We Love Budapest: Február 7-én nagyszabású, jubileumi koncertet ad a hiperkarma a Papp László Budapest Sportarénában, aminek az adja az apropóját, hogy a zenekar 20 éves. Egy ilyen bulira másképp készültök, mint egy sima koncertre?
Bérczesi Róbert: Persze. Sokkal többet próbálunk, mint egy sima koncert előtt. Gyakorlatilag játsszuk a dalokat körbe és körbe. Közben kitaláljuk a számok sorrendjét, megszerkesztjük az este ívét, hogy honnan hova jutunk el. Eleve másfél órát szoktunk játszani, most pedig két és fél órát fogunk. Más lesz némiképp a műsor felépítése is. A slágerek mellett eljátszunk pár új számot, meg több olyat is, amit már nagyon régen nem vettünk elő koncerten. De még így is ki kellett hagynunk pár dalt a programból az időhiány miatt.
És persze lesz profi fénytechnika, vetítés meg jó pár meglepetésvendég is, akikről most csak annyit, hogy olyanok is színpadra lépnek velünk, akik egykor a hiperkarma tagjai voltak, mint például Frenk, akivel három dalt adunk elő.
WLB: Frenk dobolni fog?
BR: Nem, azt már többé nem szeretne. Énekelni fog és gitározni. Egyébként annak ellenére, hogy már jó ideje nem tagja a zenekarnak, nagyon jó barátságban vagyunk. Az arénás hiperkarma koncert másnapján, február 8-án lesz Frenk új lemezének bemutató koncertje, ahol meg én leszek az egyik vendég.
WLB: A hiperkarma elmúlt 20 éve nem a szokványos 20 év, ezt azért kijelenthetjük. Fel is merül a kérdés az emberben, vajon hogyan korszakolod magadban az elmúlt két évtizedet?
BR: Érdekes, ez még nem jutott az eszembe, hogy korszakokra bontsam az eddigi 20 évünket, de ha már megkérdezted, megteszem. Az első három év és az első két lemez az első korszak, amit a 10 évnyi ámokfutásom követett, amikor nem született lemezünk. Ez a második korszak. Aztán volt egy rövid átmeneti időszak, amikor a Konyharegény című harmadik nagylemezünk megjelent 2014-ben, és van a jelenleg is tartó korszak, amibe a 2014 után született dalok tartoznak, a Délibáb és A napsütötte rész című negyedik és ötödik lemezünk, meg majd az is, ami idén fog megjelenni.
;t=69s
WLB: Ha már szóba hoztad a készülőfélben lévő lemezt, beszéljünk kicsit erről. Azt mondtad korábban, hogy ez most megint egy kísérletezőbb anyag lesz. Hogyan áll és mikor fog megjelenni?
BR: Szövegeit tekintve lesz kísérletezőbb. Magamban csak “raplemeznek” hívom. De nyugodtan nevezhetjük gyorsan hadart prózának is. A lemez az élet sötét oldaláról szól majd, most ez az, ami leginkább érdekel. Nagyon szeretném, ha még az idén megjelenne. 13 számot írtam rá egy szál gitárral, énekkel, ezeket éppen most hangszereljük. Elektronikus alapú raplemez lesz.
WLB: Éles váltás lesz ez a tavalyi lemez napfényességéhez képest.
BR: Az ötödik lemez (A napsütötte rész - a szerk.) készülése idején elkezdtem vázlatokat írni a hatodik albumhoz, és már akkor láttam, hogy borongósabb lesz, ezért úgy éreztem, kell elé - meg a diszkográfiába is - egy olyan album, ami mosolygósabb. Szerencsére akkoriban csupa ilyen számunk született, és lágyítottam a dalokon meg a dalszerkezeteken is.
WLB: A 10 éves - ahogy nevezted - ámokfutásodról elég nyíltan és őszintén beszélsz és beszéltél is már az első pillanattól fogva, és nem csak a dalokban. Az ember azért általában inkább szeretne elfelejteni egy ilyen drogmúltat, mint amilyen a tiéd is. Miért fontos neked ilyen keresetlen őszinteséggel beszélni róla?
BR: Hogy értelmet nyerjen az a sok szörnyűség, amin keresztül mentem. Leginkább ezért. Közben meg senkit nem akarok semmiről lebeszélni, de a következményekre azért hangsúlyosan felhívom mindenki figyelmét. Senki sincs vasból.
WLB: A sötét múltat magad mögött hagyva, de nem feledve, tavaly Artisjus-díjat kaptál, sőt még érettségi tétel is lett belőled. Adnak ezek a dolgok némi elégtételt az ámokfutás évei után? Pozitív visszajelzésnek veszed ezeket az élettől, jeleknek, hogy most már jó úton haladsz?
BR: Borzasztó jó érzés, hogy ilyenek az emberek. Az én tapasztalatom az, hogy az emberek segíteni akarnak egymáson. Alapvetően mindenkit jó szándék vezérel. Aki rossz útra téved, őt is “csak” a rossz szellemek szállták meg, nem pedig egy gonosz szándékú valaki. Erről még hosszasan tudnék mesélni, de akit érdekel, az inkább olvassa el a tavaly megjelent önéletrajzi kötetemet (Én meg az Ének - Behúzott szárnyú felfelé zuhanás - a szerk.), amit egyébként Kiss László szerzőtársammal közösen írtunk, mert abban mindent részletesen elmondok a témával kapcsolatban. Nagy megkönnyebbülés volt kiadni magamból az elmúlt évek tapasztalatait és gondolatait.
WLB: Elhelyezted már magadban az ámokfutás éveit, hogy mi volt a szerepe az életedben?
BR: Jó lett volna, ha nem tíz évig tart, hanem mondjuk csak négyig, mert annyi idő alatt is megtanultam volna a leckét. De még mindig jobb ez, mint ha 12 évig tart. Elhelyezni még nem helyeztem el az életemben, mert a mai napig a feldolgozás folyamatában vagyok. Felfogni sem tudom teljesen, hogy mi minden történt akkor velem. Arra emlékszem, hogy állandóan, a berekedésig beszéltem, de akkor is, ha egyedül voltam, nemcsak társaságban. Szinte képtelen voltam abbahagyni a beszédet. Most meg a szavamat is alig hallani.
WLB: A dalszerzés és a szövegírás terápiaként is működik nálad?
BR: Hogyne. Az egyedül töltött estéken, amikor nagy súlyával rám tör a magányosság érzése, ami rendkívül fullasztó is tud lenni, előveszem a gitárt, mert abba mégiscsak meg tudok kapaszkodni. Elkezdem pengetni az akkordokat, és általában születik belőle egy dal.
WLB: Ha már egy szál gitár: a rólad szóló könyvhöz kapcsolódóan van egy ested Én meg az Ének címmel, ahol számodra kedves és fontos dalokat dolgozol fel egy szál gitárral. Ez is helyet kap az arénás koncerten?
BR: Gondolkodtam rajta, hogy beépítem a programba ezt is, de végül elvetettem. Egyszerűen nincs ott helye. Egyébként is az túlmutat a hiperkarmán, mert már több, mint 20 éves történet. 1997-ben kezdtem el egy szál gitáros koncerteket adni. Legközelebb január 24-én lépek fel a Hunnia Bisztróban.
WLB: Bár a hiperkarma-dalok nagy része nem éppen vidám menet, amikor szétnézek a tömegben egy koncerten, csupa boldogan éneklő-táncoló embert látok. Ebből mennyi jut fel a színpadra hozzátok?
BR: Nagyon sok. Érezzük mindazt a jót, ami felénk áramlik a közönség soraiból. Ez tart minket életben. A közönségünk lelkesedése nélkül nem lennénk sehol.
WLB: Volt egy-két meglepő közreműködésed a közelmúltban, a legváratlanabb az egyik Halott Pénz-albumon (a Sehol című dal az Ülni. Örülni. Megőrülni. című lemezen). Nem tartottál attól, hogy a rajongók rossz néven veszik, hogy egy ennyire populáris produkcióban bukkansz fel?
BR: A Halott Pénz keresett meg az ötlettel. Megkérdezték a Facebookon, hogy mit szólna a rajongótáboruk egy duetthez velem, és állítólag szinte felrobbant az oldaluk a lelkesedéstől. Átmentem hát Marsalkó Dávidhoz a gitárommal meg egy dalkezdeménnyel, amit közösen komplett számmá fejlesztettünk. Szerintem nagyon jól sikerült, szeretem azt a dalt, és rendszeresen hívnak is vendégnek a nagyobb Halott Pénz-koncertekre. Megtisztelő és nagy öröm számomra, hogy egy ennyire népszerű zenekar nemcsak hogy tudja, hogy mi az a hiperkarma, hanem még a zenénket is jól ismeri és szereti. De hogy a kérdésedre is válaszoljak: nem igazán érdekelt, hogy mit szól majd hozzá a hiperkarma-rajongótábor. A közönség igényét sosem figyeltem, nem is lehet. Én mindig abból írtam dalt, ami éppen jött belőlem, amiről úgy éreztem, hogy ki kell adni magamból. A legtöbb esetben saját magamnak szólnak a dalok.
WLB: Amikor jön belőled a valami, az első körben általában szöveg vagy zene? Melyik születik meg előbb? Van valami saját recepted a dalszerzésre? Írtál már számot úgy, hogy “akkor most írok egyet a globális felmelegedésről”?
BR: Nem, az nálam nem működik, hogy valami konkrét témáról dalt akarok írni, és akkor írok is egyet. Egyetlen egyszer csináltam ilyet, a Boldog még című szám így született, amit célzottan az anyukámnak írtam. De az a szabályt erősítő kivétel volt. Általában inkább az van, hogy utólag, amikor készen vagyok vele, akkor tudom meg én is, hogy miről szól az adott dal. Ez eléggé mágikus. Egyébként pedig a szöveg és a dallam az esetek nagy részében egyszerre születik meg. Gyúrom a dallamot, és közben puzzle-ként jönnek és illeszkednek hozzá a szavak, amikkel lassan, de biztosan betömöm a lyukakat. Ha már megvan a zenei rész, és arra teszek rá egy megfelelő szótagszámú szöveget - mert ilyen is előfordul -, az sokkal nehezebb ügy. És bár ritkán, de az is megtörténik, hogy már egy kész szövegre írok zenét, mint A napsütötte rész című szám esetében.
WLB: Azért kaptad az Artisjus-díjat is. Meglepett?
BR: Igen. De leginkább azért, mert nem az addigi munkásságom miatt kaptam, hanem egy konkrét dal kapcsán. Nagyon jól esett egyébként. Büszkén és a polcomon őrzöm a díjat.
WLB: Az arénás nagykoncert után mi lesz? Pihenni mentek, stúdiózni vagy turnéra?
BR: Februárban szünet lesz a koncertezés szempontjából, de próbálni azért fogunk. Tavasszal turnéra megyünk vidéki városokba, aztán jön a fesztiválszezon, ősszel pedig folytatódik a turné. Közben végig stúdiózunk is. Dolgos, sűrű év lesz 2020.
WLB: Mennyire szoktál előre nézni és terveket szőni a jövőre?
BR: Régebben ezzel egyáltalán nem foglalkoztam, szinte mindegy volt, hogy mit hoz a holnap. Manapság viszont már akár évekre előre is tervezek. Az például egyre inkább formálódik bennem, hogy milyen zenét szeretnék készíteni a most még távoli jövőben.
WLB: Azt tudod, hogy a második lemez (hiperkarma 2. - Amondó) nincs fent a Spotify-on? Miért nincs?
BR: Annak a lemeznek különös sorsa van. Az még a Hungarotonnál jelent meg, náluk pedig lényegesen lassabban őrölnek a malmok, úgyhogy egyelőre még nem került digitalizálásra. Ezért nincs még fent, de ami késik, nem múlik.
WLB: Több helyen is olvastam rólad a véleményt, miszerint te vagy napjaink egyik legjobb dalszerzője, és egyben a legnagyobb túlélője is. Egy zenész bőven elégedett lenne csak az elsővel is, neked viszont a második is kijutott. Zavar?
BR: Ha akarom, ha nem, hozzám tartozik az is, ráadásul pozitív töltéssel bír. Nem zavar, ha szóba hozzák, esetenként szívesen beszélek róla magam is. Nekem is segít megérteni az egészet, mert mint mondtam is, még nem egészen tudom, hogy mi történt velem. Minden olyan gyorsan zajlott. Sokat mozogtam, és sokat beszéltem.
WLB: Túl a poklon, de még nem teljesen feldolgozva azt, most hogy érzed magad a bőrödben és az életedben?
BR: Alapvetően elégedett vagyok az életemmel, ahova eljutottam és ahol most vagyok. Minimum ezt a szintet tartani is szeretném. Van egy nagyon jó zenekarom, azzal foglalkozom és abból élek, amit szeretek csinálni. Ráadásul alkotói szempontból is jól állok, mert csak jönnek ki belőlem sorban a dalok és a lemezek, amik után rendszeresen elismerést kapok, és ami különösen jól esik, hogy elsősorban a fiatalok részéről. Gyakorlatilag mindenem megvan, amiről tinédzserkoromban álmodoztam.
