A Keleti pályaudvarhoz közel, a Mosonyi utcában található a Rendőrmúzeum, ami rengeteg izgalmas és érdekes dolgot árul el a rendőrség, valamint a hazai bűnözés történetéről. Az átfogó kiállítás 1999-ben vált mindenki számára elérhetővé és ingyenessé. Elmentünk, és megnéztük.
Életének egy adott, korai pontján minden ember – de a férfiak biztosan – rendőr akar lenni. Gyerekként több mint vonzó arra gondolni, ahogy egyenruhában feszítünk, pláne fegyverrel a kézben, és igazi hősként elfogjuk a rossz embereket. Ám ahogy elkezdünk egyre határozottabban kifelé lépegetni a gyerekkorból, úgy változik meg az áhított jövőképünk is, amiből a legtöbb esetben kikerül a rendőrré válás lehetősége. Aztán később az egykori vágy, immár egyszerű kíváncsiság képében bevezérel bennünket a Rendőrmúzeumba, ami legalább annyira érdekes, mint amennyire hajmeresztő, helyenként pedig még szellemes is.
A Rendőrmúzeum nem újkeletű intézmény, bár a nagyközönség számára mindössze bő 20 évvel ezelőtt, 1999-ben tették látogathatóvá. Egyébként pedig idén 112 éves, vagyis gyors fejszámolással megállapítható, hogy a múzeum 2018-ban ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját.
- Minden kezdet nehéz
A Rendőrmúzeum jogelődje az 1908-ban alapított Bűnügyi Múzeum volt, de már korábban, az 1890-es években létrejött, néhány szorgalmas rendőrtisztviselőnek hála, egy ún. bűnjelgyűjtemény, ez adta aztán a későbbi múzeum alapját. A cél az volt, hogy praktikusan egy helyen legyenek összegyűjtve a későbbi, felnövő, új rendőrgenerációk, valamint a bűnügyi szakemberek számára a korábbi bűntények tárgyi és fényképes bizonyítékai. Ezzel egyfelől összegezték, hogy mi volt korábban, másfelől megtámogatták a nyomozást a mindenkori aktuális ügyekben. Ez akkoriban nem számított egyedülálló dolognak, Európában több ilyen intézmény is már sikeresen működött. Amikor a második világháború kitört, addigra már nagyjából 10 ezer tételből állt a gyűjtemény, ám jött Budapest ostroma, és a múzeum 90%-ának nyoma veszett: megsemmisült vagy eltűnt. Esetleg magukkal vitték az oroszok, mint ahogy tették azt a múzeummal egy épületben lévő Bűnügyi Nyilvántartó ujjlenyomatlapjaival és más személyazonosítási kellékeivel.
A háborút követően eléggé rapszodikusan alakult a múzeum sorsa. 1945 után pár évre kinyitott, előbb a rendőriskola, aztán pedig a továbbképző intézet része lett, végül 1963 környékén nagyjából a mostani helyére, a Mosonyi utcába költözött, és a Bűnügyi Laboratóriumba tagozódott be. A tárlatból kikerült minden, ami az 1945 előtti időkről mesélt, kivételt jelentettek a szocialista rendszer számára jeles időszakok, mint 1848 és 1919. (A kiállított tárgyak és a hangsúlyok felülvizsgálata aztán a rendszerváltáskor ismét lezajlott, újra jó pár tárgy ki- vagy visszakerült.) A 60-as évek közepétől nem történt semmi érdemleges a múzeummal, egészen 1997-ig, amikor is bezárt, hogy két évvel később újra megnyissa kapuit. 1999-ig csak és kizárólag szakmai célokat szolgált, a rendőri és társszervek látogathatták, azóta viszont bárki, ráadásul ingyenesen.
A múzeum jelenleg két részből áll. A rendőrségtörténeti tárlat 1848-tól napjainkig mutatja be részletesen a szervezet fejlődését és változásait (egyenruhák, kitüntetések, szolgálati fegyverek, iratok, dokumentumok és egyéb relikviák láthatók itt elsősorban). A bűnügyi-kriminalisztikai teremben pedig az egyes bűncselekmény-típusok, illetve jó pár híres-hírhedt eset és bűnelkövető kerül bemutatásra. (Létezik még egy állandó vidéki kiállítás is a Heves megyei Tarnamérán, az egykori Almásy kastélyban, ahol több mint 88 ország 150 csendőr- és rendőregyenruhája tekinthető meg.)
- Ki itt belépsz
A múzeum tekintélyes mennyiségű kiállítási anyaggal bír, mind a két része, a rendőrségtörténeti és bűnügyi-kriminalisztikai is simán képes elvenni 1-1 órát az életünkből, talán még többet is, annyira sűrű és sokrétű a téma. Rettentően sok izgalmas, érdekes, ijesztő és/vagy esetenként szellemes kiállítási tárggyal találkozhatunk. Utóbbira a legjobb példa a múzeum két részét összekötő folyosón található, 2008-ban készült, Múlt és jelen nevű képgyűjtemény, melynek anyagát képpárok alkotják: a rendőri munkát bemutató, eredeti 50-es, 60-as és 70-es évekbeli, archív fotókat 2008-ban ugyanazokon a helyszíneken, beállításokban és esetenként szereplőkkel újrafotózák. Amíg az egyik, 60-as évekbeli képen az igazoltató rendőr háta mögött épp a piros metró építési munkálatai zajlanak, addig az új verzión is metrót építenek a háttérben, csak már a 4-est.
- A leghíresebb robbantó és a leghíresebb sorozatgyilkos
A kiállítás jó pár félreértést vagy dezinformációt is eloszlat néhány neves bűnesettel kapcsolatban. A biatorbágyi robbantásos merénylet kapcsán például szinte mindenki úgy tudja, hogy Matuska Szilveszter a hidat robbantotta fel a vonattal együtt, ám egy korabeli helyszíni fotó a helyére teszi az igazságot: a viadukt épségben maradt, a robbanás pedig még a híd előtt, sík területen történt. De megtudjuk azt is, hogy az elkövető nem hagyta el a helyszínt, hanem gátlástalanságát bizonyítandó, bevárta a csendőröket meg a vasúti dolgozókat, és azt mondta nekik, hogy ő is a vonaton utazott, ám túlélte a merényletet. Amivel kapcsolatban ugyanaz a megválaszolatlan kérdés merül fel, mint a Kennedy-gyilkosságnál is. A mai napig nem tudni, hogy Matuska Szilveszter, illetve Lee Harvey Oswald magányos elkövető volt-e, vagy csak egy balek, akivel titokzatos, összeesküvő erők elvégeztették a piszkos munkát, majd el is vitették vele a balhét.
Hasonlóan izgalmas a XX. század első hazai sorozatgyilkosa, Kiss Béla ügye is. A már annak idején is hatásosan működő bulvármédia annyira felfújta az esetet, hogy a mai napig úgy él a köztudatban (sőt, cikkek sora is erről ír), hogy 23 áldozata volt az „asszonyirtó vámpírnak” (korabeli elnevezés), miközben „mindössze” 7 nőt tett el láb alól, szörnyű tetteit pedig nem azért követte el, mert egy pszichopata őrült volt, hanem pusztán pénz- és vagyonszerzés céljából. Az áldozatai harmincas-negyvenes vénlányok voltak jelentős vagyonnal. Kiss Béla újsághirdetéseken keresztül házassági ajánlatokat tett nekik, majd miután elvette, rövid időn belül meg is gyilkolta őket, majd a saját kezűleg készített hordókba rejtve a tetemeket, elásta azokat a kertjében.
- Rózsa Sándor koponyája
Cesare Lombroso torinói orvosprofesszor, a kriminálantropológia egyik atyja és az első bűnügyi múzeum létrehozója (1870-es évek) alkotta meg a született bűnöző teóriáját, melynek lényege, hogy a bűnözésre való hajlam öröklődő, a bűnözői jegyek pedig fizikai formában is megmutatkoznak az emberen, például az arcszerkezetén vagy a testalkatán. Innen származik a rossz arcú kifejezés is, amit a tipikusan bűnöző arcú emberekre használtak. Lombroso nyomán haladva, Lenhossék József, a Bonctani Intézet akkori vezetője ebből a szempontból vette górcső alá Rózsa Sándor és testvére koponyáját is. Bűnözők voltak, több mint 70 bűnesetet kötöttek a nevükhöz, ráadásul már az apjuk is ilyen életmódot folytatott, lótolvajlásért akasztották fel. Lenhossék így megvizsgálta, többek között, a Rózsa testvérek koponyaméretét és agytérfogatát is. Lombroso azonban előszeretettel csalt a statisztikákkal a számára kedvező eredmény miatt, ez pedig évtizedekre meghatározta (és megrekesztette, sőt tévútra vitte) a kriminológiai gondolkodásmódot, és csak később bizonyosodott be, hogy az olasz elmélete bizony tévedésen alapul, és ha valaki a bűn útjára lép, annak sokkal inkább szociológiai okai vannak, nem pedig genetikai.
- Utazás a bűn legmélyére
A múzeum bűnügyi-kriminalisztikai része a bűnüldözés technikai részleteit és konkrét eseteket mutat be. Míg a Monarchia idejében a legegyedibb bűncselekmények kerültek a múzeumba, addig a szocializmus évei alatt a leggyakrabban előforduló bűncselekmények. Manapság viszont már több szempont érvényesül: helyet kapott ugyan jó pár híres (pl. a miskolci Bonnie és Clyde, a Viszkis rabló, Magda Marinkó, a Skálás-gyilkosság, a Soós Lajos-féle rendőrgyilkosság és a martfűi sorozatgyilkos esete), valamint gyakran előforduló és ezért tipikusnak mondható bűncselekmény is, de leginkább az számít, hogy kriminalisztikai szempontból melyik ügy szolgál valami újdonsággal vagy különleges információval.
A kiállításnak ezt a részét folyamatosan frissítik, így éppen most zajlik a romagyilkosságok, a móri bankrablás vagy a fényevő család esetének feldolgozása. Ugyanakkor kimaradt pár, a médiában szép karriert befutott bűncselekmény, mint a balassagyarmati túszdráma, a Fenyő-gyilkosság, vagy az Aranykéz utcai robbantásos merénylet, nem beszélve a többi maffiagyilkosságról. Egyébként pedig a múzeum ezen részén egyre beljebb hatolunk a bűn legmocskosabb mélye felé. A még könnyű közlekedési ügyektől kezdve a fehérgalléros bűnözésen át az életellenes, egészen bestiális esetekig vezet az út.
- A kemény menet
A bűnügyi-kriminalisztikai részen kiállított tárgyak jórészt bizonyítékok, helyszínen készült fotók és a bűnügy rekonstruálása céljából épített makettek. A 16-os karikával ellátott részt éppen ezért csak saját felelősséggel érdemes megnézni, mert amikkel itt szembesülhetünk, az tényleg túlmegy minden határon, mérhetetlenül súlyos. A papír 20 Ft-osból gyártott hamis 2000 Ft-oson, vagy a 2009-ből származó, szintén hamis 54.000 Ft-oson még jót derül az ember, az 54 kulcsos besurranó kabáton meg elcsodálkozik, aztán egyre inkább belefagy a szó és minden gondolat. A házilag készített fegyverektől már enyhe hidegrázást kapunk, mert döbbenetes, hogy mennyi mindenből készíthető ölésre alkalmas eszköz, a különféle tömeg- és sorozatgyilkosságok, szexuális indíttatású esetek, azon belül is a pedofil és nekrofil bűntények helyszínein készült fotók mellett pedig bármilyen trancsírhorror is csak gyerekmese. Akárhogy is próbálja az ember kivonni a hatásuk alól magát, nem megy, mert pontosan tudja, hogy amit lát, az nem film, hanem bizony a valóság.
- Mindig jó egy Kántor a háznál
A kutyákat több mindenre is alkalmazza a rendőrség. Leggyakrabban járőrkutyaként, szagnyomkövetésre, és -azonosításra (míg egy ember 10-13 szagot tud megkülönböztetni, addig a kutyák 6-7 ezret), de holttestkeresésnél is bevetik őket. A kiállítás a kutyákkal kapcsolatban is eloszlat egy tévhitet: az ebek nem azért találják meg a hullát vagy a drogot, mert dögöt etetnek velük, vagy rászoktatják őket a kábítószerekre, hanem a rendőrök az állat játékosságára építenek. Minden kutyának van kedvenc labdája, csak a rendőrkutyáét drogra emlékeztető illatanyaggal itatják át, így az állat nem is a drogot kutatja-keresi, hanem a labdáját.
