Temető pászta
Zsuttinak egész Budapesten az egyik legkedvesebb helye a Kerepesi temető. A megérzésre hagyatkozó első tipp helytálló: a nyugalomnak, a csendnek is sok köze van ehhez a választáshoz. A legjobb viszont az ebben az univerzumban, hogy minél több energiát fektet bele az ember, minél hosszabb ideig tartózkodik ott, és minél több kockát lő el a fényképezőjével, annál inkább rájön, hogy a kőszobrok és százéves fák is hihetetlen dinamikát képesek produkálni.
Mókus, babakocsi, részletek
Meglepő vagy sem, de Zsutti nem csak más fotósokkal, hanem babakocsit tologató szülőkkel is rendszeresen össze szokott futni a temetőben. Ezen csak mosolyog, viszont a vizuális részletekre nagyon figyel a mókusok közt, madárcsicsergésre.
Fotós szemmel és a Zenit kamerát már jó pár éve Nikonra cserélt lencsével is a szobrok, dzsungelek, sírkövek és a furcsa atmoszféra állandóságában rejlő változékonyságot örökíti meg. Van, amit öt éve még tisztán lehetett látni, ma már alig, és szinte biztos, hogy még öt év múlva csak Zsutti képein lesz nyomuk.
Pest megér sok fotót
Zsutti tizenkét éve él Budapesten, ahol a vizuális unalom szerinte értelmezhetetlen fogalom. Két kedvenc témája van: a panorámák és az apró, gyakran tökéletlenséget, piszkot, klasszikus értelemben szépnek egyáltalán nem nevezhető részletek. Legközelebbi kiállítását a Pest megér egy estet programsorozat keretein belül lehet majd látogatni, ahol legalább egy tucat fotó mesél majd a városról.
Hogy pontosan milyen aspektusból, Budapest mely zugairól láthatunk majd képeket, az egyelőre maradjon titok, de a Kerepesi temető sorozatot látva, mi biztosan ott leszünk majd.
