Ízgazdag kovászos kenyerek, jó alapanyagokból készült péksütik és egy lelkes házaspár vár a Wesselényi–Nagy Diófa utca sarkán, akik külföldről hazaköltözve, nemzetközi tapasztalatokkal felvértezve váltották valóra álmukat. A pékség neve annyit tesz régi ír nyelven: kenyér.

Az üzlet lelke Paddy, a dublini születésű, ötéves „anyakovász”, akit Szent Patrik, Írország védőszentje után kereszteltek el. A kalandos kezdetek 10 évre nyúlnak vissza, mikor Kinga és Attila kiköltöztek, hogy szerencsét próbáljanak az ír vendéglátószektorban. Kinga itt kóstolt bele a sütésbe, és annyira magával ragadta a hobbija, hogy elkezdte kitanulni a pékszakmát.

Az ír rendszerről tudni kell, hogy péktanoncaik nem szakiskolákban tanulnak, mint itthon, hanem felsőoktatásban, így Kinga a Dublini Műszaki Egyetem pék-cukrász-menedzsment szakán kezdte meg tanulmányait. Nemzetközi workshopokon vett részt, 2017-ben két díjat is elhozott egy angliai pékversenyről. A házaspár még „az újhullámos kovászos kenyér mekkájába”, San Franciscóba is eljutott tapasztalatot gyűjteni.

Ezek után nem meglepő, hogy az újonnan nyitott pékségben minden részletre ügyelnek. A granolás joghurthoz például saját maguk készítik a magkeveréket, az isteni, croissant és muffin szerelméből született croffinba pedig házi törökmogyoró-pralinét töltenek. A Superjuice dzsúszait és a soproni One Eleven világos pörkölésű kávéját is megtaláljuk az italok között.

A lényeg persze a kenyér, amiből általában négyfélét találni a polcokon. A sima fehér és a miso-szezámmagos állandó termék lesz, a többi folyton változik majd, mi a nyitás előtt például kalamata-olívásat és quinoásat is kóstoltunk.

Ropogós héj, puha, mégis szépen átsült és ízletes belső jellemzi őket a kovász jellegzetes savanykás illatával. Belseje még több nap elteltével is friss és lágy volt.

Januárban kezdtek bele az üzlethelyiség átalakításába, utána hosszú kísérletezgetés és kóstolgatás következett, míg pontosan beállították a kemencéhez Kinga receptjeit. A leveles tészták, a croissant-ok és társai is figyelemre méltóak, a körözöttes reggeli párna is hibátlan. Szendvicseket is lehet kapni, a BLT szendvicsben is remekül harmonizáltak az ízek.

A mohácsi Garat malom lisztjeit használják, akiknek termékei kiskereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, de itt be lehet szereznie az egyszerű vásárlónak is, ha otthon sütögetne.

Amit lehet, a tulajdonosok a szomszédos Klauzál utcai vásárcsarnokból vagy a Lumen gyümölcsösétől szerzik be, kihasználva a környék lehetőségeit – ahol sok minden adott volt korábban is, de jó minőségű kovászos kenyeret eddig még nem lehetett kapni.