Egy korszak lezárult, és egy újabb kezdődött a Hercegprímás utcában – a Trafiq nincs többé, helyére pedig teljesen új koncepcióra épülő, csodaszép klub nyílt Tütü néven. A terminus a tüllből készült balettos szoknyára utal, amely a finomság és elegancia szimbóluma is lehet. A Tütü, szakítván az V. kerületi konvenciókkal, nem klasszikus zenés mulatóként (diszkó) pozicionálja magát, hanem a kerület és a város egyik legnyitottabb, legelfogadóbb helyeként.

Az exkluzív nyitóparti előtt pár órával betekinthettünk a Tütübe, amely mindössze 10 nap alatt érte el végleges, igazán stílusos kialakítását. Egyik tulajdonosa Hlatky-Schlichter Hubert, aki maximalista, precíz és mégis laza hozzáállásával olyan helyekkel ismertette meg a budapesti közönséget, mint például a KIOSK vagy a Babel Budapest. Neve garancia a sikeres és innovatív ötletek megvalósítására, valamint a konzekvens minőségre – ha csak az előbb említett két egységre gondolunk (és jártunk már náluk több alkalommal), tudhatjuk, hogy mind az ételek, mind a hangulat és a szerviz is nagyon átgondolt és következetes.

Igazi beszámolónkra még várni kell, hiszen alig 24 órája üzemel a Tütü, mégis szerettük volna bemutatni néhány fotóval és információval a helyet, amelyre régóta várt a város. Ahol nem számít, hogy a világ mely pontján születtél, milyen nyelvet beszélsz, milyen stílust képviselsz, vagy hogy ki a szerelmed. A zene, a szépség és a zene szeretete a fontos, valamint a nyitottság és az elfogadás.

A belső tér több egységre bontható, melyekben közös a balettos vonal, sok helyen találkozunk balerinákkal. Vannak kortárs elemei, ám a klasszikus szépség is megjelenik elegáns anyagok, tükrök, fények formájában. Ilyen például a DJ-pulttá alakítható zongora is, vagy az óriási csillárokkal berendezett budoár szeparé. Az új fénytechnikának köszönhetően egyébként sejtelmes, titokzatos a hangulat, valamint új hangtechnikát is kapott a hely.

A helyet Huberttel Niclas Trouvé, a magyarországi svéd nagykövet nyitotta meg. Ő saját hazája példáin keresztül beszélt a nyitott, széles látókörű kultúra és a Tütü metszéspontjáról.

A Tütü hivatalosan 2015.11.28-án nyit!

Tütü (bezárt)
Cím:

1051 Budapest, Hercegprímás utca 18.