A Fotóhónap2018 budapesti kiállításai közül elsőként a Mai Manó Házban nyitott meg a WEEGEE, a híres. Satófotósként a neve összeforrt New Yorkkal, képein a soha nem alvó világváros éjszakáinak a mélyére pillanthatunk be. Képein frissen rabosított piti bűnözők, az éjszakai élet kétes hírű sztárjai, túlzsúfolt, szegényes negyedek és a gazdasági világválságot követő mélyrepülés mellett a hétköznapi élet őszinte és boldog pillanatai, a 30-as, 40-es évek New Yorkjának nyüzsgő városi élete is megjelenik, később peddig a kor nagy sztárjait, Dalít vagy Marylin Monroe-t is fotózta.
Fotóriporterként a legújabb szenzációt vadászta, de közben mégis végtelen empátiával és finom humorral fordult az emberek felé, és mindig egészen közel ment: az összesen 104 kiállított fotó nemcsak a város, de egykori lakóinak is a portréját is kirajzolja.
A FUGA belvárosi kiállítóterében nem is csak egy fotókiállítást láthatunk, hanem mindjárt hármat, legalábbis ennyi tematika köré csoportosulnak a képek. A központi téma a nagyváros mint brand, a történeti és kortárs fotóművészek városképe. Sibylle Bergemann képei – aki a 70-es, 80-as években szisztematikusan végigfotózta a Fal által kettéosztott német várost, majd az újraegyesítés utáni időket – egy a maitól merőben különböző Berlint mutat meg. A szétszabdalt város fekete-fehér képeit valami komor melankólia és lemondás lengi be, a szocilaista blokkban oly gyakori kétértelműség és finom irónia sem hiányzik a fotókról.
Ute Mahler és Werner Mahler Külvárosi Mona Lisák portrésorozatával fiatal lányokat örökítettek meg: míg a póz ismerős, a művészettörténet legszebb alkotásainak kecses fej- vagy kéztartása köszön vissza a mozdulataikban, addig a hátteret a nyugodt reneszánsz táj helyett Európa nagyvárosainak jellegtelen külvárosai adják.
Szintén az itteni kiállítás része a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet alapszakos hallgatóinak kutatási projektje, az Ön itt áll! - Budapest művészeti koordinátái 1968-1993. Ennek lényege, hogy a városi térhasználat és térismeret egy újabb rétegét tárják fel és ismertessék meg a nagyközönséggel. A ‘68-’93 közötti művészeti akciókat, performanszokat, helyspecifikus installációkat, videóműveket és fotósorozatokat helyezik el a városi térben.
Az emberi testhez való személyes viszonnyal és a betegség következtében megváltozott testet érintő kérdéseket társadalmi és kulturális normákkal foglalkozik képi és videós anyagokon át Győri Andrea Éva első magyarországi kiállítása, a Phantasy after Analyses. A Budavári Palota nyugati pincerendszerében feltárt Mikve galériájának kiállításán intim közelségből szembesülhetünk a női nemiség, maszturbáció, vágyak és párkapcsolatok képi megjelenítésével, és több fázison keresztül végigkísérhetjük a művész mellrákjának lefolyását, a kemoterápia, a gyógyulás és elfogadás fázisaról szóló videókkal.
A Dob utcai Hidegszoba Stúdióban pedig Anasztazia Horosilova: Once the sea was here [Régen itt volt a tenger] fotókiállítása nyílt meg a Fotóhónap2018 keretében. A moszkvától alig két órányira elterülő Bezsin-rét már Turgenyev óta a társadalmi változások és konfliktusok ábrázolásának szimbolikus helye az orosz kultúrában. Itt játszódik Eisemann betiltott majd sokáig elveszettnek hitt filmje is, és ide tér vissza 12 év után újra a fotós, a kétezres évek elején egyszer már megörökített helyiekhez. Mostani képen széthulló vidéki társadalmat látjuk, a valaha élő közösség elnéptelenedett terein csak az emberi test egy-egy részlete bukkan fel.
