Befejeződhet 2013. május 31-re a budavári Mátyás-templom több éve húzódó felújítása, miután a kormány 700 millió forint többletforrást ad a műemlék rekonstrukciójára - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden a helyszínen.

A templombelső helyreállítására az állam 2012-ben 1,27 milliárd forintot irányzott elő, az elvégzett munkák azonban már az év első felében kimerítették a keretet, a felújítás leállását előzte meg a kormány a többlettámogatással, amelyről szeptember 19-i ülésén döntött. Jövőre 1 milliárd forintot terveznek a munkálatokra. Balog Zoltán elmondta, hogy a rekonstrukcióra fordítható pluszforrás révén "befejeződhet az ostromállapot" a Mátyás-templomban. Hozzátette: a műemlék felújítása egy "szenvedéstörténethez" hasonlít, a kormány döntése azonban felgyorsíthatja a munkálatokat. A miniszter felidézte: 2011-ig 5,5 milliárd forintot fordított a magyar állam a műemlék felújítására. Ebből az összegből kívülről újult meg az épület, valamint megtörtént a múzeumi kiállítóterek felújítása, a korszerű gépészeti rendszer és elektromos hálózat kiépítése. Az orgonán jelenleg is dolgoznak.

Balog Zoltán hozzátette: a világörökség részét képező Mátyás-templom felújítása 2006-ban kezdődött, ám 2010-ben a munkálatok lendületében "törés következett be", miután az akkori kormányzat 500 millió forintot elvont a költségvetésből.
Mint mondta, a mostani pluszforrást a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből biztosítja az állam. A kormányzat összesen 8,5 milliárd forintot fordít a felújításra - tette hozzá a miniszter.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár újságírói kérdésre elmondta, hogy az előző kormányzat nemcsak a templom felújításától vonta el a támogatást, hanem az egyházi örökségvédelemtől is.

"Nekünk célunk, hogy miután elkészül jövőre a Mátyás-templom, 2014-től nagyságrendekben akkora forrás, amekkorát a Mátyás-templomra fordítunk, rendelkezésre álljon egyházi örökségvédelem címén" - tette hozzá.
Megjegyezte: a rekonstrukció végére kívül-belül megújul a Mátyás-templom, kivéve az oltárt, amelynek felújítása az egyház feladata.

Süllei László kanonok, várplébános a templom szimbolikus jelentőségét hangsúlyozta, mint fogalmazott, az 1956-os forradalom után az emigrációba kényszerülők közül sokan itt búcsúztak el hazájuktól. Kiemelte, hogy a felújítás nemcsak az építményről, a külső formáról, hanem a lelki megújulásról is szól.

forrás: MTI.hu