Ki tudja, talán nem rendezhettünk volna pikniket, vagy nem gördülnénk át rajta a 47/49-es villamossal, ha az 1800-as évek elején a magyar nemes urak nem fogadnak el egy törvényt, mely szerint új hidat kell építeni, ha a budapesti hídvámokból befolyó éves összeg meghaladja a 650 ezer forintot. De megalkották, elfogadták, a kérdéses összeg pedig ott figyelt a pénztárban, így 1893-ban elrendelték a Fővám tér és a Szent Gellért tér között átkelési lehetőséget biztosító híd megépítését – a későbbi Erzsébet híddal együtt.
A hidak tervezésre a Kereskedelmi Minisztérium nemzetközi tendert írt ki, melyre főként Európából érkeztek pályaművek. Végül a szolnoki vasúti Tisza híddal vagy a komáromi Duna híddal komoly referenciát felmutatni tudó Feketeházy János pályázata lett a kiválasztott, az ő elképzelései alapján kezdték meg az építkezést 1894 szeptemberében.
Akkoriban mindössze a Váci utcáig húzódott a mai Kiskörút, ráadásul a Duna partján még egy háztömb is útban volt, úgyhogy első lépésként ezt az épületet kellett eltüntetniük a munkásoknak. A kivitelezés gyorsan haladt: előbb az alapokat tették le légnyomásos módszerrel, aztán 1895 decemberére a pilléreket és a hídfőket húzták fel. A 6102 tonna súlyú vasszerkezet lerakása a következő év nyarának végére fejeződött be.
Már 1896 augusztusában végeztek a munka dandárjával. Zöldre festették, villamosvágányt kapott, továbbá 12 ívlámpát, 8 izzólámpát és 48 gázlámpát szereltek fel rá. Az 1896. október 4-i átadáson maga Ferenc József illesztette be az utolsó ezüstszegecset a róla elnevezett 20 méter széles hídba, amely 333 méteres hosszával Budapest legrövidebb átkelője lett.
A hídfők mellé mindkét parton emeletes vámszedőházakat építettek, a pillérek kapuzatának tetejére egy-egy jellegzetes turulmadár szobrot helyeztek el. Összesen mintegy 2.1 millió forintba került Budapest panorámájának egyik újdonsült gyönyörű látványeleme.
A(z alsó vezetékes) villamosközlekedés 1898. május 31-én később indult meg a híd szélső sávjában Pestről a Széna tér felé, mintegy harminc év elteltével pedig az első menetrend szerinti, 1-es jelzésű autóbuszok is áthaladtak az időközben a fővárosi közlekedés egyik csomópontjává vált impozáns építményen. 1923-ban vezették be a felső vezetékes rendszert, a fakockákkal történt burkolat-felújítást követően 1938-ban középre tették át a síneket, hogy négy különböző villamosvonal (42, 47, 49, 63) áthaladhasson rajta.
Mint megannyi fővárosi sorstársa, a Ferenc József híd sem úszta meg a második világháborút súlyos pusztítás nélkül. Konkrétan a többi budapesti híddal együtt felrobbantotta a visszavonuló német hadsereg 1945. január 16-án (a tettesek a Gellért-szállóból nézték végig a detonációt). Néhány héttel később ideiglenes megoldásként pontonhidat építettek a szovjet katonai alakulatok, valamint megkezdték a súlyosan sérült részek helyreállítását. A pontonhíd jelentette a háború utáni első kapcsolódó pontot Buda és Pest között, de csak 1946. január 10-éig, amikor is egy jelentősebb jégzajlás elsodorta, így bő egy hétig összeköttetés nélkül maradt a két városrész.
A végleges újjáépítés ugyanezen év tavaszán indult meg Sávoly Pál irányításával. Érdekesség, hogy a 120 tonnás középső hídrészt az 1894-es tervek alapján gyártották le, illetve a parton szerelték össze 50 tonnás elemekké, majd úszódaruk segítségével egyben emeltek be a helyükre. A felrobbantottak közül elsőként, 1946. augusztus 20-án adták át az immáron kékre festett és Szabadság hídnak keresztelt építményt. A névváltozás oka Magyarország államformájának köztársasággá válása volt, ugyanis a város vezetői nem igazán ragaszkodtak már a Ferenc József névhez. A színe pedig azért lett szürkéskék, mert az illetékesek csak ilyen színű festéket tudtak beszerezni…
A következő jeles dátum 1950-hez köthető, ekkor nyílt meg az első pesti aluljáró a 2-es villamos és a gyalogosok számára. Újabb komoly beruházás és átalakítás a nyolcvanas évek elején-közepén érte: elbontották a teljes pályaszerkezetet, és helyébe vasbeton pályaelemeket építettek, valamint a nosztalgiaszerető nagyközönség örömére visszakapta zöld színét. Nagyjából ez időtájt, egy hatvanas években végzett vizsgálat során derült ki, hogy ellopták az átadáskor a Ferenc József által elhelyezett ezüstszegecset.
Az elhasználódás és a forgalomnövekedés következtében 2007-re vált aktuálissá a következő ráncfelvarrás. Többek között megerősítették az acélszerkezetet és a vasbetonpályákat, kijavították a pillérek és a hídfők hibáit, átépült az útpálya és a villamospálya. A tervezettnél hosszabb időre, 17 hónapra zárták le a hidat, amelyen 2008 decemberében indulhatott meg újra a villamosforgalom, gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az autósoknak viszont a következő esztendő tavaszáig várniuk kellett az átkeléssel.
A fonódó villamoshálózat Bartók Béla úti és a Fehérvári úti munkálatai miatt 2016 nyarán két hónapra zárták le. Több se kellett a kreatív budapestieknek, akik spontánpikniket, jógát és egyéb, korábban kivitelezhetetlen programot szerveztek az 1987 óta a Világörökség részét képező Szabadság hídra.
