Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Kávézni olaszul - Caffé Torino!

Szerzők

  • We Love Budapest

2012. 12. 11. 1:00

A leghíresebb, illetve legtrendibb kávézókat már jól ismeritek a legutóbbi kávézó összeállításunk nyomán, most a legújabbakat keressük, amelyeket kicsit nehezebb megtalálni. Az első egy nagyon olaszos hely, ami a lokáció és az ott dolgozók miatt is lehet az Olasz Intézet Kávézója után siránkozók vigasza. A Bródy Sándor utca 17. szám alatt alig egy hónapja nyílt Café Torinoban a cappuccino tejhabja, a napi tészták, a tiramisu és a csütörtöki aperitivo kínálata is a toszkán gasztronómia trükkjeivel operáló Carlo kezei munkáját dicsérik.

Reggeli olaszul

Carlo beszél magyarul, de egyelőre erre szinte kevesebb esetben van szüksége, mint az olaszra, mert bár közel az ELTE, a Corvinus és a Semmelweis Egyetem is, de a magyarok még így is nehezebben találnak rá a Café Torinora. Az Olasz Intézet egykori kávézójának régi vendégköre és azért már a hely vonzáskörzetéből érkezők is egyre inkább minden napszakban találnak egy jó okot arra, hogy a kávé mellé valami mást is válasszanak. A napi tésztán túl (1200/890Ft), édes és sós tortaszeletek (490Ft) és paninok (600Ft) is vannak. Sőt szinte biztos, hogy a város legolcsóbb bruschettáját is itt találjuk 290 Ft-ért.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest

Aperitivo, mi?

A koncepció az volt, hogy nyíljon egy olaszos hely, ahol az alapanyag és az elkészítés módja is olyan itáliai, amennyire csak lehetséges. A csütörtöki aperitivo is ennek mentén született, és már a nyitás utáni első héten debütált is. Az aperitivo lényege, hogy az este kezdetekor (általában hét órától) érkező vendégek az első italt (legtöbbször ez az Aperol Spritz) kicsit drágábban veszik meg, mint amennyiért az árlapon szerepel. Cserébe egész este lehet fogyasztani a pizzával, sós és édes falatokkal telepakolt pultról. A második pohár italtól már normál árak vannak érvényben, a hangulat pedig garantált az eddigi alkalmak alapján .

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest

Tandem party

A diákok napközben a galérián ülhetnek a cappuccinójuk felett, de már nem egyszer volt tandem party is. Ez egyébként akár a Café Torino metaforája is lehetne, hiszen a lényege a kulturális interakció. Ha szeretnénk nem hagyományos körülmények közt nyelvleckéket venni, akkor ide bátran szervezhetünk beszélgető esteket. Minden nyelven, szabadon, ezúttal csak az inni- és ennivalókra érvényes az olasz szabály.

Hasonló tartalmak

Admin mode