Élmény

Túrázás, bringázás és sziklamászás – alig egy órányira Budapesttől megnyílt a Gerecse Kapuja

Fotó : Kovács Attila
tatabánya, gerecse kapuja

Elkészült Tatabánya fölött a Gerecse Kapuja Turistaközpont. A sokak által ismert hatalmas Turul-emlékmű mögötti területen álló épületben nívós étterem és látogatóközpont, kerékpár-, via ferrata- és sziklamászó-felszerelést kölcsönző bolt is nyílt. A környező tanösvényeket is felújították, piknikező- és bográcsozóparkkal, játszótérrel, valamint újabb vasalt utakat is megnyitottak a mászás szerelmeseinek. Egy igen intenzív napot töltöttünk itt, és kipróbáltuk, amit csak lehet, íme a tapasztalataink.

Egyre több Budapest környéki kirándulóhelyet térképeztünk fel, a közeli, tóparti Tatán vagy a Dunakanyarban a Börzsönyben, Vácott és Esztergomban is kalandoztunk már, ám a Gerecse és az itt kipróbálható extrémebb sportok eddig kimaradtak az életünkből, egészen mostanáig. Az autóval és tömegközlekedéssel is viszonylag hamar elérhető Tatabánya ikonikus turulszobra mögött áll a frissen épült Gerecse Kapuja Látogatóközpont, ami az Ybl-díjas építész, Dévényi Sándor tervei alapján épült. Ahol eddig a zilált buszforduló és egy lacikonyha meg egy apró esőbeálló várta a kirándulókat, most bográcsozásra is alkalmas tűzrakóhelyek, játszótér, megújult tanösvények és újabb via ferrata mászóutak létesültek a Széchenyi 2020 keretében uniós forrásokból.

A látogatóközpont közelében futó három tanösvény más-más tematikára épül fel. A legrövidebb, inkább csak röpke sétányira levő millenniumi tanösvény a hatalmas turul-szoborig vezet, és az országszerte a honfoglalás 1000 éves évfordulóján felállított hét emlékmű történetét mutatja be. Az információs táblák inkább a történelmi legendákat, a nemzeti emlékezet és örökség egy-egy fejezetét mutatják be, történelmi információkat nélkülözve, de a közvetlen környék regéi közül sok érdekeset megtudhatunk, és a telefonunkkal a AR valóságban is kutathatunk a táblán szabad szemmel nem látható információk után.  

A Turul-emlékmű helyszínének kiválasztását például az a történet indokolta, hogy állítólag 907-ben Bánhidán – vagyis a mai Tatabánya területén – győzte le Árpád Szvatopluk fejedelmet, ezért került ide a Donáth Gyula tervezte, közelről valóban igencsak félelmetes, de az ősi magyar törzsek által szent állatként tisztelt turul, amit a valóságban hol a kerecsensólyommal, hol pedig a fakókeselyűvel azonosítanak. 

A szintén a látogatóközponttól induló, már tényleges tanösvény Ranzinger Vince bányamérnök nevét őrzi. A toronyhoz vezető tanösvény táblái a Gerecse jellegzetes élővilágát mutatják be. Az ösvény a Csúcs-hegyen álló, egykori aknatoronyból épített 30 méteres kilátóig vezet, ami egyben a 1978-as bányászbalesetben elhunytaknak állított emlékmű is.

A tetejéről egészen csodás kilátás tárul elénk, nemcsak a tatai tó felé, de a mögöttünk húzódó erdős-lankás tájra is, ám hogy ezt élvezhessünk, szükségünk lesz a tériszonyunk leküzdésére, mivel az aknatorony körül kanyargó keskeny és meredek fémlépcsők egy idő után a vasszerkezeten kívül folytatódnak vészes magasságban, és egy-egy erősebb széllökéskor meg is inog a torony. De mindenképpen megéri felmászni, nemcsak a lombkoronaszint feletti látvány miatt: itt egy kis időre valóban úgy érezzük, kiszakadunk a mindennapok mókuskerekéből.

Visszafelé sétálhatunk az azonos úton, de elkanyarodhatunk a vadregényesebb erdei terep felé is, ami a Szelim-lyuk felé visz, és végül ráfordul a harmadik – geológiai – tanösvényre. A Szelim-lyuk igazi hollywoodi sztár, az Eragon számos sárkányos jelenetét is itt forgatták, de manapság is előfordulhat (mint épp itt jártunkkor) hogy filmforgatás miatt le van zárva az amúgy fokozottan védett, régészeti lelőhelyként is nyilvántartott barlang. A névadás legedája a mai napig homályos, hogy vajon Szelim vagy Szulejmán szultán után nevezték-e el, vagy csupán – mivel ennek formájára hasonlít a hasadék nyílása, így – egy szemről kapta a nevét.

Eddig tartott az egész naposra tervezett kirándulás könnyed szakasza, mert amint biciklire pattantunk, az eddig kellemesen laknásnak tűnő, dimbes-dombos táj hirtelen az esküdt ellenségünkké vált, legalábbis amíg felfelé kellett tekerni. A lefele száguldás alatt már hajlamosak voltunk elfeledni mindazt az izzadságos munkát és másnapi lehetséges izomlázat, amivel feljutottunk az emelkedőkön.

A jól feltérképezett erdei utak inkább azokra várnak, akik profik a terepbringázásban, és akár versenyek rendezésére is ideális terep ez a jövőben.

Fotó: Kovács Attila

A kerékpárkölcsönző is a látogatóközpontban működik, annak hátsó traktusában, a viaferrata-felszerelés-kölcsönzővel egy helyen. Az erdei utak gyönyörűek, és jól jelöltek, nagy részük bringával is teljesíthető, de azért azzal számoljunk, hogy itt nem kifejezetten terepbringákat kölcsönzünk, és bizony érhetnek minket meglepetések, amikor egy kanyargó ösvény hirtelen meredek, kövekkel és ágakkal teli vízmosásba forul, amin lefele száguldani gyakorlat és megfelelő teljes védőfelszerelés nélkül balesetveszélyes (sisakot kapunk, és kötelező is a viselete). 

Fotó: Kovács Attila

Mivel mire a kiadós kerékpározás után visszaértünk a Kő-hegyre, már igencsak kitikkadtunk, eljött a megfelelő alkalom, hogy kipróbáljuk a látogatóközpontban nyílt éttermet is. Elsőre kicsit furcsának hatott, hogy nem a tipikus turistás vendéglátóhellyel talákoztunk, hanem egy elegáns és magasabb kategóriás étteremmel. A napi ajánlat mellett a változatos, de nem túl terjedelmes menüben vadhúsok, halak és klasszikusabb fogások közül is válogathatunk, amikhez a hozzávalók egy része a régió jellegzetességei közül kerül ki. Míg a nagy tányér levesek 1000 forint körül, a húsos főfogások 3200-3800 forint körül mozognak árban.

Fotó: Kovács Attila
Fotó: Kovács Attila

A jól megérdemelt ebéd után pedig elérkezett a nap legizgalmasabb pontja, Kovács Tamással, a hazai via ferráták, azaz vasalt utak egyik kiépítőjével és hazai oktatójával beszíjaztuk magunkat, és elindultunk a késő délutáni napfényben fürdő sziklafalak felé. Tatabánya fölött eddig is volt lehetőség meghódítani a sziklákat a Vasaltutak túráin, ám most újabb útvonalakkal bővült a kínálat, és több nehézségi fokot is találunk.

Fotó: Kovács Attila

Mi a könnyű és helyenként közepes „C” nehézségű Öt vezér úton indultunk el, ami rögtön egy kiadós kapaszkodással és meredéllyel kezdődik, így az első ‘lépéseket’ igencsak remegő lábbal és gyomorral tettük meg, da végül hamar rákaptunk az dolog ízére, és Pókembert megszégyenítő lelkesedéssel tapadtunk a meredek kőfalra. A bejárása nagyjából 1-1,5 óra, a nehézsége közepes, azaz sportos kezdőknek ajánlható, de akár gyerekek is végimászhatják, 150 cm testmagasság felett. Sőt ezen az útvonalon vagy csigás csúszós rész is, ahol igazi akcióhősök módjára siklunk át a meredély fölött lógva.

Mivel a mászás során itt egy előre rögzített kötélpályát követünk, amire folyamatosan rá vagyunk kapcsolva a beülőn keresztül egy energiaelnyelős kantárral, így bár egyes részek félelmetesnek tűnhetnek, és az adrenalinszintünk is jelentősen megugrik, ha odafigyelünk, és betartjuk a szabályokat, teljes biztonságban vagyunk.

Fotó: Kovács Attila

Mire a naplemente teljes pompájában elárasztott minket, fel is értünk a sziklafal tetejére, hogy egy utolsó pillantást vethessünk az alattunk elterülő síkságra, (és a tatabányai panelekre) majd az alkonyati erdőn keresztül visszasétáltunk a kölcsönzőhöz, hogy kihámozzunk magunkat a felszerelésből. A látogatóközpontban ugyan az interaktív kiállítás és ajándékbolt már bezárt, de a teraszon és az étteremben még pezsgett az élet. Látható volt, hogy amíg nappal inkább a kirándulóké és iskolás csoportoké a terep, addig este felé az elegánsabb, vacsorához öltözött vendégek veszik át a terepet. Egyszer szívesen megnéznénk egy melegebb nyári éjszakán milyen a hangulat, amikor a közeli tűzrakóhelyeken is nem egy bográcsban fő valami finomság.