budapest

szerkesztés

Szocialista áruházak – egy letűnt korszak plázái

Szerzők

  • We Love Budapest

2015. 07. 31. 19:19

Hol ronda monstrumok, hol értékes alkotások – a budapesti áruházak építészeti képe meglepő sokszínűséget mutat. A szocializmus alatt épített bevásárlóközpontok, az akkori „plázák” egy része számos funkcióváltáson esett át, másik része ma már a csendes eltűnés korszakát éli, de közös jellemzőjük, hogy ezek a tömbök jórészt még most is városképi jelentőségűek, sokszor a kerületi központot meghatározó alkotások.

Fotó: A Corvin 1930 Körül. Akár Ma Is Nézhetne Ki Így.

Kis budapesti áruháztörténet

1/15

Címkék

A város első „áruházai” Gyáni Gábor történész szerint a nagyjából a nyugati nagyáruházakkal egy időben meghonosodó, főként passzázsokban berendezkedett bazárok voltak. Ilyen bevásárlóudvar volt többek között a Kígyó tér – a mai Ferenciek tere – közelében található Haris-bazár és a Brudern-ház (a mai Párisi udvar) is.

Az első, kifejezetten áruház céljaira épült modern áruházat Fischer Simon kereskedő nyitotta a Bécsi utcában. A 13 évesen, Árva megyéből nincstelenül elindult kereskedő szorgalmával küzdötte fel magát a legtehetősebbek közé. Hatalmas forgalmat bonyolító, jól szervezett, mahagónibútorokkal berendezett áruházában szinte egy hadsereg, mintegy kétszáz alkalmazott állt a vásárlók rendelkezésére. A szecessziós épület még ma is áll, bár sorsa néhány évvel ezelőtt, a Zeppelin néven elhíresült belvárosi ingatlanfejlesztési őrület miatt komoly veszélybe került.

A következő jelentős áruház Goldberger Sámuel kereskedéséből nőtte ki magát. A Kerepesi út (vagyis a mai Rákóczi út) és a Klauzál utca sarkán álló, zsúfolt, bazárszerű bolt 1903-ban leégett, így Goldberger a költözés mellett döntött, és az Andrássy úton építtette föl új egységét, amelyet Párisi Nagy Áruház néven nyitott meg. A Sziklay Zsigmond tervei szerint 1909 és 1911 között fölépült épület hátsó része magában foglalja a ma kávéháznak helyet adó, híres Lotz-termet is, mely a mennyezeti freskók alkotójáról, Lotz Károlyról kapta a nevét. Az épület innovatív megoldásaival, a vasbeton formálásával, üvegtetős átriumával a korszak legmodernebb áruháza volt. A tetőn kis „sétányt” alakítottak ki, amelyet télen korcsolyapályaként használtak. Az épületben jelenleg könyváruház üzemel. Nagy forgalmat bonyolított a Magyar Divatcsarnok is, amely Rosenberg Márk kis, a Wesselényi utca és a Hársfa utca sarkán állt kereskedéséből nőtte ki magát, és a Rákóczi út 74. alatt nyitotta meg kapuit.

A második világháborúban szinte minden áruház megsérült, amelyiknek pedig sikerült (volna) túlélni, azt államosították. A korábbi kereskedelmi struktúrát szétverve az állam vonta irányítása alá a fővárosi nagyáruházakat is, hogy a többé-kevésbé korszerű épületekben a hamis luxus ígéretét kínálják. Bár a Corvin vagy a később nyílt Skála Metro és Budai Skála valóban viszonylagos árubőséget kínáltak VOR-öltönyökkel, NDK-turmixgépekkel – és mint

;list=PLlbYOLujkZEu6N2TxXjUQ8h_QYBrFZ317' target='_blank'>Kern András klasszikusa óta tudjuk, baromi ronda norvég teflonokkal –, össze sem lehetett őket hasonlítani például a londoni Harrods, a párizsi La Fayette és a Bon Marché vagy éppen a nyugat-berlini KaDeWe kínálatával.

A 90-es évek közepén megjelentek a plázák buta, posztmodern épületei. Az új bevásárlóközpontok jelentették a következő lépést a korszerűtlen áruházak és a belvárosi kiskereskedelem hanyatlásához. Érdekes egyébként, hogy más nyelvekben külön szó (mall, shopping center, Einkaufszentrum stb.) van ezekre az áruházakra, míg a magyar nyelvben – az első ilyen épület tulajdonosa, az izraeli–holland Plaza Centers után – a pláza honosodott meg.

Fotó: Juhász Norbert – WLB

Corvin

2/15

Címkék

Az 1926-ban, Reis Zoltán építészmérnök tervei szerint felépült Corvin a legrégebbi, folyamatosan működő budapesti nagyáruház. Míg a korábbi áruházak jórészt kisvállalkozásokból, egy-egy tehetséges kereskedő szorgalmának köszönhetően virágoztak fel, a Corvin építése mögött egy tőkeerős német–holland befektetőcsoport és profi menedzsment állt, akik számos újdonságot vezettek be a hazai piacon. A pályaudvarok közelségében fekvő épületben menetjegyirodát és megfizethető éttermet nyitottak; a közönséget gyakran szalonzenekar szórakoztatta, az emeleti kiállítótérben pedig művészeti alkotásokat mutattak be.

Az itt bevezetett szezonvégi kiárusítás sokakat vonzott, az 1931-ben épített mozgólépcső pedig valódi szenzációnak számított a városban. Később – moszkvai mintára – itt valósították meg először az önkiszolgáló rendszer ősét. A második világháborúban súlyosan megsérült épület homlokzatát egy külvárosi csarnokoknál megszokott, de a belvárosba egyáltalán nem illő „alumíniumdoboz” fedi, felújítása évtizedek óta várat magára. Az épület tetején nyílt Corvintető manapság népszerű szabadtéri szórakozóhely.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Verseny

3/15

1882-ben nyitotta meg kis Rákóczi úti üzletét Guttmann Jakab és társa, ahol elsősorban munkaruhák kereskedelmével foglalkoztak. A bolt a kommunizmusban először az Állami Áruház fióküzletévé vált, majd 1949-től Verseny Állami Áruház néven folytatta tovább működését. A városképben is meghatározó jelenség lett a Rákóczi úti épületre rögzített, 25 mázsás, öt emelet magasságú neon felkiáltójel. Az üzlethelyiségben jelenleg könyvesbolt üzemel.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Csillag

4/15

A Verseny közelében működött a több, egymás melletti épület üzlethelyiségeit elfoglaló Csillag Áruház. A sarki ház homlokzatát a közelmúltban újították fel, itt egy élelmiszerbolt nyílt. Korábban felmerült, hogy a mellette található épületben újra megnyitják az egykori Ostende kávéházat, ezek a tervek azonban nem valósultak meg, a nagy tükrök és márványasztalok helyett csak turkálót és „százforintos” boltot találunk.

Fotó: Juhász Norbert – WLB

Lottó

5/15

1934 őszén kezdték el kialakítani a Szövetkezeti Bolt Áruház névre hallgató üzletet a Rákóczi út és a Klauzál utca sarkán. A földszinten illatszerek, harisnyák, kesztyűk, női és férfi divatcikkek, bőrdíszművek kereskedelmével foglalkoztak, míg az emeleten lakberendezési és „úri-divat osztály” kapott helyet. A második világháborúban bombatalálatot kapott üzletet 1948-ban államosították, majd az I. sz. Állami Áruház, 1949-től a Terv Áruház, 1951-től a Minőségi Áruház nevet viselte. Többször rendeztek itt divat- és árubemutatót. Máig ismert nevét a lottó 1957-es bevezetésének köszönhetjük, ugyanis az áruház vezetése megállapodott az Országos Takarékpénztár képviselőivel, hogy a szerencsejáték tárgynyereményeit és vásárlási utalványait kizárólag itt lehessen beváltani.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Úttörő

6/15

Az egyik legismertebb szocialista nagyáruház a gyerekek kedvence volt. A Kossuth Lajos utcában és a Reáltanoda utcában idővel több épületet elfoglaló áruház elődjét Holczer Sándor, Holczer Simon szabómester fia nyitotta a Kossuth Lajos utca 9-es szám alsó két szintjén. A tömbön belüli törzsépület a Kossuth Lajos utca 9. alatt található, amelyet Schmahl Henrik német származású építész, a Párisi udvar és az Uránia tervezője építtetett a maga számára. Az építész a homlokzaton moreszk részleteket (azaz az iszlám művészetében kifejlődött, geometrikus elemek bonyolult szövedékéből álló díszítményt), a belső kialakításához vasszerkezeteket használt fel. Az 1889-ben épült utcai szárnyhoz 1907-ben épült üvegtetős-galériás belső tér az egybefüggő eladótér fölé. A forgalmas üzletet 1936-ben vette meg Nagykovácsi Milenkó vállalkozó, aki 1945-ig üzemeltette áruházát, amely később Metro, Duna, majd Úttörő és Ifjúsági Áruház néven is üzemelt. A homlokzatot 1950-ben átépítették Forgó Gábor tervei alapján. A hatvanas években az aulában kis postahivatal működött, ahol úttörővasutasok teljesítettek szolgálatot - ebben az időszakban a vasutasok postai kiképzést is kaptak. A fotón látható háztól jobbra található központi épületet – viták és házfoglalási akciók közepette – 2006-ban bontották le, hogy helyén szálloda és irodaház épüljön.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Otthon

7/15

A Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között található, Rákóczi úti áruház a Domus megépülése előtti időszak legfontosabb lakberendezési áruháza volt a városban. Jóllehet néhány éve bezárt, a tekintélyes méretű, függőleges, sárga felirat máig látható a homlokzaton.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Skála Metró

8/15

Címkék

A Nyugati pályaudvarral szemben áll az egykori technikai színvonalon a csúcsot jelentő, 1984-ben elkészült Skála Metró, amelynek szlogenje a kihagyhatatlan „Metróval a Metróba” volt. A Déli pályaudvar tervezőjeként is ismert Kővári György elegáns épülete a korabeli szocialista luxust fogadta magába: nem csupán NDK-turmixgépet, hanem személyi számítógépet, videokazettákat és exportra szánt VOR-öltönyt is lehetett itt vásárolni.

A sokszög alaprajzú, kétrétegű homlokzat pontmegfogásos, hang- és fényszűrős, ragasztott füstüveg falat kapott. Az épület egy részében még manapság is áruház üzemel, amely a talán még forgalmasabbá is válhat a következő években.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Flórián

9/15

Címkék

A Flórián tér környéke tipikus, kis terekkel és kanyargós utcákkal övezett óbudai városrész volt, amelyet az 1930-as években, az Árpád híd tervezésének idején alakítottak át. A hidat 1950-ben adták át, de a környékre a felüljárórendszer 1984-es átadása jelentette a legkomolyabb csapást, amely így maga alá temette a római Thermae Maiores (Nagy Fürdő) maradványait. Az átalakítások nemcsak a római romokat tüntették el, hanem lényegében a teljes városrészt, hogy a területen panelházakat építsenek. A lakótelepekre beköltöző több ezer új lakó ellátására szinte törvényszerűen áruházat kellett építeni a fontos útvonalak metszéspontjában található téren. A Flórián helyén korábban is egy bolt, a régi Körtvélyesi áruház, illetve „Csemege ház” állt. Az 1976. július 1-jén átadott új üzletközpont terveit Törőcsik Sándor, a LAKÓTERV építészmérnöke készítette. A bevásárlóközpont területéből 3900 négyzetmétert foglalt el a kétszintes Centrum Áruház. Az árut a föld alatti áruszállító alagúton keresztül mozgatták, majd 15 teherszállító lift segítségével juttatták el a megfelelő szintre. Az épület tetején éttermet, az alagsorban élelmiszerüzletet nyitottak, a központba pedig további 25 kereskedelmi és szolgáltató vállalat költözött, köztük a korszak nagy állami vállalatai: a Vasedény, a Röltex, az Óra-Ékszer, az Aranypók, az Ofotért és a Gelka.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Újpest

10/15

Címkék

A felsorolásunkban szereplő egyik legmarkánsabb áruházépület 1952-ben épült föl az újpesti István úton. Korábban földszintes kis üzletek álltak itt, ennek helyén épült föl a korszak elvárásainak megfelelő, nagyméretű áruház Rákos Pál tervei alapján. Stílusát az egyszerűség kedvéért nevezzük „szocreálnak”. A földszinten – a Rákóczi úthoz hasonlóan – itt is árkádsort hoztak létre, hogy a széles, esőtől védett járdán megkönnyítsék a kirakatok szemlélését. A homlokzaton hangsúlyos szerepet kap az egyedi tipográfiájú Állami Áruház, az átnevezés után Újpesti Áruház felirat. Az épület Gertler Viktor Állami Áruház című propagandisztikus zenés vígjátékáról is nevezetes, melyet a kollektív emlékezet szerint részben itt forgattak - ezt azonban sokan vitatják. Ami biztos, hogy az Úttörő Áruház valóban forgatási helyszínül szolgált.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Domus

11/15

Címkék

Az egykori vezető lakberendezési áruház kirakatain egymás mellett áll egy ott felejtett „akció” és egy sajnos most is aktuális „kiadó” felirat. Nem volt ez mindig így, a Domus egykor a fél ország bútordivatját határozta meg. Mára kicsit elavultnak tűnő, de mégis nagyon aktuális épületét pedig a korszak legjobb építészei, Lázár Antal és Reimholz Péter, az IPARTERV mérnökei tervezték. A külső megjelenés jellegzetessége a Róbert Károly körútra szintenként kifelé lépcsőző, szinte súlytalan hatású homlokzata, valamint a 48 méter hosszú fényújság. A Lehel út felé eső oldalsó homlokzatot keskenyre vágott ablakok tagolják. Az épület külseje szerelt lapburkolatot és mozaikborítást kapott, ez utóbbit azonban néhány év után lecserélték. A korszakban újdonságnak számított a rugalmasan alakítható eladótér. A 2011-ben bezárt áruház épületét annak építészeti értékeire való tekintettel a Fővárosi Önkormányzat 2012-ben védetté nyilvánította.

Fotó: Juhász Norbert - WLB

Sugár

12/15

Címkék

A főváros egyik legnagyobb lakótelepének közelében álló áruház építéséről nagyjából a már említett Flórián és a Budai Skála tervezésének idején döntöttek. Budapest egyik első modern bevásárlóközpontja, egyben az előző korszak túlélője az 1980. november 7-én átadott Örs vezér téri üzletközpont, amelynek a rendkívül találó, Vár rád a Sugár!”, később pedig aCsak egy ugrás a Sugár!” szlogent sikerült kitalálni. Iványi László építész szovjet típusú áruház helyett tulajdonképpen fedett bevásárlóutcát tervezett, az egyes boltokat pedig egy újdonságnak számító, térrácsos felülvilágító alatt elhelyezett belső passzázsra fűzte fel – ezzel a későbbi plázák térszervezését előlegezte meg. A belső tér jellegzetességei a sárga kőburkolat, a sötétbarna és padlizsán színű festékek, a földszinten a narancsszínű ülőkék, növényágyások és iparművész által tervezett szökőkút alkalmazása. A bérlők között volt az Aranypók, a Csemege, az Ezermester, az IBUSZ, a Javszer, a Keravill, a Patyolat, a Posta, a Röltex és a Vasedény is. A fontos útvonalak találkozásánál fekvő épületét még időben felújították, ezért belső karakterét elvesztve, de viszonylag sikeresen élte túl a plázák térhódítását.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Pesterzsébet

13/15

Címkék

A Kossuth Lajos utca – vagy ahogy a helyiek mondják, a Nagykosuti, illetve Kosuti – régóta kedvelt sétálóutca. A kis mesterséges dombon álló áruház egyik legnagyobb hibája viszont éppen az, hogy nincsen kirakata, hiányzik a forgalom előle. A Kangyal Miklós építész tervei szerint épült áruházban korábban a bútorüzlet és az élelmiszerbolt mellett sok kis szolgáltató is működött. 2012-ben tűzvész pusztított az áruház épületében, ezután alapos felújításon esett át.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Kőbánya

14/15

Címkék

A busz- és vasútállomás közvetlen szomszédságában találjuk a Kőbányai Áruházat. A napjainkra lezárt felső szinten egy klasszikus borozó, lent egy Gabi Büfé névre hallgató egység, férfifodrászat, órás, drogéria, élelmiszerbolt és egy „divatáru” található, már akinek a háromnegyedes halásznadrág kimeríti a divat fogalmát. A kőbányai áruház nem egy monolit tömbként jelenik meg, ebben pedig hasonlít a kelenföldi városközpont Zilahy István tervezte épületegyüttesére.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Kispest

15/15

Címkék

Az Üllői úton kifelé haladva, a bal oldalon találjuk a városrész áruházát. A hatalmas terület furcsa képet mutat: egykor egy gigantikus dél-pesti városközpontot terveztek ide, ennek megfelelően sok házat lebontottak, de néhány mégis megmaradt a panelok között, így az áruház körül egyaránt találunk tízemeletes betontömböket és földszintes házakat, gyorséttermet és piacot. Az áruházat 1985-ben különleges technológiával, „felülről lefelé” építették a KIPSZER (Könnyűipari Szerelő- és Építő Vállalat) szabadalma alapján. Először a liftek és a lépcsőház magja készült el, majd a tartóoszlopok, majd ezek körül építették meg a födémeket. Az áruház körül és bent is a „megállt az idő” hangulata fog el: a félig kiürített szinteken felejthető minőségű és nem is feltétlenül olcsó ázsiai áruk piacát találjuk, kereskedőik néhány megmaradt bérlővel osztoznak a kívülről rozsdásodó monstrum belső terein.

Hasonló tartalmak

Admin mode