Új megjelenésekből idén sem lesz hiány az őszi Margó Feszitválon, úgyhogy mindenki készítse a vászontáskáját, mert ez az a program, ahonnan lehetetlen üres kézzel, könyv nélkül távozni. Idén a fesztivál a Nemzeti Táncszínházba költözik, ahol október 13. és 16. között a hazai kortárs irodalom színe-javát láthatjuk, sőt a szervezők több külföldi szerzőt is elhoznak, de koncertek és városnéző séták is lesznek.

1/10

Koniorczyk Borbála – Merker Dávid: Hosszúlépés a körúton túl – Séták, titkok, történetek

A tavalyi nagy sikerű könyv után idén ősszel egy újabbal jelentkezik a hosszúlépés. járunk? két alapítója, ahol ismét négy szuper útvonalat ismerhetnek meg az olvasók és Budapest-rajongók. Koniorczyk Borbála és Merker Dávid a tematikus városi séták műfajteremtőiként töviről-hegyire ismerik a várost, ezt pedig már nekünk is volt szerencsénk megtapasztalni az általuk vezetett sétákon. Lesz itt második világháborús karácsony Budán, különféle nemzetek a VIII. kerületben meg a gyárvárosok.

  • Időpont: október 13., csütörtök, 18:45
  • További infók itt. 

2/10

Kordos Szabolcs: Egy város titkai – Budapesti legendák – Legendás budapestiek

Budapest az a város, amiről mindig lehet valami egészen meglepő és új történetet hallani, és amikor már épp elhisszük, hogy viszonylag sokat is tudunk róla, mindig rájövünk, hogy tudásunk aprócska. Kordos Szabolcs Egy város titkai. Budapesti legendák – Legendás budapestiek című könyve – amiről nemrég mi is beszámoltunk – többek között bűnözők, mágnások, tudósok, bunkerek, paloták, szabadkőműves székházak történetét hozza el nekünk, de a Király utcai kuplerájok és „cicázások” is előkerülnek benne. A szerzővel Rényi Ádám beszélget.

  • Időpont: október 14., péntek, 19:45
  • További infók itt.

3/10

Zöldebb könyvek – kortárs ifjúsági regények a környezettudatosságon innen és túl

Mihez kezdenének a mai kiskamaszok az erdőben egy hideg tavaszi éjszakán? Hogyan jelenik meg az ember-természet kapcsolata a kortárs regényekben? Hogy lesz egy iskolaudvari egérből háziállat, egy kihalt erszényesből rémálom? Hogyan változott az elmúlt időszakban az állatok szerepe az ifjúsági irodalomban? Ezekről a kérdésekről beszélget Pacskovszky Zsolt, író, szerkesztő, műfordító, a Regényes Természet Irodalmi Pályázat egyik zsűritagja Regős Mátyással (Lóri és a kihalt állatok) és Kemény Gabival (A konkrét hiúz) a pályázat két díjazott ifjúsági regényének szerzőjével.

  • Időpont: október 15., szombat, 10:00
  • További infók itt. 

4/10

Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete

Könyves berkekben csak úgy tarol Az emberek legtitkosabb emlékezete című könyv és már mi is felírtuk a várólistánkra a szenegáli szerző művét, ami 2021-ben elnyerte Franciaország legnagyobb presztízsű irodalmi díját, a Goncourt-díjat. Noha ez a díj jelképesen csak 10 euróval jár, a valóságban hatalmas népszerűséget hoz a szerzőknek, akik életükben csak egyszer kaphatják meg. A történet szerint 2018-ban egy fiatal szenegáli író, Diégane Latyr Faye felfedez Párizsban egy legendás könyvet, Az embertelenség labirintusát. A szerzőt úgy emlegették annak idején: a „néger Rimbaud”, de a műve által keltett botrány miatt eltűnt. Diégane nyomozni kezd a titokzatos T.C. Elimane után, és tragédiákkal szembesül. A könyv egyfajta szerelmi vallomás az irodalomhoz és az irodalom időtlen hatalmához. A szerzővel Apró Annamária beszélget. Közreműködik Dér Zsolt.

  • Időpont: október 15., szombat, 16:30 
  • További infók itt. 

5/10

Hogyan lehet beleszeretni Budapestbe?

Ha valamilyen különös oknál fogva még nem estetek szerelembe a fővárossal – igen, tudjuk, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nehéz szeretni –, akkor érdemes elmenni a Szűcs Ádám vezette városi sétára, ahol egészen különleges élményben lehet részetek. A túrán személyes élmények által ismerhetitek meg jobban Budapest múltját és jelenét, miközben bejárjátok a Palotanegyed rejtett és ismert tereit, épületeit. Szűcs Ádám több mint tíz évig volt az Egy nap a városban tulajdonosa és szerzője, idén adta ki első regényét A játé neve: Budapest címmel, a sétán a regényből is bemutat néhány helyszínt.

  • Időpont: október 15., szombat, 10:15., gyülekező: 1088 Pollack Mihály tér 3., a Festetics-palota előtt 
  • További infók itt. 

6/10

Újlipótvárosi villanások – Séta a világló részletekben

„Végül is, amit a saját életünkről egymásnak elbeszélhetünk, az egyáltalán nem olyan különös, hogy a másik ember életében ne lenne számos hasonló, s a hallgatás csöndjében éppoly kivételesnek tetsző eset; azért mesélünk, mert biztosan tudjuk, hogy a másikban is ott szunnyad ez a mese.” A 80. születésnapját ünneplő Nádas Péter több száz oldalas memoárja, a Világló részletek a 20. század legmozgalmasabb évtizedeinek és Budapest hétköznapjainak is emléket állít. A regény szövegrészletei alapján járhatjátok be ezen az őszi hétvégén Újlipótvárost.


  • Időpont: október 15., szombat, 11:00
  • További infók itt. 

7/10

„Fölmegyek a hegyre” – Séta a Svábhegyen

Nádas Péter októberben ünnepli 80. születésnapját, így nem véletlen, hogy a könyves fesztiválok köré szervezik programjaik nagy részét, így az idei Margóról sem hiányozhat a szerzővel foglalkozó beszélgetés és séta. A Svábhegyen már többször kalandoztunk, éppen ezért lesz szerintünk különleges, hogy Nádas művei – köztük a legelső megjelent elbeszélése, A Biblia – alapján járhatjuk be a hajdan szőlőkkel borított, majd kedvelt nyaralóhelyből a XX. század zűrzavarainak egyik fontos helyszínévé vált környéket. 

  • Időpont: október 16., vasárnap, 14:30
  • További infó itt. 

8/10

Magashegyi Underground

A zene és az irodalom egyáltalán nem áll távol egymástól, a Magashegyi Underground pedig nemcsak dallamos, fülbemászó dalaival képes elvarázsolni a közönséget, hanem a megzenésített versekkel is. Az elmúlt években olyan költők műveit vették fel repertoárjukba, mint Parti-Nagy Lajos, Závada Péter vagy Tóth Krisztina. Utóbbival annyira jól működött a kémia, hogy egy teljes lemezt is kiadtak, aminek minden dala Tóth Krisztina verseire született. A Margó Fesztiválon többségben lesznek a versfeldolgozások, de a rajongók nagy örömére felcsendülnek majd a legismertebb slágerek is.

  • Időpont: október 13., csütörtök, 20:30
  • További infó itt. 

9/10

Henri Gonzo és a Papírsárkányok

A járványhelyzet kényszerpihenője sok szerzőt ihletett írásra, aminek eredményét 2022-ben több album formájában is élvezhetjük. Henri Gonzo idén indította útjára új, magyar nyelvű projektjét, a Papírsárkányokat Farkas Zazie, Issiaga Camara és Gaál Dániel közreműködésével. Henri Gonzo az elmúlt időszakban a kortárs magyar irodalom hatására egyre több magyar jegyzetet készített, amik végül pályafutása során először, magyar dalszövegekké váltak. 

  • Időpont: október 14., péntek, 20:30
  • További infók itt.

10/10

Platon Karataev

Énkeresés és énvesztés, zuhanás, közeledés, távolodás, határtalanság és egységélmény – ezek a témák váltakoznak a Platon Karataev első magyar nyelvű lemezén, a Partért kiáltón. Koncertjeik mindig varázslatos élményként hatnak ránk, úgyhogy érdemes a Margó Fesztiválon is elcsípni őket!

  • Időpont: október 15., szombat 20:30
  • További infók itt. 

Címkék