A kiállítást másfél évnyi alapos kutatómunka előzte meg, melyet nehezített a tény, hogy még a cage-i életművet jól ismerők számára is homályos foltot jelentenek a művész kelet-európai utazásai és a keleti blokk országaiban a hivatalos kultúrpolitika ellen lázadó, underground művészekre gyakorolt hatása. Cage ugyanakkor kimondottan szeretett látogatásokat tenni a vasfüggönyön túlra, a kommunista érában is meglepően nyitott szellemiségű Lengyelországba például már a hatvanas évek alatt eljutott, míg Magyarország csak a nyolcvanas években készült fel az avantgárd és konkrét zene úttörőjének előadásaira.
A kiállítás legnagyobb érdeme, hogy – a rendkívül sokféle és érdekes archív anyagok felkutatása és bemutatása mellett – nem pusztán múltbeli utazások száraz dokumentumait állítja elénk. Korabeli fényképek, újságcikkek, kritikák és levelezések mellett ugyanis Cage sokszínű életművéből is felvillant néhány darabot: gyógynövényekkel teleszórt kottaképeket, festményeket, rajzokat és Duchamp-i hatást mutató installációkat is láthatunk a munkáiból, a valódi hangsúly azonban azon van, miként lehet átadni John Cage hatását és szellemiségét.
A tárlat anyagának legalább felét ugyanis olyan művészek munkái adják, akik cage-i példára kezdtek másként gondolkodni a kortárs művészetről, annak konvencióiról és céljairól. Sok különböző médiumot ölel fel a kiállítás, szöveges dokumentumokat, tévéműsor anyagát, fényképeket, festményeket, installációt, konceptuális műalkotásokat, mozgóképet egyaránt láthatunk. Ha esetleg még nem láttunk műalkotásként bemutatott, felgyújtott és teljesen leamortizált dobfelszerelést, akkor egészen biztosan emlékezetes pillanatokat fog okozni a tárlat. Ugyanakkor ennek az olykor túlzónak tűnő intermedialitásnak a célja, hogy a kiállítótérben végighaladva a hallgatás, a Cage számára oly fontos csend és a folyamatosan elmélyülő gondolkodás kísérje végig a látogatásunkat.
