„Csak az őszinteséget lehet jól fotografálni” – kedvenc színészeink Keleti Éva fotóin

Keleti Éva életútja korántsem mondható szokványosnak: fizika-kémia szakos tanulmányait hagyta ott a fotózás kedvéért, noha eredetileg balerina szeretett volna lenni. Ehhez azonban nem volt elég tehetséges, így a balett és a színpad világát csak az objektíven keresztül tehette magáévá.

Úttörőnek számított a színházi fényképezésben azzal, hogy átlépte az emberábrázolás addig megszokott kereteit, és ebben az Új Tükör (1976-1989) és az 1990-ben indult Színházi Élet című lapok is partnerei voltak. Keleti Éva a Kádár-kori hírügynökségi fényképezés merev szabályait háta mögött hagyva bátorította a modelleket, hogy viselkedjenek felszabadultan a kamera előtt. Címlapon addig elképzelhetetlennek tartották az olyan portrékat, amelyeken nem néz szembe a modell, de neki hosszú küzdelem után sikerült forradalmasítania ezt is.

A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán 85 darab olyan, 1976 után készített portré szerepel színészekről és táncosokról egyaránt, amelyeket eddig kiállításon még nem
lehetett látni. A tárlat felér egy színháztörténeti kvízzel, sok ma élő hírességet alig ismerni fel. Nem gondoltuk volna, hogy a kiállítás plakátjáról a 29 éves Zsótér Sándor mosolyog ránk, ahogy Máté Gáborról sem esett le rögtön, kicsoda. A dacosan néző Haumann Péterrel azért már könnyebb dolgunk volt.

A ragyogó, élettel teli Psota Irénről öt fantasztikus portrét láthatunk, és elcsodálkozhatunk a bajuszos, kacér, 19 éves Kaszás Attila, a pályakezdő Gálvölgyi János, a szemtelenül fiatal Koltai Róbert, Esztergályos Cecília, Bajor Imre, Pogány Judit, Papp Vera, Bálint András, Halász Judit és sok más híresség fotóin.

A képek aláírásai, Keleti Éva szubjektív megjegyzései igazi színháztörténeti gyöngyszemek. Megtudhatjuk, hogy a kisfiús mosolyú Gesztesi Károly már ekkor is a bulvársajtó egyik kedvence volt. „Kazimir Károly fedezte fel a színpad számára. Dzsesszzenészként tengerjáró hajókon játszott, mert nem bízott színészi önmagában. Arról is híres, hogy sok felesége volt – többek között Csarnóy Zsuzsa, Liptai Klaudia. De én inkább filmszerepeiért és színészi alakításaiért szeretem” – írja Keleti Éva az 1988-es képhez.

 „Csak az őszinteséget lehet jól fotografálni” Keletinek épp a sajtómegnyitó napján volt a 85. születésnapja; a kiállítás bejáratánál szimbolikusan elhelyezett, vörös bársony nézőtéri székekben ültünk le beszélgetni. Elárulta nekünk, hogy „megszegte” régi, 15 éves fogadalmát, miszerint 60 éves kora után nem fotóz többet: elvont, telefonnal készített képei nemrég a Műcsarnokban szerepeltek, és most kacérkodik a gondolattal, hogy egykori alanyai közül a még élőket lefotózza. „Csomó olyan színész van, aki szépen megöregedve játszik még mindig játszik” – indokolta. Ehhez a projekthez mindenképp elővenné az analóg gépét.

Keleti Éva szerint a jó portréfotó kulcsa a kölcsönös bizalom, és hogy az alany önmagát adja. „El kell érnem, hogy őszinte legyen, mert csak az őszinteséget lehet jól fotografálni. Én ismerem őket annyira, hogy tudjam: mást mutat, mint a valóság” – mondja. Márpedig ő az egykori alanyok, köztük jó barátja, Béres Ilona szerint ő különösen sikeres volt abban,
hogy a színészek megnyíljanak előtte.„A nők nagyon akarják, hogy jó legyen” A kérdésre, hogy nők könnyebben fényképezhető alanyok-e, azt válaszolta: „A nők sokkal hiúbbak, és nagyon akarják, hogy jó legyen a kép. De nem a nemüket néztem, hanem hogy szerettem-e őket. Akit nem szerettem, vagy nem volt érdekes a számomra, azt mindig nehezebb volt fotózni.”

Keleti Éva szerint a legjobb olyan színészeket fényképezni, akik tudják, milyen fontos a fotó. Elmondása szerint ilyen volt a Ruttkai Éva, Béres Ilona, Tordai Teri, Eszenyi Enikő – ők nem játszották meg magukat, önmagukat adták a kamera előtt.

És kik lehetnének a nagy elődök méltó utódai egy Keleti Éva-portrén? A fotós elárulta, hogy Ónodi Eszter nagy titok és rejtély számára, amit szívesen megfejtene, de Tenki Rékát és Trill Zsoltot is szívesen megörökítené egyszer.