfajt képviseltünk. Persze voltak erősebb hangsúlyok; volt amikor a hip-hop, volt amikor a breakbeat, vagy a dubstep. Most például a trap megy.
WLB:
Miben volt más a Rewind 15 évvel ezelőtt?
Palotai:
Minden évben kicserélődik a közönség, és minden évben fiatalabbak jönnek. A klasszikus Rewind az ugye a nyári West Balkán volt, és ott este 10-kor már tele volt a tánctér. Ott kezdődött, hogy ingyen van a buli, és szerdánként akár 2-3 ezer ember is volt ott. Amerre elláttál ember volt. Mostanában a Corvintetőn olyan 600 körül van, az alatt nem nagyon vagyunk.
Régen egyébként vegyes volt életkorban is a felhozatal, de ma már zenét is korosztályonként hallgatnak az emberek. Ez azért furcsa, mert ha megnézed az amerikai vagy angol partikat, akkor azt látod, hogy teljesen változatos a közönség; ott vannak az öregek és a fiatalok is. Mióta nem engedik be a 18 alattiakat a bulikba teljesen szétszakadt a közönség. Furcsa, hogy a generációs szakadék már nem csak öreg és fiatal között van, hanem fiatal és fiatal között is.
WLB:
Miért pont a szerdák lettek a különleges napok?
Palotai:
Mi már előtte játszottunk szerdánként, szóval egyszerűen így alakult. De lehet, hogy az első Rewind egyébként pont kedden volt. Amúgy szerintem egy ideális nap is a szerda, mert pont megfelezi a hetet.
WLB:
Mi a véleményed a budapesti közönségről? Mennyire bulizósak a fiatalok?
Palotai:
Nem kell félteni őket. Nagyon sokan görcsben vannak, feszülnek, és olyankor ki kell rúgni a lábukat. Láttam a múltkor egy kiírást, hogy “mindenki azért jön a buliba, hogy meghallgassa a kedvenc számát”, de mégis szerintem a közönség a meglepetésre fog emlékezni. A lényeg, hogy ki kell zökkenteni őket. Az arányok meg az időérzék ilyenkor fontos, mert tudni kell, hogy mit lehet csinálni az adott helyen az adott emberekkel, és ez folyamatos koncentrációt igényel. Tesztelgetni kell őket egy kicsit, hogy mit bírnak és milyen tempóban érzik jól magukat.
WLB:
Mit szeretsz a munkádban a legjobban?
Palotai:
A színpadot. És azt, hogy rögtön van visszacsatolás, nem úgy mint mondjuk egy festőnél, vagy egy írónál.
Itt akár oda is jönnek hozzád a színpadra, és zenét kérnek, vagy azt mondják, hogy ez a hang most valamiért nem olyan, ami nekik tetszik. Ez kicsit idegesítő, de közben nagyon interaktív. Nekünk ezt ki kell bírni, és ha a kért zene épp nálam van és belefér az estébe, akkor be is rakom. Mivel embereknek játszom, ezért fontos odafigyelni a közönségre. Sok előadó ezért bukik el, mert nem foglalkozik a közönségével.
WLB:
Van benne rossz is?
Palotai:
Mindenben van. Ebben az, hogy amikor a színpadon vagy, az az energiádnak csak a 20%-a. A többi 80% az előtte, utána meg mellette megy el. Én három ember munkáját csinálom, nincs menedzserem, minden papírmunkát én csinálok, és ez így elég zúzós. Több helyről jönnek a felkérések: sms, telefon, e-mail, facebook, és ezt összeegyeztetni brutális meló. Jó lenne egy személyi asszisztens, de csakis egy megbízható barátra lehetne az ilyesmit bízni. Ha egy idegen csinálja, akkor te már nem fogod tudni, hogy honnan keresnek, mikor és mennyiért, mert nem hozzád megy az info először. Kikerül a kezedből az irányítás.
WLB:
Hogyan készülsz egy bulira? Improvizálsz, vagy előre kitalálod, hogy miket fogsz játszani?
Palotai:
Valamikor előre kitalálom, és az utolsó pillanatban persze dől is az egész. Általában felesleges előre gondolkodni, bár minden pontosabb ha tervezek. De amint ott vagy a közönséggel, általában minden megdől. Olyan dolgok is számítanak például, hogy mit játszott, aki előtted volt.
A tánctérről nagyon egyszerűnek tűnik minden, ha működik a buli, de gyakorlatilag már egy zenével is el lehet tévedni, és onnan visszatornászni magad már kőkemény munka. Nekem nyilván az a fontos, hogy jól érezze magát a közönség. Rajtam múlik, hogy nekik jó lesz-e. Ők arra vágynak, hogy néhány órára kiszakadjanak a valóságból, és ez az én felelősségem. Azt gondolom, hogy egy DJ-nek az a feladata, hogy minden zenéből kihozza maximumot; a megfelelő helyen, a megfelelő időpontban a megfelelő embereknek. De ízlésről vitatkozni persze nem nagyon lehet. Soha nem a zene a hibás, ha valamiért nem működik a buli. Csak egyszerűen nem a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen szólt.
WLB:
Mi a véleményed a hazai DJ szakmáról?
Palotai:
Az, hogy nem túl szerencsés, amikor már a buliszervező is elkezd játszani. A legnagyobb baj, hogy nincsenek promóterek, és a DJ-k maguknak szervezik a bulijaikat. Mindenkinek csak azzal kellene foglalkozni, ami a dolga. Láttam már olyat is, hogy a stage manager játszott a színpadon. Szerintem vagy aznap ne játszon, vagy ne legyen stage manager. Éppen ezek miatt amúgy nem nagyon vannak már igazi DJ-k, mert mindenki produceri aggyal gondolkodik.
WLB:
Melyik volt életed eddigi legemlékezetesebb bulija?
Palotai:
Amikor először játszottam az Exit Fesztiválon, Újvidéken. A várban volt a buli és reggel 7-ig nem engedték, hogy abbahagyjam. Háromszor próbáltam, de nem hagyták. Aztán elmesélték, hogy amikor a háború alatt - aminek nem sokkal azelőtt lett vége - bombázták a várost, akkor mindenki oda ment fel, és ez egy különleges dolog volt, hogy már nem bombáznak, hanem zene szól és buli van.
De a legrövidebb fellépésem is emlékezetes. Braziliában voltam a lányommal, ahol egy fesztiválon léptem fel, és a zenekar akik előtt játszottam nem engedte, hogy lejátszam a zenémet mondván, hogy azt majd a zenekar fogja játszani, és különben is hagyjam abba, mert kell nekik a sound check-re a felszerelés. Összesen öt percet játszottam, de maga az utazás jó volt, szóval megérte.
WLB:
Azok, akik az éjszakában dolgoznak általában nem szoktak külön eljárkálni szórakozni. Veled mi a helyzet? Szoktál bulizni?
Palotai:
Szerencsére azt csinálom, amit a legjobban szeretek, így ez egyszerre buli és munka. Sokszor amúgy, ha van rá lehetőségem, akkor maradok a fellépés után, korábban viszont soha nem megyek. Ha fellépés előtt kell várnom pár órát, abban jobban elfáradok, mintha ugyanennyit játszanék.
De egyébként ha megkérdezik hol szeretek a legjobban lenni, akkor azt mondom, hogy otthon. Ebből szokott itthon feszkó is lenni: ők mondják, hogy menjünk, én meg mondom, hogy én ugyan sehova.
WLB:
Meddig lehet ebben a ritmusban élni szerinted? Van egy DJ-nek olyan, hogy nyugdíjkorhatár?
Palotai:
Hát, erről szerintem kérdezd meg a Mick Jaggeréket.