Egy gyarló ember a hírnév mögött
Tombor Zoltán Lost & Found című, a Capa Központban látható kiállítása bátor vállalkozás. Bár megtehette volna, hogy pokoljárását meghagyja magának – és a családja meg a barátai számára –, ő mégis úgy döntött, hiába a szép nemzetközi karrier miatti magas reputációja, akár azt is kockára teszi azzal, hogy
pőrén és a lehető legőszintébb módon kiteszi magát és egykori függőségét, valamint gyógyulását – ami még nem ért véget – az ablakba,
mindenki szeme elé. Ha pedig már kitette, akkor a személyesség mellett kissé általánosabb irányba is tágította a perspektívát: bár neki „csak” alkohol- és drogfüggősége volt – a kokain volt az ajzószere –, a kiállítás ezen túlmenően mindenfajta függőséget idesorol, legyen az a munka, a szerencsejáték, a szex vagy egy társ, meg úgy általában bármi, amit képtelen abbahagyni az ember, mert ettől él igazán, vagy ezt használja valami, mondjuk, a valódi élet helyett.
Tombor n émi hazai alapozást követően előbb Németországban, később az Egyesült Államokban lett nemzetközileg elismert fotográfus, a legmenőbb magazinok és márkák dolgoztak vele, a kivételes tehetségű divatfotóssal, akinek nemcsak jó szeme és kamerája, hanem művészi vénája is van. Tipikusan e gy irigylésre méltó figura sokak szemében, olyan, akinek van szép karrierje, pénze és hatalma, hát mi baja lehet? Azt gondoljuk, kivételes, kivételezett helyzete miatt gondja egy szál sincs. Az ilyen emberekről az átlagpolgár bizony ezt feltételezi. Hogy ő függő lenne? Ugyan már! Pedig az volt, méghozzá hosszú időn keresztül, de aztán volt benne bátorság abbahagyni és lejönni a cuccról, a függőségről, szembenézni önmagával és a gyengeségével, majd erőt felmutatva a józanságot választani. Az október közepén megnyitott kiállítás ezt a folyamatot mutatja be.
Egy függőség képei
A kiállítás jelentős része Tombor szimbolikus fotóiból áll, kisebbik része pedig a családi archívum képei, illetve idézetek a fotográfustól Máté Gábor A sóvárgás démona című könyvéből, illetve olyan irodalmi alkotóktól, mint például Márai Sándor vagy Hubert Selby. Ezek adják ki a nagy egészet, ami meglehetősen mélyre megy, ha nyitottan állunk hozzá. De másképpen nem is lehet, különben nem értjük meg az egészet, őszinte kitárulkozást csak őszinte hozzáállással lehet befogadni. Mert a kiállítás képei és mondatai – ez Tombor önterápiás önszembesítése – a szemlélőt is arra ösztökélik, hogy önmagával szembesüljön. Különben megette a fene az egészet, akkor csak random képek sokasága az egész tárlat, céltalan lődörgés a fotók között.
A kiállítás elején van egy zavarba ejtő fotó és mellette egy történet, ami szinte vezérlő elvként lebeg a Lost & Found egésze fölött. A szöveg egy gyerekkori élményt mesél el. A fotográfus Németországban élt nagybátyja egyszer a még gyerek Tombornak mutatott egy trükköt: egy vizespohár szájának szélére fektetett egy ötmárkást, amibe két villát akasztott, és bár az egész építménynek nem szabadott volna megállnia, mégis állva maradt, meghazudtolva a fizika törvényeit. A megoldás az egyensúlyban volt, és amikor Tombor a függőségéről kezdett gondolkodni, amikor nekiállt a mélyfúrásnak, ez volt az első, szimbolikus kép, ami feltolult az emlékei közül. Végeredményben az egész kiállítás erről az egyensúlyról szól, a megtartásáról, a megtartás nehézségéről, na meg a csodájáról is.
Tombor mindent, de tényleg mindent megmutat. A rácsúszást, a kóros és esztelen függést, a lélek torzulását, a hiányt, a hiányzást, azt, ahogy elveszítjük önmagunkat, önmagunk lényegét, és ugyanígy megkapjuk a tisztulás stációit is, a visszautat önmagunkba, annak a kiállítás eleji kényes egyensúlynak a visszaszerzését, és végül a józanságot is, amiről olvasható is az egyik falon egy pontos idézet Máté Gábortól:
A józanság több, mint az, hogy valaki nem fogyaszt alkoholt, a józanság életforma, ez maga a teljes élet.
Az ismét teljes életet élő, pontosabban az abba az irányba konok módon haladó Tombort is meglátjuk a kiállítás egyes képein. És azt sem tagadja el, hogy a kóros függés, majd az abból való kilábalás nem jár veszteségek nélkül, az ember, a lélek sajnos sérül, hisz egy harcot folytatott, ami pedig nincs sebek nélkül. De ezek a sebek aztán, amikor rájuk pillant, mindig megmutatják neki a helyes irányt.
Tombor Zoltán önterápiás kiállítása másoknak is segítség lehet abban, hogy elkezdjék a saját önterápiájukat, vagy ha már elkezdték, megerősítse őket abban. A sok-sok fotó mind egy-egy szimbolikus kép: van, amelyik egyértelmű üzenet, könnyen dekódolható, és van, amelyik nem, ezeket hosszasan kell szemlélni és elgondolkodni rajtuk, míg értelmet nem nyernek a szemlélő fejében. Kicsit olyan ez, mint a tisztulás folyamata: vannak könnyebb napok, amikor egyértelmű minden, és vannak nehezebbek, amikor pedig minden egyes percért külön-külön meg kell harcolni, hogy aztán előbbre jussunk. A Lost & Found Tombor Zoltán számára egy nagy lépés, számunkra pedig művészeti élmény és intő figyelmeztetés:
az ember józannak és a józan állapotra született, nem pedig arra, hogy önmaga helyett valami más irányítsa az életét.
Tombor Zoltán – Lost & Found a Capa Központban
Program adatai
(Borítókép: We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
