Szinte már megszoktuk – különösen, mióta Budapest egyre fontosabb filmes helyszínné válik –, hogy a budapesti utcákon sétálva lépten-nyomon hírességekbe botolhatunk. Azt azonban kevesebben tudják, hogy ez egyáltalán nem újdonság, a főváros – fürdői, elegáns hangulata, kedvező árai és a pezsgő kulturális élet miatt – mindig kedvelt célpont volt az ismert emberek körében. Néhány híres vendéget és emlékezetes utazást gyűjtöttünk össze, sorozatunkat pedig hamarosan még több érdekes utazóval folytatjuk.
Az előadásra készülve az idős Haydn már február közepén Bécsből Budára utazott, hogy irányítsa a végső próbákat, így közel egy hónapot töltött a fővárosban. Érdekesség, hogy a zenetörténeti jelentőségű esemény két közelben lévő utca elnevezését is inspirálta. A Déli pályaudvarnál ekkoriban elegáns palota állt, amelynek a kapuzata fölé az előadás tiszteletére egy domborművet helyeztek el, ami a teremtésre utalva festett földgolyót ábrázolt. Mivel az oratórium címét ekkoriban alkotásnak fordították, a palota egyik oldalán elhelyezkedő utca innen kapta az Alkotás nevet, míg a palota másik oldalán található utca a kapuzat díszítésén látható földgolyó miatt lett Kékgolyó.
Forrás: kozterkep.hu
Az ekkor már kissé nagyothalló feltaláló hivatalos elfoglaltsága után családjával sétát tett a Duna-korzón, ahol a magyarok lelkesen meg is éljenezték, ami nagyon tetszett neki. Edisonnak amúgy több magyar munkatársa is volt, a legismertebb közülük Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója, ennek ellenére ittlétének 18 órája alatt nem nagyon mozdult el a szokványos, paprika-cigányzene tengelyről, a csinos „magyar ladyk” viszont igen mély benyomást tettek rá. Képünkön a Bolond Istók című lap grafikája azt a pillanatot ábrázolja, ahogy Edison a Hungáriában este, ifj. Berkes Bélával, a kiváló cigányprímással húzatja a nótát, a Kotányi cég pedig a látogatás után hosszú évekig azzal reklámozta paprikáját, hogy Edison direkt ezzel kérte itt tartózkodásakor az ételeket.
Forrás: A Magyar Tudománytörténeti Intézet Tudományos Közleményei 58.
A táncosnőről és produkciójáról természetesen a fél város megemlékezett, még Kosztolányi is írt róla cikket, Zerkovitz pedig külön dalt szerzett a „fekete démonnak” , amit a táncosnő sokáig műsoron is tartott, de az „Az én babám egy fekete nő” kezdetű, sok feldolgozást megélt sláger is a budapesti fellépésnek állít emléket. Baker látogatásával végül minden konzervatív erkölcsű magyar szervezet megbékélt, azonban egyik fellépésén valaki bűzbombát hajított a színpad közelébe, ami rövid időre megszakította az előadást. Bakernek hosszú, fényben és árnyékban gazdag karrierje alatt amúgy nem ez volt az egyetlen fellépése a magyar fővárosban, 1958-ban, már sanzonénekesként járt Budapesten. Ekkor azonban az új kommunista vezetés hívta meg, az 56-os forradalom után vele szerették volna demonstrálni az ország haladó szellemét, elfogadó légkörét.
Forrás: Mult-kor.hu
Egy kellemes lillafüredi ebéd és havas autókázás után álnéven (Steinberg gróf és neje) jelentkeztek be a szállóba. A szimpatikus szerelmesek egész itt-tartózkodásuk alatt kerülték a feltűnést, azonnal útikönyvet szereztek és civilként, csupán két, később érkező detektív kíséretében nézelődtek a városban, élvezték a forró fürdők nyújtotta örömöket. A szálloda személyzete később hosszan dicsérte kedvességüket, természetességüket, látogatásuk pedig évtizedekre megalapozta a Gellért hírnevét.
Forrás: Friss Ujság, 1937. február (42. évfolyam, 26-48. szám)
Vicces adalék, hogy az angollal hadilábon álló magyar nézők annyira aggódtak a Lipótvárosi Kaszinóban rendezett humoros Twain-est előtt, hogy megbíztak egy angolul jól tudó urat, hogy az est folyamán üljön az első sorba, majd bajszán egyet pödörve jelezze, ha az író csattanóhoz ér, hogy akkor is a megérdemelt jutalomnevetést zsebelhesse be, ha a tréfát senki se érti. A segítségre azonban végül nem volt szükség Twain kiváló előadó képességei miatt.
Forrás: Élet és Irodalom, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
Ez a szóbeszéd Held Albert 1913-as, Pesti Hírlapbeli cikke alapján bontakozott ki, de hasonló történetről olvashatunk Kárpáti Aurél 1914-es novellájában is, itt azonban a helyszín a Tabán, ezen belül is a Hadnagy utca 14. szám alatti fogadó. Maga Casanova nem igazán emlékezik meg arról, hogy Budapesten ennyire pórul járt volna, persze nem lenne meglepő az sem, ha a nagy kalandor titokban akarta volna tartani kellemetlen emlékeit, amit ugyan nem a pesti nők, hanem inkább felszarvazott udvarlóik okoztak.