Dosztojevszkij bármely művét színpadra vinni igazán dramaturg-, rendező- és színészpróbáló vállalkozás, a több száz oldalas remekművek komplexitását átültetni színpadra nem egyszerű feladat. Ezért is izgatta régóta a fantáziánkat a Katona Sufniban játszott Miskin herceg, Takátsy Péter monodrámája, ahol egyetlen szereplővel különleges nézőpontból kerül elénk a történet.

Dosztojevszkij klasszikusait – bár színpadra állításuk nem egyszerű feladat – mégis folyamatosan játsszák a budapesti színházak. A Bűn és bűnhődést a Szkénében és a Vígszínházban, a Karamazov testvéreket a Radnótiban láthattuk a közelmúltig, a Félkegyelműt a Pesti Színházban is színpadra állították.

A Katona József SzínházSufnijában játszott Miskin herceg ott kezdődik, ahol a regény véget ért. A még mindig nyílt tekintetű, de mégis összetört Miskint körbeveszik a legépelt, akkurátusan elrendezett történetdarabok és szálak. Nyolc évvel a tragikus események után kezd bele, hogy elmesélje, hogyan is került vissza Svájcba, Schneider szanatóriumába.

A regényt maga Takátsy Péter alakította át monodrámává, Ascher Tamás konzultánsi segítségével. Az alapötletet Innokentyij Mihajlovics Szmoktunovszkij orosz színész – akinek híres szerepe volt Miskin – 1993-as magyarországi látogatása adta. Az esten, ahol az orosz politika aktuális eseményeiről beszélt, többször idézett A félkegyelműből is, meséli az interjúban Takátsy, akit eddig főként karakterszínészként láthattunk a Katona színpadán, ám most új arcait is megismerhetjük.

A színpadkép a végtelenségig leegyszerűsített, fekete háttér előtt ül egy tetőtől talpig feketébe öltözött ember, csak az arc és a két kéz villog az erős fényben. Minden mozdulat, hanglejtés és pillantás számít, Takátsy Péter pillanatok alatt vált szerepet, és válik a nyílt tekintetű Miskin hercegből a félőrült Rogozsinná vagy a Filippovnává, a végzet asszonyává. Bár a műfaj monodráma, mégis úgy érezzük, mintha nem csak egyetlen ember lenne a színpadon, az elbeszélt alakok megelevenednek, és dialógusokban halljuk a történetet. A történet legfontosabb karakterei, Rogozsin, Nasztaszja Filippovna Jepancsin tábornok, Ivolgin és Aglaja bukkannak fel a legfontosabb kulcsjelenetekben, ahogy a történet szép lassan kibomlik előttünk. Közben pedig egy-egy megtorpanás, kizökkenés erejéig érezzük, ahogy a „jelenbeli” Miskin küzd a múlttal, nemcsak az emlékezéssel, hanem a megértéssel is. Van olyan részlet, amit ő sem akar felidézni, hisztérikusan tiltakozik az újraátélése ellen.

Vajon az átélt tragédiák ellenére megmarad Miskin tisztasága, a naivitása és a jósága, akiről Dosztojevszkij azt vallotta, hogy „egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni"? Van esélye még visszajutni a világba a szanatóriumból? Milyen ára van a „szabadulásának”, megéri, megérné ?  A választ részben talán megadja az előadás záró jelenete, a könyvben nem szereplő történet Ascher Tamás javaslatára került be. A darab a képzeletünket legalább annyira munkára fogja, mintha olvasnánk, ám azt nem merjük bizton állítani, hogy a regény előzetes ismerete nélkül – még akkor is, ha évekkel ezelőtt olvastuk – könnyen összeállna a történet.