Aki próbálta már, kivétel nélkül egyetért abban, hogy egészen más élmény egy utcáról nyíló üzletben vásárolni, mint egy lakásban berendezett, olykor műhellyel is egy helyen működő showroomban. Szerencsére egyre több tervező választ olyan típusú platformot, ahol a személyes jelenlét kiemelten fontos. Mi most három olyan helyszínt mutatunk be, ahol több márkával megismerkedhetsz, és a vásárlás mellett akár ihatsz egy finom limonádét, s ha szerencséd van, a műhelybe is bekukkanthatsz.

A Ligettől egy kőhajításnyira, egy szecessziós villában találta meg álmai közös műhelyét és showroom-műhelyét négy fiatal tervező. A belépőt hatalmas tér fogadja, impozáns belmagasság, viszonylag ép gipszstukkók és kellemesen megsárgult régi tapéta. A szobák egyikében Ducsai Judit dolgozik, neve sokak számára ismerős lehet praktikus, többféleképpen hordható, mindennapi viseletre szánt, olykor többféle anyagból készülő táskáiról. Egyetemi évfolyamtársa és barátja Jani Zsuzsanna a DoRV megálmodója, így nem volt kérdés, hogy együtt szeretnék tovább építeni karrierjüket.

A DorV Clothing alapkoncepciója a variálhatóságra épül, ennek szellemében készülnek az egymásra cipzározható, réteges dzsekik és a többféleképpen viselhető bikinik is. Szintén itt mutatja be újdonságait a Fibula. A Kránitz Orsolya és Nagy Dorottya az alapruhatár darabjait gondolja újra, s főként ruhákra, zakókra koncentrál, amelyeket minden szezonban más társtervezővel közösen álmodik meg. Az aktuális kollekcióhoz a Botanika indigóval festette meg az alapanyagot. Negyedikként csatlakozott a Designizmus néven grafikai munkákon dolgozó Gilányi Nóra, aki nem csupán arculatot tervez, de hosszú távon közös projektekben is gondolkodik az Ylka tervezőivel.

A lányok rendszeres programok beindítását is tervezik, amelyek között vendégtervezők meghívása, workshopok szervezése, stílustanácsadás, sőt szakmai képzések is szerepelnek majd.

Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 31. II/5.
Bejelentkezés: +3670 701 51 30
Facebook