Az illat- és kozmetikai szereket szállító két férfi ugyanis zsidó, és ez ezekben az időkben már ok arra, hogy ferdén nézzenek rájuk. A falunak azonban több félni- és titkolnivalója is van a deportálások idejéből, illetve az azt követő időszakból, mikor az elhurcoltak tulajdonát „kiutalták” a lakosoknak. Az állomásfőnök (Znamenák István) gyorsan biciklire is pattan, hogy hírét vigye a falu első emberének, a kiskirályként uralkodó, a helyi drogériát is birtokló jegyzőnek, Szentes Istvánnak (Rudolf Péter): VISSZAJÖTTEK. Ez az egy szó elég is ahhoz, hogy pánikba essen mindenki, és pár óra leforgása alatt komplett emberi sorsok kettétörjenek, vagy tragikus módon véget érjenek.
A Szántó T. Gábor novellájából készült filmet a titokzatos hazatérő motívuma miatt sokan a westernhez hasonlítják, de nekünk eszünkbe jutott több régi, moralizáló magyar film is (például Fábri ZoltánHúsz órája vagy Kósa FerencTízezer napja), amelyek a múlttal való számvetést dolgozzák fel, és amelyekben a kis magyar falvak működését a magyar társadalom allegóriájaként mutatják be. Ragályi Elemér operatőr ráadásul fekete-fehér képi világot álmodott a filmhez, Rajk László látványtervező pedig a Szentendrei Skanzenben szemgyönyörködtetően korhű és aprólékos díszletekkel alkotta újra a meg nem nevezett, világháború utáni falucskát.
Nagyon rövid idő alatt megismerjük a szovjet megszállás árnyékában élő település lakóit: a jegyző kissé teszetosza, gyengécske fiát (Tasnádi Bence), aki épp feleségül készül venni Rozit (Sztarenki Dóra). Az anyagi biztonságra hajtó parasztlány szíve nyilvánvalóan a korábbi, hadifogságból hazatért vőlegényéért dobog (Szabó-Kimmel Tamás), így hát a fiú depressziós édesanyjának (Nagy-Kálózy Eszter) érthetően nem tetszik a frigy, ahogy pocakos, durva, gátlástalan férjének viselt dolgai sem. Főleg a Kustár Andrással és feleségével kieszközölt feljelentés, amely a helyi illatszerboltocskát birtokló zsidó család idő előtti elhurcolását okozta. (A bűntudatba beleőrülő tettestársat Szarvas József, a jogosulatlan javakat szemrebbenés nélkül élvező és védelmező feleséget Szirtes Ági alakítja).
Hogy pontosan mi történt, félszavakból, apró gesztusokból derül ki, és még egy szemvillanásnak is felforgató ereje van. A csodálatos nyári napon minden adott az újrakezdéshez, de érezni, hogy a falut régóta a helyi hatalmi viszonyok megcsontosodása irányítja, és a felszín alatt nagy viharok dúlnak. Beszédesek a csak pár jelenet erejéig felbukkanó karakterek is, a korántsem feddhetetlen rendőr (Terhes Sándor), a félig nyomorék háborús veterán (Derzsi János), a kocsmáros (Mertz Tibor) és a cigányzenész (Fehér Zoltán) is.
Egy felesleges mondat sem hangzik el, a forgatókönyv pontos és feszes, Szemző Tibor töredezett, jazzes beütésű zenei világa csak fokozza a nyomasztó hangulatot, amiben kibontakoznak az események. A plébánosról kiderül, hogy ő is sáros a történtekben, a jegyző fia apja bűnével szembesülve látványos személyiségfejlődésen megy keresztül, és mikor a tűzoltásnál Szentes Istvánnak a leginkább szüksége lenne a falusiak segítségére, egy kimerevített pillanat erejéig kollektív ítéletet is mondanak fölötte.
Ahogy a történet kidolgozottsága, úgy a szereplők játéka is hibátlan, de a film nagy meglepetése kétségkívül Rudolf Péter, akit a legtöbben pozitív és humoros karakterként ismertek meg a mozivásznon. A szerepéért tíz kilót hízott, a fejét Rákosi Mátyáséra emlékeztetően kopaszra borotválták, és sziporkázva hozza a kezdetben magabiztosan aljas, lelketlen, majd a számára legfontosabb dolgokat elvesztő figurát.
Az idősebb zsidót Angelusz Iván táncos-koreográfus játssza, a fiatalabbat, akinek karján jól látszik a koncentrációs táborban beleégetett sorszám, az a Nagy Marcell, aki a Sorstalanság főszerepe óta felnőtt férfivá cseperedett. Nagy Marcellből nem lett színész, Török Ferenc választása valószínűleg nem véletlen; mintha folytonosságot próbálna jelezne a holokausztról szóló kulturális emlékezetben. A zsidók elhurcolásához szorosan kötődő történet azonban egyáltalán nem a holokausztról és következményeiről, sokkal inkább a népirtást figyelemmel követő vagy épp ahhoz asszisztáló magyarokról, a felelősségről, a paranoiáról, lelkiismeretről és bűntudatról, az önmentegetésről és az egymásra mutogatásról szól. És végső soron arról, a ki nem beszélt, nem tisztázott traumák, bűnök mekkora kárt tehetnek a társadalomban.
A csattanót, vagyis hogy milyen céllal érkezett meg a két zsidó férfi a faluba, előre sejteni lehetett a méltóságteljes vonulásból és a ládák vigyázó óvásából, de nem is ez, hanem az esküvője napján elhagyott Rózsi váratlan lépése bizonyul a tökéletes befejezésnek. Pontosabban a kezdetnek. Még ha csak bosszúvágytól sújtva teszi is, ez az egyetlen helyes reakció, amivel a korábbi bűnöket helyre lehet hozni, és a pusztulással együtt végre valóban kezdetét veheti a jövő; a tisztító tűz, az eső erős szimbólumok, ahogy a vonat gomolygó, sötét füstjével záró baljós képsorok is sokat sejtetnek.
A témaválasztás és a konzervatív képi világ is predesztinálja, hogy az 1945 várhatóan nem lesz blockbuster, sokkal inkább a fesztiválok és a kritikusok kedvence. A Miamiban megrendezett Zsidó Filmfesztiválon és a Berlini Filmfesztiválon is közönségdíjat nyert, itthon a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon debütál április 8-án. A mozikban pedig április 20-tól lesz látható a Katapultfilm forgalmazásában.
