Hazánk legrosszabb emlékezetű diktátorának felesége a Szovjetunióban élte élete legnagyobb részét, csupán három évig tudhatta otthonának Magyarországot, pontosabban Budapestet. Írásunkban Rákosi Mátyásné Fenya Kornyilova életét mutatjuk be.

A kommunista vezetők hazánkban és a nagyvilágban egyaránt szerették azt a látszatot kelteni, hogy magánéletük visszafogott és nyugodt. Ez alól nem képezett kivételt Rákosi Mátyás sem, aki nyilvánosan nagyon ritkán beszélt későn megkötött házasságáról. A kivételek egyike volt, amikor így írt egy levelében a feleségéről:

Szabadulásom után Moszkvában megnősültem, feleségül vettem a Bírák és Ügyészek Országos Szakszervezetének elnöknőjét, aki maga is ügyész. Tehát még a feleségem is azok közül került ki, akiktől életemben a legtöbbet szenvedtem. Ez azonban nem zavarja családi életünket.

Mégis, ki volt a rettegett „kopasz” életének társa? Írásunkban a jogi pályán szép karriert befutott diktátorfeleség életét mutatjuk be, külön hangsúlyt fektetve a Budapesten töltött rövid időszakra.

Értelmiségi családból származott, apja jakut népdalokat gyűjtött

A jakut származású Feodora Fjodorovna Kornyilova 1903-ban született a szibériai Oljokminszkban. (A Léna folyó partja menti város nevének jelentése: mókusokban gazdag.) Édesapja, Fjodor Kornyilov zeneszerző és karmester volt, a mai napig ismert ember, a jakut népzene egyik gyűjtőjeként szerzett érdemeket. Feodora, vagy ahogy sokan nevezték, Fenya német nyelvet, majd jogot tanult, 1928-ban belépett a pártba. Karrierje meredeken ívelt felfelé, többek között a Legfelsőbb Bíróság tagja lett, közben házasságot kötött egy katonatiszttel.

Rákosival azután ismerkedtek meg, miután a „vörös forradalmár” 1940-ben Moszkvába került. (A Horthy-rendszer 1848-as honvédzászlókért cserébe bebörtönzött kommunistákat engedett ki a Szovjetunióba.) Állítólag Fenya annak a bizottságnak volt a vezetője, amelyik a magyar elvtársak fogadását szervezte. A rossz nyelvek szerint ez nem igaz, a hírt csupán azért terjesztették, hogy elfedjék: Rákosi kommunista mártírhoz illetlen módon lelkesen kereste az alkalmat a másik nemmel való ismerkedésre. (Valljuk be, 16 év börtönlét után azért ez érthető.) Szintén ellentmondanak a források abban, hogy Fenya a Rákosival való kapcsolata előtt vagy pedig közben vált-e el első férjétől. Az viszont biztos, hogy Rákosi és Fenya 1942-ben összeházasodott.

1945-ben érkeztek meg Magyarországra

1945 elején már rég egyértelmű volt, hogy Magyarország a vesztes oldalra kerül a második világháborúban, illetve az is, hogy jelentős változások lesznek az ország politikai berendezkedésében. Rákosi az év elején a párt utasítására visszatért szülőföldjére, felesége májusban követte. Egy zuglói villa várta új otthonaként az első időszakban, amiről Fodor Zoltán, Rákosi egyik munkatársa így ír:

Fenya helyzete egy cseppet sem volt irigylésre méltó Budapesten. Magyarul még semmit nem beszélt, oroszul pedig a Moszkvából hazatért néhány magyaron kívül jóformán senki sem tudott. Matyusa – ahogy még a férjét nevezte – mindig rendkívül figyelmes volt hozzá, de ezzel nem tudta ellensúlyozni állandó magárahagyatottságát.

Ennek ellenére a nő karrierje hamar beindult, munkát kapott, 1947-ben a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság Tanácsának tagja lett. 1950-től pedig a Magyar Nők Országos Szövetségének díszelnöke, számos kitüntetés birtokosa. A címek és pozíciók birtoklása hozzátartozott a kor bevett gyakorlatához. Ám volt egy olyan elfoglaltság, amelybe Fenya minden bizonnyal saját lelkesedésre vetette be magát: ez pedig a művészet. Rákosiné – túl a negyvenen – beült az iskolapadba, 1948-tól az Iparművészeti Főiskola hallgatója lett.

Narancsot ajándékozott hallgatótársainak, akik közül többet az ÁVH vitt el

Rákosi felesége négy évet töltött a magyar felsőoktatásban, kerámiaművésznek tanult, volt hallgatótársai visszaemlékezéseiből tudunk erről az időszakról. Brestyánszky Ilona szerint Fenya felvételi nélkül került be az intézménybe, de azt is hozzáteszi, egyáltalán nem volt tehetségtelen. Az illusztris diákot állandóan „biztonsági emberek” kísérték, akik nem csupán a többi hallgatót feszélyezték. Staindl Katalin keramikusművész így emlékszik vissza:

Minden reggel fekete kocsival érkezett, amely beállt az udvarra, és a fegyveres kísérő, illetve a sofőr egy időre bejött az órákra, a vécére is elkísérték. Később, amikor már szorosabb volt a kapcsolatunk, azt mondta: Katyusa, én nem akarok úgy vécére menni, hogy ez a két fickó velem jön. Kérem, kísérjen el.

Az elmondások alapján a nála jóval fiatalabb diáktársaival furcsa, kettős viszonya volt. Ennek egyik fele segítő, barátinak szánt gesztusokban nyilvánult meg. Amikor tapasztalta, hogy a többi, vékony pénztárcájú hallgató időnként milyen alapvető dolgokat nem engedhet meg magának, teli kosárral érkezett az órákra. Szendvicseket, vadhúsból készült szalámit hozott, teát és kávét töltött termoszba, de még az akkor a boltokban nem kapható naranccsal is megajándékozta a többieket. Főiskolás csoporttársainak kirándulásokat szervezett, vagy találkozást a kor neves kerámiaművészével, a Fenya mellett mentorként működő Kovács Margittal. Ezen alkalmakkor kocsit küldetett a többiekért, akik egész egyszerűen nem merték visszautasítani a meghívásokat, pedig Fenya soha nem politizált a főiskolán. A barátkozás mellett azonban ott volt a kor valósága is: 1951-ben több diákot letartóztattak,

és azzal vádolták őket, hogy Rákosi felesége életének a kioltására szerveztek összeesküvést.

Fenya munkáit már 1950-ben, vagyis a diploma előtt kiállították a Nemzeti Szalonban, 1954-ben pedig az Iparművészeti Múzeum tárlatán is helyet kaptak Rákosiné alkotásai. Ténykedését a látszatra sem túl kényes hatalom két év múlva Munkácsy-díjjal jutalmazta. Állást kapott a Herendi Porcelángyárnál, amit ebben az időszakban próbáltak „megszabadítani” attól a polgári miliőtől, amit sokan hozzá párosítottak. Fenya teáskészletet festett a vállalatnál, ezeket olyan létesítményekkel díszítették, amelyektől minden kommunista szív hevesebben dobogott: az első ötéves terv sikerprojektjei, például a tiszalöki vízerőművel vagy az inotai November 7. Hőerőművel.

A herendi ténykedéshez egy érdekes történet kapcsolódik, amit Katona Imre művészettörténész mesél el.

A kiállításon Fenya megjegyezte, a mai világban már nekem is lehet herendi készletem. Mondtam neki: inkább lakás kellene. Mire azt felelte, hogy Rákosi elvtárs szereti a fiatalokat, írjak neki. El van ő tőlünk zárva, feleltem. Írjam csak meg, majd átadja. Mivel ő volt a postás, hamarosan lakást kaptam.

Szerette a fényűzést, és babonás volt

A Rákosi házaspár magánéletéről nem sokat tudunk. Az biztos, hogy gyerekük nem született, pedig Fenya többször járt orvosnál, hogy kivizsgáltassa magát. A sikertelenség mögött időnként a magyar nőgyógyászok összeesküvését vizionálta. Kardos Éva, Rákosi unokahúga mesélte, hogy egyszer vele együtt látogatott meg egy orvost, aki közölte velük, hogy Fenya túl idős ahhoz, hogy teherbe essen. Ezek után Rákosiné megkérte Kardos Évát, ellenőrizze az orvost, hogy disszidáltak-e rokonai Nyugatra. (Arról viszont nincs adat, hogy valaha „felelősségre vontak-e” bárkit ezekben az ügyekben.)

A visszaemlékezésekből tudni, hogy imádta a luxust, rendszeresen evett kaviárt vagy libamájat, és azt mondani sem kell, hogy drága ruhákba öltözködött. Még magyarországi tartózkodása elején egy fényűző párizsi és londoni utat kapott ajándékba a férjétől, ezekről évekkel később is áradozott. A kor pártelitjének kedvelt szokása volt a vadászat, ebben nem vett részt, de sokszor kivonult lefesteni a megölt állatokat. (Ezért többen haragudtak rá, mert elriasztotta a vadakat.)

Lelkesen és szorgalmasan tanult magyarul, a különböző közmondásokat kifejezetten szerette, külön magyartanár járt hozzá. Ami viszont meglepő lehet Rákosi felesége esetében: a kommunistáktól elvárt materialista gondolkodás távol állt tőle. Babonás volt, soha nem engedte, hogy tizenhárom fő üljön az asztalnál, illetve a herendi gyárban egyszer valakinek meglátta az olvasót a retiküljében, de csak annyit mondott a riadt nőnek:

Az jó, ha valaki hisz.

Rákosi temetésén számonkérte az elvtársakat

Közismert, hogy Rákosi 1956 júliusában elhagyta Magyarországot, a Szovjetunióba távozott, a hivatalos indoklás szerint „gyógykezelés céljából”. Felesége természetesen vele tartott. A bukott diktátor nem fogta fel, hogy végleg kiesett a hatalomból, sikertelen kísérleteket tett, hogy helyezzék vissza vezető pozícióba Magyarországon. Fenya azonban munkát vállalt, régi szakmájában helyezkedett el, ismét ügyész lett. 1958-ban pedig, 55 évesen nyugdíjba vonult. 1971-ben Rákosi meghalt, ekkor felesége még egyszer visszatért Budapestre, a szűk körben történt búcsúztatásra, amelyre a Farkasréti temetőben került sor. A szertartás alatt a visszaemlékezések szerint az özvegy vádló hangon kérdezte az egybegyűlteket:

Hát ezt érdemelte az én uram?!

Ezután visszatért Moszkvába, ott élt nyugdíjasként, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig.

Források:

(Borítókép: Gara Andor – Fortepan)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék