Élmény

Szabad terek világszerte – a 16. Velencei Építészeti Biennálén jártunk

Fotó : Bartha Dorka / WLB
biennálé 2018, velence

Kinek mit jelent a szabad tér? Hogy néz ki, hol található, vagy hogyan teremthető meg? Milyen konfliktusokat szülhet és milyen ellentéteket oldhat meg? A válaszokat keresve hintáztunk és pingpongoztunk, sétáltunk tükrökön, az argentin pampákon és Ausztrália újjáépített növényi vegetációja között, Alice Csodaországának hol apró, hol pedig óriás országában kavarogtunk, és még a transzszibériai expresszre is felpattantunk. Természetesen az idei, 16. Velencei építészeti Biennáléről beszélünk, ahol a megnyitó előtt két napunk volt felfedezni a Giardini és az Arsenale nemzeti pavilonjait és kiállításait. Bár a kiállítások hihetetlenül sok szempontból közelítették meg a központi “szabad tér” koncepciót, érdekes volt látni, ahogy egy-egy visszatérő, központi gondolat más-más formában, de felbukkan a kiállító nemzeteknél.

A magyar pavilon megnyitójáról még frissiben írtunk, de miután kedvünkre kibámészkodtuk magunkat a Szabadság hidat idéző kilátón – ahol most a Duna helyett az Adriai tenger kékjét csodálhattuk – mint az elsőbálozók, kicsit megszeppenve bele is vetettük magunkat a 16. Velencei Építészeti Biennálé szinte felfoghatatlanul gazdag forgatagába. És ugyan az itt eltöltött két nap arra édeskevés volt, hogy minden egyes kiállítást mélységeiben megismerjünk, de még így is hihetetlenül izgalmas és inspiráló projektekkel találkoztunk. Szubjektív beszámolónkban megpróbáljuk összefoglalni, hogy mik voltak azok a főbb megközelítési szempontok, amik pavilonról pavilonra felbukkantak, vagy azok a legérdekesebb prezentációk is installációk, amelyek vagy kisebb fricskát adtak, vagy új megvilágításba helyeztek alapvető, az építészet-szociológia-ökológia-emlékezet-jövőkutatás kapcsolatára vonatkozó kérdéseket.

A kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé központi témája idén a ‘freespace”, azaz a ‘szabad tér’ volt, e köré a központi eszme köré szerveződött mind a 63 résztvevő ország kiállítása. A főkurátorok, Yvonne Farrell és Shelley McNamara manifesztójukban többféle értelmezését is adták annak, hogy mit értenek a szabad tér alatt. Jelentheti az építészet azon képességét, hogy szabadon és akár véletlenszerűen új térbeli ajándékokat, meglepetéseket hozzon létre a használat során, de a gondolkodásmód és térhasználat szabadságát is, olyan megoldásokat, amelyek a földnek és a lakóinak a jólétét és méltóságát biztosítja, és a természet szabad ajándékainak – a fénynek, víznek levegőnek – megélését lehetővé teszi.

 

A szabad tér lehet egyszerre egy lehetőség, egy demokratikus hely, szabadon használható a még nem megfogalmazott szükségletekre is, és ez a szabadság kiterjedhet térben és időben is, a múlt és az emlékek felé, valamint a jövő irányába is. Talán a téma miatt is, de rengeteg nemzet kiállítása igencsak kritikus hangnemet ütött meg a világ jelenlegi folyamataival kapcsolatban, legyen az politikai vagy ökológiai. 

Francia pavilon: Infinite SpacesFotó: Sophie Scher

A két fő helyszín a Velence déli csücskében található Giardini di Biennale, ahol a különálló nemzeti pavilonok sorakoznak (összesen 30 permanens épület), már önmagában is érdekes építészeti kaland, hiszen a korai, századfordulós-szecessziós, Zsolnayval gazdagon díszített magyar pavilontól kezdve a huszadik század minden építészeti stílusa felbukkan.

Fotó: Bartha Dorka / WLB

A másik kiállítási főhelyszín, az Arsenale sem kevésbé izgalmas, fantasztikus látni, ahogy a nagyrészt elhagyatott egykori hajógyár kongó és lepusztult hangárjai élettel telnek meg, és körbefonják őket a kortárs építészeti installációk. Persze emellett ilyenkor a város számos pontján is meglepetésszerűen belefuthatunk egy-egy kiállításba, vagy nemzeti pavilonba. 

Fotó: Bartha Dorka / WLB

Az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabban vannak jelen az épített környezet és ökoszisztéma kapcsolatát boncolgató témák, valamint az olyan kiállítások, amelyek a részvételre, bevonódásra épülnek, számunkra is is ezek utóbbiak közül kerültek ki a kedvenceink. De a ‘szabad tér’-nek tényleg hihetetlenül sokféle értelmezése megszületett, voltak szakrális és világi példák, digitális és ‘valódi’, múlt-, és jövőbeli helyszínek, épített és természetes környezeti terek is.

 

Az ‘ismerős’ szabad terek: játszótértől a könyvtárig

  • A román Pavilon ‘Mnemonics’ kiállítása a kollektív emlékezet által meghatározott tereket, azok közül is az általunk is oly jól ismert, lakótelepek árnyékában álló szocialista betonjátszóterek világát idézte meg. Volt itt pingpongasztal, poroló tartórúd, fapados hinta és lábbal hajtós ringlispíl is. Felnőttként sem volt nehéz emlékezni és újraélni a játszóterek szabad világát, ahol mi írtuk a tér szabályait, és bármiből lehetett bármi, csak egy kis képzelőerő kellett hozzá. 
biennálé 2018, velenceFotó: Bartha Dorka / WLB
  • Az Aalvar Alto tervezte finn pavilon is igencsak ismerős tájakra kalauzolt minket, idén egy otthonos és izgalmas kis könyvtárrá alakult át, mert az ő megfogalmazásukban a közkönyvtár az a szabad köztér, amely nyitott, elérhető és szabad mindenki számára, mindenkihez tartozik és mindenki jólétét is szolgálja. A ‘Mind Building’ kiállítás bemutatja nemcsak a könyvtár, mint intézmény evolúcióját, de izgalmas kérdéseket vet fel, hogy vajon a digitális korszakban milyen szerep jut az intézménynek, központban a 2018 decemberében nyitó, ALA Architects tervezte új Helsinki Központi Könyvtár épületével, ahol a klasszikus könyvtári funkciók mellett, mozi, előadótermek, étterem, szauna, műhelyszobák is lesznek (itt már azért kicsit irigykedtünk a finn egyetemistákra…)
Fotó: ALA Architects
  • A francia Infinite Spaces installáció – miután túlléptünk a plafonról ránk meredő kitömött róka, mókus és fogorvosi eszközök és más ezer izgalmas tárgy tömkelegén – tíz olyan úttörő helyet és kezdeményezést mutat be, ahol funkciójukat vesztett és kiüresedett épületeket töltenek meg különböző közösségek újra élettel.
Francia pavilon: Infinite SpacesFotó: Sophie Scher

A jelenség itthon sem ismeretlen, így igencsak izgalmas volt látni a francia módit, hogy milyen az, amikor náluk elhagyatott kórházakba, gyár- és ipari épületekbe művészek, start-upok, vállalkozások, szükséglakások, bűvészek, galériák költöznek. Plusz pont, hogy a pavilonban volt egy fal, ahova mi írhattuk fel a saját ‘végtelen helyeinket’, a szentendrei szigetspiccet ki is szúrtuk, mint magyarországi helyszínt.

  • A kívülről kissé negédesen rózsaszín orosz pavilonban a pályaudvarok közé csöppentünk. Az ipari forradalom és haladás dicsőségét hirdető hatalmas építményekben funkciójukból adódóan valami hasonlóság mindig van, a világ bármely tájára is érkezzünk meg, egyszerre nyújtják az otthonos-otthontalanság érzését. A pavilonban az első vasútvonal megnyitásától kezdve rengeteg példát, makettet, tervet láthatunk sőt, a transzszibériai utazást is folyamatosan vetítik egy vasúti ablakban, ezt jó ideig megbabonázva néztük, a kinti nyári kánikula után megnyugtató volt a havas szibériai táj.

 

  • A legjobb nemzeti pavilonnak kijáró Aranyoroszlán-díjat is bezsebelő kiállítás – a svájci pavilon House Tour-ja – az otthont mutatja be, egészen szokatlan szempontból. A megszokott, mindennapi elemek eltorzításával egy egészen új élményben lesz részünk, az üres lakásban bolyongva, mint Alice Csodaországban, hol alig érjük fel a kilincset és az asztalokat, hol meg görnyedve épp átférünk csak az ajtókon.
Svájci pavilon: House TourFotó: La Biennale de Venezia

 

Szabadság erdőn, mezőn réteken: a természet terei

Az építészet mindig a természetes környezetből hasít ki egy darabot, és nem egyszer drasztikus mértékben alakítja a környezetet. Talán a legzöldebb pavilon az egész Biennálén az Ausztrál ‘Repair’ volt. Baracco+Wright építésziroda Linda Tegg művész koncepciója szerint tízezer növényt ültettek a pavilonba és az épület köré, reflektálva az elpusztított környezetre is, és így jelezve, hogy az építészet tárgya helyett azt vizsgálják, hogyan az működik kontextusában, az építész hogyan lép interakcióba a környezetével, legyen az a természeti, kulturális vagy szociális.

Ausztrál pavilon: RepairFotó: La Biennale de Venezia

Nagy kedvencünk volt Argentina ‘Vertigo Horizontal’ névre keresztel kiállításának központi eleme is, az elsötétített terem közepén álló hatalmas és végtelen zöld pampa. A tükröződő üvegfolyosóba behajolva tényleg megszűnik a külvilág, csak az ide ültetett növények susogása és virtuális felhők vonulása létezik, hiába tudjuk, hogy egy kétszeresen is zárt térben állunk, egy egykori hajógyár gyomrában és egy szűk folyosón. A falakon pedig olyan, az argentin diktatúra 1983-as megszünése óta született tervek skiccei sszerepelnek,a melyek szintén ezt a horizontális nyitottságot képviselik. 

Argetin pavilon: Vertigo HorizontalFotó: Bartha Dorka / WLB
Agerntín pavilon: Vertigo HorizontalFotó: Bartha Dorka / WLB

Fura élmény volt, de érdekes alapgondolatot jár körbe az Északi pavilon ‘Another Genrosity’ installációja, amely a természet és az épített környezet viszonyával foglakozik. A szikár, nagyrészt üres térben három hatalmas, vízzel és levegővel töltött, lezárt membránszerű buborék szuszog, amelyek hol leeresztenek, hol pedig felfújódnak, ahogy hat rájuk a környezet, a körülöttük járkáló emberek, a szén-dioxid szint, a meleg, a fény és a zaj.

A szabad tér – szabad társadalom

  • A német pavilon kiállításán Unbuilding Walls nem meglepő módon a berlini fallal találtuk szembe magunkat. Hiszen idén van az a furcsa szimmetrikus évfordulója annak, hogy éppen annyi éve bontották le a falat, ahány évig az állt (28). Már a bejáratot is egy hatalmas fekete falszakasz zárja el, ezt kikerülve pedig a kiállítótérbe jutva folytatódik a nyomasztó fekete faldarabokból álló installáció kerülgetése egészen addig, amíg meg nem fordulunk, és az eddig sötét tér helyett az oszlopok túloldalán kibontakoznak a történetek.

A kiállítás azt mutatja be, hogy az egykori fal melletti határsávban, ahol a lebontás után váratlan űr keletkezett, mi is történt és történhetett. Vajon az egykori “halálsávban”, ahol a disszidálni próbálók közül többen is életüket vesztették, van-e helye lakóparknak, bevásárlóközpontoknak, parkoknak? De a nemzeti kereteken túl a világszerte határok, falak kerítések mentén élőkről is szól a pavilon.

Német pavilon: Unbuilding Walls
  • A brazil pavilon (Walls of Air), bár elsőre nagyon sűrű volt és kissé nehezen befogadható a prezentált projektek nagy száma miatt, alapgondolatában érdekes felvetéseket fogalmazott meg, és gondolatiságában kapcsolódott a némethez is. Azokat a sokszor láthatatlan falakat és határokat vizsgálta, amelyek meghatározzák a mai Brazíliát.
  • Beszédes az ‘Island’, azaz ‘Sziget‘ névre keresztelt nagy-britanniai pavilon is. Ha a gyanútlan szemlélődő csak beesik a kiállítótérbe, kicsit zavartan kering körbe-körbe az üres falak mentén. Ugyanis az angolok, egészen rendhagyó módon egy merész húzással úgy értelmezték a szabad teret, hogy az majd különböző eseményeknek, kerekasztal-beszélgetéseknek, koncerteknek, vitáknak, performanszoknak ad helyet.
Kilátás az angol pavilon tetejéről.

Azért ők is építettek egy kilátót az épület tetejére, ahonnan a földközi tenger örök kék víztükrében, meg a körülöttünk elterülő parkban gyönyörködhetünk, miközben az angolok ‘fényes elszigeteltségén’ gondolkodunk, és a poszt-Brexit állapotokon. De hogy ne felejtsük el, hol is vagyunk, tábla figyelmeztet, hogy legyünk udvariasak és 15 percnél többet ne időzzünk fent, hogy másnak is jusson hely, és a teát pontban 4-kor szolgálják fel.

Kilátás az angol pavilon tetejéről a Giardinire. Fotó: Bartha Dorka / WLB
  • Érzékeny témát érint az izraeli pavilon kiállítása is, ahol a szentföldi, több vallás számára is szent helyként tisztelt központok labilis Status quoja a téma. A helyi nemzetiségi, vallási konfliktusok, az ebből adódó háborúk pusztítása és emléke is felbukkant más, például délszláv pavilonoknál. Az amerikaiak a Dimensions of Citizenships kiállításukkal a náluk is most oly aktuális, és politikailag túlfűtött vitákat is generáló állampolgárság kérdését boncolgatja egészen kis, lokális, regionális keretektől kezdve a kozmosz szintjéig.

 

Vissza a jövőbe – a képzelet szabad terei

  • Nagyon izgalmas kérdéseket vet fel Dánia ‘Possibe Spaces’ pavilonja, ahol olyan eseteket mutattak be, amikor az építészek új utakat, felvetéseket kerestek egy-egy problémára, legyen az a mobilitás, lakhatás, a kulturális emlékezet vagy az iparosodás. Egészen fantasztikus felvetésekkel találkozhattunk a pavilonban: hogyan hatna például az életünkre, ha csupán röpke egy óra alatt át tudnánk szelni az Atlanti-óceánt? Vagy hogyan nézne ki az épített környezetünk, ha csak egy kalapácsunk és tollunk lenne? Vagy ha a képzeletünkkel tervezhetnénk, az eszközök korlátozása nélkül? Vagy hogyan változtatja meg azt, ahogy egy városra nézünk az, hogy mit tudunk a történelméről, a benne élők történeteiről? Ami Velencében sétálva amiről aztán valamit mindenki tud igazán izgalmas esti beszélgetések alapja lett. És itt még Bjarke Ingels-szel, az új World Trade Center (újra)tervezőjével, a dán építészet rezidens fenegyerekével is összefuthattunk.
Dán pavilon: Possible SpacesFotó: R. Hjortshoj
Dán pavilon: Possible SpacesFotó: R. Hjortshoj
  • A holland ‘Work Body, Leasure’ pavilonban, ha sikerül egy nem túl zsúfolt pillanatában bejutnunk, egy rikító narancssárga fitnesztermi öltözőben találjuk magunkat. A kiállítás pedig – ami a fizikai munka jövőjét taglalja, a cyborgokkal, virtuális valóságokkal és lehetséges jövőképekkel – a szekrényajtók mögött rejtőzik. Mi éppen az ágyban kedélyesen reggelizgető Yoko Onora és John Lennonra nyitottunk rá.
Holland pavilon: Work, Body, LeasureFotó: Bartha Dorka / WLB
  • A tradíciókhoz, hagyományokhoz való visszatérés is sok ország kiállítási anyagában megjelent, legyen szó az anyaghasználatról, vagy a közösségi kapcsolatok és keretek tereinek megteremtéséről. A fejlődés gyors és drasztikus ütemének a hátulütői is gyakori témák voltak, például ezzel foglalkoznak a kínai vagy szaúd-arábiai installációk.
Fotó: Bartha Dorka / WLB
  • De az építészet szerepének boncolgatása is izgalmas kérdés volt, az osztrák pavilonban a tükörrel borított padló fölé magasodó fagerendákból ácsolt sétány-kilátó célja amellett, hogy hihetetlenül látványos volt a megduplázott térben kanyargó építmény hogy olyan tereket hozzon létre, amit nem a gazdasági szükségszerűség vagy a szigorú funkcionalitás tölt meg élettel, hanem inkább mint a szellemi felfedezésről szólnak, a funkció és a szépség kapcsolatáról. 
  • Magának a biennálénak a jelentőségét és a hasznát kérdőjelezte meg a török pavilon (Vardiya (The Shift) a fiatal építészek szemszögéből – mit jelent számukra az esemény, tud nekik adni az hónapokig tartó szemle? Nemzetközi felhívás keretében több tucat tanuló vagy pályakezdő építész vehetett részt a wokshopjaikon, amiből a kiállítás anyaga is összeállt.
Török pavilon: Vardiya (The Shift)Fotó: Bartha Dorka / WLB
  • De egészen lélegzetelállító volt az indonéz pavilon rendhagyó térélménye is, ahol a málló hajógyári környezetben a kifeszített hófehér papírlepel formálta a teret, egy egyszerű gesztussal lebontva az építészetet az alapokig, vagy a bahreini installáció üvegkalitkája, amint belül mintegy szakrális térbe lépve a pénteki muszlim szertartás orális hagyományát hallgathattuk, elzárva a külvilágtól.
Indonéz installáció: Sunyata: The Poetics of EmptinessFotó: Bartha Dorka / WLB

Végül voltak olyan kiállítások, ahova időhiány miatt már nem jutottunk el, de mindenképpen nagyon izgalmasnak hangzanak. Az idén előszőr szereplő Vatikán a San Giorgio Maggiore szigetén 10 építészt kért fel, hogy tervezzenek kápolnákat, amik között Norman Foster, vagy az Aranyoroszlán-életműdíjat kapott Eduardo Souto de Moura alkotásai is megtalálhatóak.

"Az állam ellen"Fotó: Bartha Dorka / WLB
  • És természetesen még zárszóként a magyar kiállítást is újra meg kell említenünk. Már akkor is lelkesedtünk érte, amikor még csak az első híreket hallottuk, hogy a Szabadság híd 2016-os eseményeit visszük Velencébe, és a két napos biennálézás után is büszkén másztunk fel még utoljára a kilátóra, mert így, hogy már kontextusában is látjuk a magyar pavilont a Biennálén, valóban sikerült olyan installációval és mondanivalóval szerepelni az országnak, ami nemzetközileg is releváns és nagyon aktuális kérdéseket boncolgat, de teszi mindezt közérthető és befogadható formában.
Fotó: Bartha Dorka / WLB