Kevés az olyan fővárosi hely, legyen az étterem, kávézó vagy kiskocsma, ami már relatíve sok ideje szolgálja a budapestieket. A híres családi cukrászdákat leszámítva, nálunk úgy alakult, hogy nem tudunk felsorolni olyan vendéglátóhelyeket, amelyek több generáció óta léteznek, esetleg több száz éves, legendás a fennállásuk. Ennek okán már azt is nagyon meg kell becsülnünk, ami legalább egy generáción átível, "felnőttek" már a húslevesükön, házi pálinkájukon, feketéjükön.
Ebbe a kategóriába tartozik a Madách tér Castrója, melynek története anno az ébredő Ráday utcából indult. Kisvártatva menniük kellett onnan, így találták meg a VII. kerületi helyszínt, gyakorlatilag első telepesként, hiszen akkor még teljesen szimpla térként funkcionált a Madách – szó sem volt gasztrokörnyékről, bárokról, kocsmákról. Sokan értetlenül álltak a furcsa lokáció előtt – lesz-e elég betérő vendég, kialakulhat-e a törzsközönség itt. Az évek során a szemünk előtt népesült be a hely, egymást érik a kávézók, bisztrók, ivók és a Castro. Ami maradt, és köszöni, nagyon jól van. Sőt, éppen egy kisebb ráncfelvarráson esett át, Vér Erika segítségével.
Nem kell megijedni, az örök érvényű, klasszikus jelleg maradt, nem csaptak át sem indusztriálba, de a skandináv vonal felé sem mozdult el a bisztró – maradt a barátságos, "kuckós" helyszín, ami túléli a trendváltozásokat (is).
Emlékszünk még a nagy dohányfüststop előtt, mennyire jó ötlet volt náluk, hogy a "kis" Castróban eleve a nemdohányzók találták meg a számításaikat, a "nagyban" pedig komótosan elnyomott csikkek között hajlottak estékbe a délutánok. Ebédünk fotózásához kértünk egy terítőt az asztalunkra, aminek a csücske úgy tűnt, hogy éppen egy korábbi cigaretta áldozatává vált – egy kis lenyomat a múltból, valami, ami azt mutatja, hogy nem frissen "ikeázták" össze a helyet. A cigistop után vált hangsúlyosabbá a gasztrovonal. Sok szakács és koncepció megfordult már a Castro konyhájában, de azért régi "bútordarabok" is maradtak. Jelenleg Jakab Dani felel a kínálat kreativitásáért (ismerhetjük az egykori Balettcipőből, dolgozott a La Perle Noire-ban is és számos európai étteremben) és új, szezonális étlapon dolgoznak.
A kedvencek persze maradnak, mert sok a törzsvendég, így a vegán töltött káposzta/töltött paprika, a tortillaleves, a parmezános bundában sütött borjúbécsi is az állandó kínálat részei. Ehhez jön még a séfajánlat és a déli menü is, ami a készlet erejéig tart minden hétköznap, de 13:30-14:00 körül már nem biztos, hogy meg tudunk ebédelni náluk, ezért jobb sietni. Nagyon figyelnek a vegákra, az ebédmenü mindennap egy húsos és egy vegetáriánus fogást is felsorakoztat.
Nem véletlen, egészen vegyes a vendégkör. Átjárnak az Örkény művészei, kávézik náluk Enyedi Ildikó, de a Castróból indult útjára az Intim Torna Illegál együttes is. Az egyik kedvenc történetük, hogy csaknem három évig mindennap délelőttől délutánig náluk időzött egy először titokzatos, aztán egyre nyitottabbá váló férfi. Kiderült, hogy könyvet írt – amit később be is mutatott nekik – és az íróasztala helyett a Castrót választotta helyszínként. Örömmel meséltek egy esküvőről is, amit egy olyan pár szervezett hozzájuk, akik a Castróban jöttek össze.
Sok emlék, változatlan hangulat, mindig otthonos és barátságos légkör amit náluk találunk, a mai napig. Az ételek ízletesek és kiadósak, a sör jól csúszik és meglehet, hogy még több generáció "felnőhet" majd úgy, hogy a Castro lesz és marad a törzshelye.
