Az egyik legnépszerűbb számítógépes játékának, a Minecraftnak világszerte több, mint 160 milliónyi játékosa van, egész országokat és városokat modelleztek már le benne 1:1-es arányban. A Fővárosi Önkormányzat felhívására most lehetőség van Budapest megépítésére is, amihez a levéltárban található, de már digitalizált tervek nyújtanak segítséget. A MineBudapest elsősorban a 6-15 év közötti gyerekeknek lett meghirdetve, de persze bárki csatlakozhat, akár az építkezéshez, akár az utána következő, a már kész utcákon zajló bújócskához vagy zászlószerzős játékokhoz.

A Minecraft egy svéd származású fejlesztő, Markus (Notch) Persson által 2009-ben kitalált játék, amely mára a világ második legsikeresebb játékává vált (a Tetris után). Mostanra 144 millió eladott példánynál járnak, de a játékosok száma ennél is magasabb. Az eredeti fejlesztőtől, a Mojangtól 2014-ben vette meg a Microsoft, azóta az edukációs célokra való felhasználása is egyre fontosabbá vált, a játék köré szerveződő nemzetközi konferenciák is több ezreket mozgatnak meg világszerte. 

A nagyon egyszerű grafikájú játék több módban is játszható, a túlélői, gyűjtögető módtól a kreatív építgetősig, hatalmas rajongótáborát pedig annak köszönheti, hogy szinte nincs lehetetlen a játékban: csak a képzelet szab határt annak, hogy mit szeretnénk megépíteni vagy létrehozni az 1x1-es elemekből, ahol a különböző színű és textúrájú kockák jelenítik meg a különféle nyersanyagokat, a sziklákat, fákat, érceket, és az ezekből létrehozható másodlagos anyagokat. Vannak, akik komplett műemlékeket, épületeket, városokat, sőt országokat modelleznek le, így épült már meg Párizs, London vagy Dánia is, de készíthető működő hangszer vagy kezdetleges számítógép is a játékon belül. A játékmenet és a kész alkotás is videóra vehető, amiből összesen több mint 5 milliárd órányi anyagot néztek meg eddig a YouTube-on.

Ezen felbuzdulva döntött úgy a Főváros, hogy meghirdeti a Budapest felépítését célzó MineBudapest programot, amivel céljuk, hogy a gyerekek könnyed, játékos formában, és az általuk ismert virtuális térben mozogva fedezzék fel Budapest apró részleteit, és még jobban megismerjék a várost. Az épületeket 1:1-es arányban kell felépíteniük, ehhez szükséges alaposabban elmerülni a pontos tervekben és fotókban. Az oldalon linkként elérhető Budapest Időgép lesz az építők elsődleges segítsége és forrása, a Fővárosi Levéltár alkalmazása több millió oldalnyi digitalizált fotót, képeslapot, tervrajzot, iratot dolgoz fel, térképeken kereshető formában.

Hogy ne egy teljesen üres puszta várja az első építőket, már négy hónapja elindult pár ikonikus épület és helyszín felhúzása, többek között a Budai Vár és Várnegyed, a Parlament és négy Duna-híd is áll már. Az aktuális felhívásokat és az új megépítendő épületek listáját a MineBudapest weboldalán havonta teszik közzé, az első körben három helyszín közül lehet választani, a Bálna Budapest, a Vásárcsarnok és a Corvinus Campus megépítésével indul a közösségi online építkezés hódító útjára.

Az elkészült modellek közül a részben népszerű vloggerekből és youtuberekből álló zsűri (ZsDav, DoggyAndi és IceBlueBird) választja majd ki azt az épületet, amely bekerülhet a MineBudapestbe, természetesen a készítője nevével együtt. És ezen kívül persze a kis építészeknek lehetőségük van bármit megépíteni:  például azt a budapesti épületet, amiben laknak, az iskolájukat, a kedvenc játszó- vagy kirándulóhelyüket vagy épp a sportpályát, ahova délután edzésre járnak.

Ahogy épül a város, a tervezés mellett lehetőség lesz multiplayer játékokban is részt venni, terveznek lóversenyt a rakpartokra, bújócskát és zászlószerzős játékot a Várnegyedbe májusban, valamit az elkészült épületek 3D formátumban való kinyomtatásra is alkalmasak lesznek. Az első videó pedig – amely a margitszigeti víztorony építésének folyamatát mutatja be – most szombaton kerül fel a vloggerek, ZsDav, DoggyAndi és IceBlueBird youtube csatornáira, hivatalosan is elindítva ezzel a pályázatot.