A grillcsirke a 90-es évek végén és 2000-es évek elején igazi össznépi megúszós kaja volt, amit lehetett ugyan néha kapni henteseknél is, de főleg különböző nagyáruházak parkolójában, szigorúan lakókocsiban készítették. A hullám eltűnt, de az egyre izgalmasabb gasztronómiai kínálatot felvonultató Fény utcai Piacon Bereznay Tamás most feltámasztja a ráncfelvarráson átesett műfajt.

A Fény utcai piac egy idei már nagyon jó kondiban van, bár a homlokzatra ráférne egy kis kozmetika, de ami a beltartalmat illeti, egyre jobb a felhozatal étterem és bisztró szinten is. Az egy dolog, hogy itt van a város egyik legjobb lángosa, de a Buja Disznó(k), a Skrei vagy épp a Bányai Café bármelyik Nyugat-Európai piacon megállnának a helyüket. Hozzájuk csatlakozott be pár napja Bereznay Tamás is, aki arra vállalkozott, hogy visszaadja a tisztességet a sokszor méltatlanul lesajnált grillcsirkének.

A 90-es éveknek azt a kedvelt parkolós kajáját, amit nyugodt szívvel ki lehetett csapni  a kocsi motorháztetőjére zsírpapírban, és koviubival és kenyérgyári fehérkenyérrel megenni, meg persze szépen megterített asztalon, krumplipürével és salátával is el lehetett lőni egy lustább vasárnapon. A műfaj ingatag lábakon állása és a nagyobb bevásárlóközpontok saját grillpultjainak gomba módra szaporodása lassan eltüntette a grillcsirkés lakókocsikat – maradt ugyan egy-kettő mutatóba, de sokkal kevésbé jellemzően, mint 10-15 éve.

Bereznay Tamás már régóta tervezett egy grillcsirkézőt, de mostanra lett alkalmas az idő, és mostanra lett meg a hely is. A jó grillcsirke elkészítése nem egy hatalmas kihívás, főleg nem egy olyan régi motorosnak, mint Bereznay, de azért kell hozzá ez-az. A megfelelően beállított felszerelésen túl elsősorban jó minőségű csirke.

Mivel ez az alap, Tamás sokáig kereste a megfelelő minőségű madarakat, végül félig szabadtartásban nevelt dabasi és szadai csirkéket szerzett. A 1,4 kg-s madarak egy éjszakát pihennek sóoldatban, mielőtt a grillre kerülnek 1,5 órára. Semmilyen más fűszer nincs rajta, Tamás szerint ugyanis a hazai grillcsirkék egyik állandó hibája, hogy beszórják valamilyen fölösleges csirkefűszersóval, ami tele van ízfokozóval és sokszor túl intenzív is. A csirkék sávos időbeosztásban kerülnek le a sütőrudakról, de 11-kor már általában készen van az első adag, majd szép sorjában fél óránként – ahogy fogynak a pipik – jönnek az újabb friss példányok.

A csirkét egyébként a jó alapanyagon és fűszerezésen kívül tényleg nem lehet cifrázni, a kísérőket annál inkább.

A fél (3490 Ft) vagy egész (6490 Ft) csirkék mellé minden esetben jár a házi készítésű szósz, a friss, szezonális saláta és a csirkék lecsöpögő zsírjában pirosra sült, félig főtt újkrumpli. A zseniális zsíros krumpli láttán azonnal eszünkbe jut, hogy tényleg, amúgy ezt régen miért nem csinálta senki?

Szósz és saláta fronton pedig nem az állandóság a jellemző: Tamás listáján van vagy 20 különböző házi szósz a BBQ-tól a paradicsomos-korianderes salsán át a joghurtosig, és ezeket szépen fokozatosan rotálja, úgy, hogy 2-3 darab állandóan legyen a hűtőben. A saláta hozzávalóit a Falusi Kosár hozza, így mindig az aktuális zöldségek kerülnek bele – hol káposzta, hol répa, hol retek vagy éppen uborka, valamilyen, a zöldségekhez illő friss öntettel. Lényeg a spontaneitás, meg az, hogy minden a vásárló szeme előtt zajlik, az üzlet és a pult ugyanis csak pár négyzetméteres. Ha helyben fogyasztunk, akkor jó időben az üzlet előtt, hűvösebb időben a szomszédos Budai Kantinból leválasztott belső részen tudunk ülni.

Az elvitelhez egyébként szuperül kitalált kartondobozt kapunk zsírpapírral, a szószhoz és a salihoz pedig üvegedénykéket, amit szépen kimosva vissza is vihetünk a következő piacos körünknél. Ha nem sietünk, egyébként érdemes leülni, és csirkézés közben figyelni a piaci forgatagot. Az asztalon találunk házi készítésű chiliolajat, ami nagyon jól megy a csirkéhez, illetve a piac saját márkás szódáját is. Ha nagyon ráérősek vagyunk a hét végén, akkor a terasz mellett áll a Norberto Prosecco kis Piaggio Ape-ja, amiből csapolt prosecco és csapolt sör is kerül a csirke mellé, ha épp nem esküvőn vagy rendezvényen teljesít szolgálatot. 

A tervek között szerepel a tematikus hétvége is. Minden hétvégén más és más nemzetiség fogja a fűszerezést vagy a köreteket szolgáltatni a csirkékhez, lesz majd jamaikai hétvége is jerk chickennel. A tematikus hétvégi napokon az italkínálat is igazodni fog, de ha ilyenkor is csak egy sima grillcsirkét vinnénk haza, az is lesz a pultban. 

A Rotisserie by Bereznay Tamás egy szuper példa arra, hogy hogyan lehet a monofood koncepciót megvalósítani egy jól megválasztott, egyszerű főszereplővel, izgalmas kísérőkkel, pár négyzetméteren. Még több ilyet!

ELÉRHETŐSÉGEK

Rotisserie by Bereznay Tamás

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék