Napcsókolta bőr, szellős ruhák és egy-egy jól eltalált ékszer – nyáron tényleg elég ennyi. Ebben a válogatásban 17+2 izgalmas magyar ékszertervezőt és márkát mutatunk be, amelyek karakteres, személyes vagy játékos darabokat kínálnak, ráadásul legalább egy terméktípusuk árban is kedvezőbb. Legyen szó természet ihlette formákról, kortárs minimalizmusról vagy épp színes nyári kiegészítőkről, ezek az alkotók biztosan feldobják a szezon outfitjeit – és hamarosan jövünk a folytatással is.

Cit Jewelry – Mi sem vagyunk szimmetrikusak, amit viselünk, annak miért kéne?

A Cit Jewelry márka fő ismertetőjegye és az ékszerek egyik közös pontja, hogy általában aszimmetrikusak, a tervező előszeretettel játszik természeti és geometrikus formákkal. De hát mi sem vagyunk szimmetrikusak, amit viselünk, annak miért kéne? Ez így kerek és szép! A márka repertoárjában főként gyűrűk és fülbevalók vannak, de újabban ezek kiegészülnek nyakláncokkal, karkötőkkel is. Megrendelésre karika- és eljegyzési gyűrű is kérhető, valamint egyedi tervezéseket is szívesen fogad. A Cit Jewelry tervezője alapvetően kollekciókban gondolkozik. Minden kollekció egy-két motívum köré épül. Jelenleg a 3D technika rejtelmeiben éli ki magát, az új kollekció ettől izgalmas: vegyíti a klasszikus fogásokat a technológia adta lehetőségekkel.

A legfrissebb ékszerek valamelyest következnek egymásból, mindig valamilyen természeti motívumból indulnak ki, amelyek szabályos formákkal egészülnek ki. Az ezt megelőző kollekció főként a tengeri élővilágból merített. A Cit ékszerek extraságát és báját egyértelműen az aszimmetria adja, az építkezés a szabályos-szabálytalan párossal. Így tényleg minden darab egyedi, ráadásul sokszor a technika vagy épp az anyag nem is enged mást. Az újdonságok közül van egy-két alapdarab, ami sorozatgyártható, de a legtöbb egyszeri és megismételhetetlen.

Anyag:

Mostanában ezüst és arany, korábban plexi és fa ékszerek.

Árak:

  • Régebbi kollekció (karkötői, gyűrűi): 5.000–6.000 Ft, kagylós fülbevaló: 22.000–30.000 Ft
  • Gyűrűk: kb. 18.000–41.000 Ft (új kollekció)
  • Fülbevalók: kb. 20.000–38.000 Ft, de tervben vannak erre a kategóriára is 7.000–8.000 Ft-os darabok
  • Nyakláncok: kb. 26.000–38.000 Ft
  • Karláncok: kb. 8.000–23.000 Ft

Elérhetőség:

Franciska Németh – Fókuszban az ékszer és arc kapcsolata

A Franciska Németh olyan nőknek szól, akiknek fontos a minőség és az is, hogy tudják, ki és hol készítette azt, amit viselnek. Akik szeretik az egyedi és szép tárgyakat, és nem riadnak vissza egy-egy karakteresebb, feltűnőbb kiegészítőtől sem. Németh Franciska, a tervező mindig több kollekcióban gondolkodik. Vannak letisztult, klasszikus formájú ékszerei, mint például a „duci” kreol fülbevalók vagy a gyűrűk. Nyáron például elég kedveltek az esztétikus kagylóformát ábrázoló és az édesvízi gyöngyláncai, ugyanakkor sokan keresik a színes, feltűnőbb darabokat: az élethű málnás és gránátalmás ékszereket, a 2000-es éveket idéző üvegvirágos láncokat vagy a kézzel készült cseresznye-fülbevalókat. A koncepció is főleg arra irányul, hogy olyan ékszereket készítsen, amelyeket örömmel viselnek újra és újra.

Gyakran éppen azok a darabok lesznek kedvencek, amelyek nem tökéletesek, de ettől válnak igazán szerethetővé. A visszajelzések szerint a vásárlók kedvelik a Franciska Németh színeit, az anyaghasználatot és azt a fajta természetességet, ami főleg a gyümölcsös ékszereknél jelenik meg. Kétségtelen, hogy mindannyiunknak jól jön néha egy kis játékosság, amit egy gyümölcsös ékszer tud nyújtani. Franciska leginkább a fülbevalókat és a nyakláncokat részesíti előnyben – az ékszer és az arc kapcsolata érdekli. A munkái két részre oszthatók: egyrészt az általa tervezett, jó minőségű anyagokból készült divatékszerekre, másrészt az egyedi megrendelésekre, mint például a jegygyűrűk, karikagyűrűk és különleges alkalmi darabok. Ez utóbbiakat mindig a megrendelővel közösen alakítják ki.

Anyag:

Nemesfémekből, ásványokból, boroszilikátból, illetve velencei üvegből készülnek az ékszerek.

Árak:

  • 24.000–48.000 Ft
  • Az egyedi megrendelések ára az adott ékszertípustól, anyaghasználattól és komplexitástól függ.

Elérhetőség:

Geo Jewelry – A tökéletlenség tökéletessége

A Geo Jewelry olyan ékszermárka, amely a gátlások és alkotói blokkok elengedéséből született. Seprényi Georgina négy évvel a tanulmányai befejezése után tért vissza az ötvösmunkához, és azóta is a szabályoktól való szabadulás és a folyamat öröme vezérli. A márka alapfilozófiája, hogy az imprecizitás, a tökéletlenség és a megismételhetetlenség nem hiba, hanem lehetőség – ezek adják az ékszerek valódi egyediségét. A kínálatban szerepelnek gyűrűk, pecsétgyűrűk, köves gyűrűk, fülbevalók, karika-fülbevalók, láncok, nyakláncok, karkötők, karika- és eljegyzési gyűrűk egyedi megrendelésre, sőt még brossok is. A különlegességük nemcsak az anyaghasználatban, hanem a formavilágban is rejlik: szándékosan aszimmetrikus, szokatlan textúrák, furcsa gyöngyök, különleges kövek és személyes szimbólumok kerülnek előtérbe.

Minden darab gesztusszerűen, ösztönösen készül – nem a trendek, hanem a belső megérzések mentén. Gina a tervezés során tudatosan kerüli a túlgondoltságot: nem akar „tökéleteset” alkotni, hanem szabadon, örömből dolgozik, így minden ékszer egy kicsit más, mint az előző. A Geo kollekciói – például a Controlled Chaos, a Glimmer vagy a Tooth Fairy – mindig egy-egy önismereti vagy kreatív kísérlet lenyomatai. Az ékszerek így nem csupán viselhető tárgyak, hanem történetek, gesztusok, emlékek.

Anyag:

Az ékszerek alapanyaga ezüst, olykor 14 karátos aranyozással, de egyedi megrendelésre aranyból is készülnek. 

Árak (ezüstből):

  • Gyűrűk: 26.500–58.500 Ft
  • Fülbevalók: 9.500–58.500 Ft
  • Nyakláncok: 28.500–32.500 Ft
  • Karkötők: 23.500–28.500 Ft
  • Brossok: 35.500–48.500 Ft

Elérhetőség:

Gyűrűslány – Egy egyedi lenyomattal még személyesebb az ékszer

A „gyűrűslány” 2023-ban kezdett el ékszereket készíteni. Olyan tárgyakat szeretett volna alkotni, amelyek érzelmi értékkel bírnak, személyes történeteket, emlékeket őriznek, és valódi kapcsolódást jelentenek a viselőjük számára. A fókusz a személyes motívumot viselő ékszereken van, gyakran készít egyedi lenyomattal ellátott medálokat, gyűrűket, fülbevalókat. Ennek alapja lehet a szerelmünk ujjlenyomata, egy házi kedvencünk tappancsa, de akár egy nyaraláson gyűjtött kagyló vagy kavics is.

Vannak visszatérő motívumok és koncepciók, de a tervező általában 1-1 ékszerrel reagál egy adott témára, hangulatra, így klasszikus értelemben vett kollekciók nincsenek. Az alkotást szintén szabad, intuitív folyamatnak éli meg, nem sorozatokban, hanem önálló darabokban gondolkodik, amelyek mind saját jelentéssel bírnak. Szereti kombinálni a formákat és felületeket, hogy a végeredmény karakteres legyen, mégis hordható a mindennapokban is – így az ékszerei a viselőjük személyes kollekciójának legkedvesebb darabjai lehetnek.

Anyag:

Minden darab kézzel készül, főként újrahasznosított fémekből. Az ékszereket erősen texturált felületek jellemzik, nagy méretűek és masszívak. Sokszor ásványok és drágakövek is megjelennek rajtuk.

Árak:

  • Gyűrűk: 25.000 Ft-tól
  • Medálok/nyakláncok: 20.000 Ft-tól
  • Egyedi lenyomatos ékszerek: 19.000 Ft-tól

Elérhetőség:

JUICY JEWELS – Bárhol is vagyunk, a nyári szabadságérzet velünk lesz

A JUICY JEWELS ékszermárka nyári szabadságérzetet, tengerparti hangulatot és napsütést hoz a mindennapokba. Minden darab (a rozsdamentes acél fülbevalók kivételével) egyedi, szeretettel készül – gyakran egyéni elképzelések alapján is, hogy valóban személyre szabott ékszer szülessen. Akár letisztultabb, akár bohókás stílusú ékszert keresünk, a JUICY remek választás, hiszen az árképzés is meglehetősen frekventált, így tényleg mindenkinek szól. Az ékszerek között megtalálhatók gyűrűk, nyakláncok, bokaláncok, fülbevalók, sőt fülkarikák is.

Az ékszerek elnevezéseit a világ mesés tengerpartjai ihletik. Minden darab egy apró emlék a tengerparti naplementékből, a forró homokból, a sós szellőből és a végtelen nyárból. A koncepció lényege, hogy viselője bárhol is legyen, egy kicsit mindig magával vihesse a nyár érzését. Sőt, idén májustól a JUICY JEWELS ékszerkészítő workshopokon is megtehetjük ezt, ahol elkészíthetjük a saját, legegyedibb tenyésztett gyöngy ékszereinket.

Anyag:

Nagyon változatos az anyaghasználat: ásványok, kagylók, gyöngyök, tenyésztett gyöngyök, polymer clay és rozsdamentes acél fémkiegészítők jellemzik a kollekciókat. Az összes alkotórész vízálló és hipoallergén.

Árak:

  • Gyűrűk: 3.990 Ft-tól
  • Nyakláncok: 4.990 Ft-tól
  • Bokaláncok: 4.990 Ft-tól
  • Fülbevalók/fülkarikák: 2.990 Ft-tól
  • Egyedi elképzelés alapján készülő darabok: egyéni árazás szerint

Elérhetőség:

Labelled Jewellery – Te döntöd el, hogyan címkézed fel magad

Utazni, a parton tölteni időt, beszívni a friss, sós levegőt. A tenger, a homok és a nap érintése a bőrünkön. A Labelled Jewelleryt a természet inspirálja, és ez az az érzés, amit a márka szeretne átadni kreációival. A Labelled 2022 elején jött létre Budapesten, azzal a misszióval, hogy minden modern léleknek segítsen a divattal, a stílussal kibontakozni, mindezt nőies ékszerek segítségével. A márka üzenete: „to be labelled on your own terms″ – vagyis te döntöd el, hogyan címkézed fel magad. A márka a modern nőkhöz szól – azokhoz, akik mernek kilépni a megszokottból, és bátran élnek a stílussal mint önkifejezési eszközzel.

Nyakláncokat, karkötőket, gyűrűket, fülbevalókat és egyéb kiegészítőket készítenek korlátozott számban, és többnyire rendelésre. A kínálatban megtalálhatók még bokaláncok, testláncok, charmok és újabban bag charmok is. Sőt, néhány termék személyre szabható egyedi monogramos medállal vagy felirattal. A kollekciók mögött pedig mindig egy érzés áll: a Sirens of Summer a nyár könnyedségét, a Sirena di Mare pedig a mitikus tenger mélyét idézi. Az ékszerek nőiesek, személyre szabhatók, egyszerre bohémek, elegánsak és vagányak – pont, mint a viselőik.

Anyag:

A Labelled Jewellery ékszerek aranyozott nemesacélból, rézből és 925 sterling ezüstből készülnek, kiegészítve gondosan válogatott tenyésztett gyöngyökkel és ásványokkal. A kézzel készült Sirena di Mare kollekció egyedileg faragott darabjai viaszveszejtéses technikával készülnek.

Árak:

  • Nyakláncok: 60–395 €
  • Fülbevalók: 45–169 €
  • Bokaláncok: 40–75 €
  • Karkötők: 30–185 €
  • Charmok: 12–65 €
  • Sirena di Mare kollekció: 99–168 €

Elérhetőség:

LUIZA jewels – Természetből született kortárs ékszerek

A LUIZA jewels egy 2018 óta működő hazai ékszermárka, amelynek középpontjában a természet tisztelete, az ötvösmesterség hagyományai és a kortárs formanyelv állnak. Zboznovits Lilla ékszertervező vezetésével a budapesti műhelyükben kizárólag kézzel készülnek a darabok. A márka egyik védjegye a személyreszabhatóság: a vásárlók választhatnak olyan ásványt, amely leginkább rezonál saját energiáikkal, ízlésükkel, így az ékszer nemcsak külső, hanem belső jegyeket is tükröz. Ez a tudatosság és a belső kapcsolódás adja minden LUIZA darab valódi egyediségét. A kínálat rendkívül sokrétű: gyűrűk, nyakláncok, karkötők, fülbevalók és fülgyűrűk, valamint már egy teljes eljegyzési- és karikagyűrű-kollekció is elérhető.

A LUIZA jewels hitvallása, hogy az ékszer viselésének nincsenek szabályai – ahogy a természet sem ismeri a merev korlátokat. Ez a szabadság tükröződik uniszex kollekcióikban, vagy például abban a merész és játékos gesztusban, amikor a Budapest Cocktail Week keretében gasztronómiát és ékszerkészítést ötvözve hoztak létre koktélékszereket. Az inspiráció forrása mindig a természet – legyen szó organikus formákról, ásványok struktúrájáról vagy a Hold ciklikusságáról. Legutóbbi kollekciójuk, a LUNAE 2024 őszén jelent meg, és a holdkő különleges ragyogását állítja középpontba. A darabok a márkára jellemző finom eleganciával és földközeli bájjal idézik meg a Holdhoz fűződő ősi kapcsolatot. A LUIZA jewels azoknak szól, akik nemcsak ékszert, hanem kapcsolódást, történetet és értelmet keresnek a mindennapokban is viselhető darabokban.

Anyag: 

Nemesfémekből – 925 sterling ezüstből és 14 karátos aranyból –, gyakran nyers ásványokkal kiegészítve. 

Árak:

  • Gyűrűk: 24.000–56.000 Ft
  • Eljegyzési és karikagyűrűk: 122.000–460.000 Ft
  • Karkötők: 36.000–80.000 Ft
  • Fülbevalók/fülgyűrűk: 12.000–38.000 Ft
  • Nyakláncok: 30.000–96.000 Ft

Elérhetőség:

Mirumiru – Élénk, vidám színek, minimalista forma

Garamvölgyi Gerda, a miru miru tervezője hiszi, hogy a színek nagy hatással vannak a mindennapjainkra, a hangulatunkra. Egy-egy vidám, élénk szín a legborúsabb napokba is tud egy kis jókedvet csempészni. Így a mirumiru ékszerek formavilága letisztult, egyszerű, a színviláguk viszont nagyon élénk, vidám, játékos. Bátran tudunk válogatni a színekből aszerint, hogy épp milyen a hangulatunk. Az ékszerek között leginkább nyaklánc, fülbevaló és gyűrűk találhatók (ezek leginkább kombinálható változatban), az egyik legnépszerűbb termék pedig a fülgyűrű.

Minden szezonban 2-3 új árnyalattal bővül a színpaletta, így a kedvenc darabokból mindig beszerezhető valamilyen új szín, és új kollekciók is felbukkannak időről időre. Az ékszerek játékosak, vidámak, de a minimalista formájuk megengedi, hogy minden ruhatárhoz jól passzoljanak. Ettől függetlenül nagyon különleges darabokról van szó, hiszen lehet játszani például több különféle színű gyűrűvel egymás mellett, alatt és fölött. A különböző kollekciók egymással is nagyon jól kombinálhatók. A mix and match ékszerek – például az egymással kombinálható gyűrűk vagy a variálható medálszettek nyakláncra fűzve – az egyéni kreativitásnak, játékosságnak is teret adnak. Sokan tartanak attól, hogy üveg alapanyaguk miatt törékenyek az ékszerek, de összetételüknek és hőedzettségüknek köszönhetően meglepően sok mindent kibírnak. A vásárlók és a tervező személyes kedvence is a sokféle színben kapható fülgyűrű, ami a visszajelzések alapján annyira kényelmes, hogy akár aludni is lehet benne.

Anyag:

Minden egyes darab kézzel készül, magas minőségű boroszilikát üvegből, ami összetételének köszönhetően meglepően strapabíró.

Árak:

  • Fülgyűrűk: 8.900 Ft
  • Gyűrűk: 8.900–10.900 Ft
  • Fülbevalók: 9.900–23.500 Ft
  • Nyakláncok: 23.500 Ft

Elérhetőség:

Niriana Jewellery – A természet nyers szépsége, amit te teszel teljessé

Niriana Jewellery filozófiája egyszerű, mégis mélyen megérint minket: ahogy nincs két egyforma kristály, úgy te is egyedi, különleges és megismételhetetlen vagy. A márka minden darabja ezt az üzenetet hordozza – az önelfogadás és az önszeretet erejét, a természet csiszolatlan szépségét egy ékszerbe foglalva. A Niriana ékszerek középpontjában nyers ásványok és drágakövek állnak – ezek formálják a kollekciók természetközeli karakterét, egyúttal szimbolikus jelentést is hordoznak. A csiszolatlan kövek nem szabályosak, nem tökéletesek –, de éppen ettől gyönyörűek. Ahogy mi is.

A márka kínálatában megtalálhatók gyűrűk, fülbevalók, nyakláncok, akár születéskő-ajándékként – alkalomtól függetlenül, vagy épp személyes megrendelés alapján. A kínálat szezonálisan is megújul: ünnepi kollekciók, ritka ásványokból születő egyedi darabok – mint például a nyers smaragd kollekció vagy a herkimer gyémánttal készült ékszerek – időről időre új színeket és történeteket hoznak a márkába. Az ásványok szimbolikus jelentése is fontos szerepet kap, például a rózsakvarc a szerelem és a szeretet jelképe. Ráadásul minden hónapnak megvan a saját születésköve, így az ékszerek személyes ajándékként is különlegesek lehetnek – egyfajta talizmánként, amit nap mint nap magunkkal vihetünk.

Anyag: 

Az ékszerekből elérhetők aranyozott verziók is, de a márka gyakran készít ezüstből vagy valódi aranyból nemesfém ékszereket – így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ár-érték arányú darabot.

Árak:

  • Kb. 9.900 Ft-tól
  • A végösszeg az alapanyagok, a kő ritkasága és az egyediség függvényében változik.

Elérhetőség:

Noem Jewellery – Személyes történetek nemesfémbe öntve

Mihályi Noémi ötvös-aranyműves már egy évtizede alkot nemesfémből ékszereket – méghozzá nem pusztán tárgyakat, hanem hordható emlékeket. A Noem Jewellery sokkal több egy ékszermárkánál: ez egy személyes világ, ahol a hagyományos ötvöstechnikák kortárs formavilággal és egyedi, szimbolikus jelentéssel telnek meg. A márka szíve-lelke a személyes kapcsolat a megrendelőkkel – legyen szó eljegyzési gyűrűről, karikagyűrűről vagy más egyedi darabról, minden ékszer közös gondolkodás eredménye. Noémi fontosnak tartja, hogy megismerje azokat, akiknek alkot.

Ugyanakkor az alkotói szabadság is kiemelt szerepet kap a márkában. A saját inspirációkra épülő, limitált kollekciók – mint a Little People, Pasta, Acorn vagy Sepia – egyszerre játékosak és emlékezetesek. Noémi gyakran használ tradicionális eljárásokat, mint például a szépiacsontba öntés vagy a japán Mitsuro Hikime módszer. A viaszveszejtéses öntésnél a kedvence a cast not set eljárás, mely során színes drágaköveket helyez közvetlenül a viaszmodellbe. Az öntéskor a kő a helyén marad, így a kész ékszer már egyetlen egységként születik meg. Ez adja minden darab egyedi, néha rusztikus karakterét. Az arany és ezüst ékszerek célja, hogy generációkon át kísérjék tulajdonosaikat. A színes drágakövek szeretete pedig a kezdetektől meghatározza Noémi munkáját – ez egyfajta kincsvadászat is, amelynek eredményei mindig különleges energiát hordoznak. Jelenleg a legkedvesebb projektje a Little People kollekció továbbfejlesztése, ahol végre kiélheti a miniatűrök iránti rajongását – és ahogy ő mondja, „egy kicsit újra gyerek lehet”.

Anyag:

Az ékszerek aranyból és ezüstből készülnek, olykor színes drágakő díszítéssel.

Árak:

  • Ezüst ékszerek: 25.000–30.000 Ft-tól
  • Arany ékszerek: 100.000–120.000 Ft-tól
  • Arany karikagyűrűk: 300.000–400.000 Ft (átlagosan)
  • Az árak minden esetben egyediek, különféle paraméterek alapján határozzák meg őket.

Elérhetőség:

NUSKO – Ásványok, minimalizmus, személyesség

Klajkó Tímea gyerekkori ásványrajongásából született meg a NUSKO márka, ugyanis akkoriban nagypapájával rendszeresen járt ásványbörzékre. Majd kikopott ez az életéből, és 29 éves korában éledt fel újra az elfeledett szenvedély – egy fotósmunka kapcsán. Mivel fémallergiás, fontos szempont volt, hogy nemesacélból készüljenek az ékszerek, így az allergiások számára is biztonságosak legyenek. Nyakláncokkal indult, és a mai napig ez a fő vonal, közben persze felmerült az igény a karkötőkre és bokaláncokra is, így ezek is fontos elemei lettek a repertoárnak. Néhány gyűrű és fülbevaló is van, de ezek nem túl jelentősek, inkább csak kiegészítő termékek. A horoszkóp témájú karkötők és nyakláncok a legnépszerűbbek, amelyek az adott jegyhez kapcsolódó 5 ásványmedállal készülnek.

A NUSKO ékszerekre az a legjellemzőbb, hogy bárhogy variálhatják őket a vásárlók. Sokszor előfordul, hogy ők rakják össze a darabokat, így tulajdonképpen saját kollekciót alkothatnak, amely így teljesen egyedi lesz. Tímea maga is nagyon kedveli a személyre szabható termékeket, ezért sokszor keresi a hazai kisvállalkozók munkáit. A kézzel írt személyes üzenetekkel kiegészített csomagolás is erősíti: ez nem egy tömeggyártott termék, hanem egy valódi kisvállalkozói élmény. A márka azoknak szól, akik nap mint nap szeretnék magukon viselni az ásványok természetes erejét, saját stílusban.

Anyag:

Az ékszerek nemesacélból készülnek, ásványokkal kiegészítve.

Árak:

  • Medálok: 1.990 Ft-tól
  • Nyakláncok medállal: 5.490 Ft
  • Horoszkópos nyaklánc (5 ásványmedált tartalmaz): 11.450 Ft
  • Háromsoros nyaklánc 2 medállal: 13.990 Ft

Elérhetőség:

PEARLY JEWELS – Amikor az ékszered már-már a második bőröd

Rajnai Viktória 2023-ban indította útjára a PEARLY-t, egy játékos, szabad szellemű ékszermárkát, amely az önkifejezést és a közösségépítést helyezi a középpontba. A kollekciók célja, hogy életérzéseket közvetítsenek – a vad, színes halas nyakláncoktól az elegáns barokk kagylós darabokig, amelyek egyedi formájú gyöngyeikkel természetes szépséget és finom eleganciát sugároznak. Viktória minden ékszerbe igyekszik egy kis extrát csempészni, legyen szó nyakláncról, karkötőről vagy éppen egyedi rendelésről.

Emellett szívesen vállal egyedi rendeléseket is, hiszen tudja, milyen az, amikor az ékszerünk már-már a második bőrünk. Nem titkolt vágya, hogy a márkaépítés mellett egy kreatív, magabiztos és páratlan lelkekből álló közösséget hozzon létre. Már kirajzolódóban van a csoportos ékszerkészítő workshop ötlete is, amit reményei szerint sikerülhet akár összekötnie a másik nagy szenvedélyével, a jógával is. A cél, hogy PEARLY JEWELS-t viselve mindenki szabadon, korlátok nélkül önmaga legjobb verziójává válhat. Az már csak hab a tortán, ha ehhez egy szuper támogató közösség is társul. A PEARLY tehát nemcsak egy márka, hanem egy közösség is, ahol az alkotás, a szabadság és az önazonosság találkozik.

ANYAG:

„Nagyrészt természetes anyagokkal, édesvízi kagylóval és különböző ásványokkal dolgozom, de akad néhány limitált kollekciós nyaklánc, karkötő is, amiből csak 1-2 db készül. Ezek az ásvány- és kagylógyöngyök mellett kerámia/porcelán és üveggyöngyökkel egészítik ki egymást (amiket egyesével, szemenként válogatok ki) az extrább hatás kedvéért.”

Árak:

  • Kagylóalapú ékszerek: 8.490–17.990 Ft
  • Baroque kagylók: 8.990–39.990 Ft
  • Ásványok: 7.490–24.990 Ft
  • A limitált vagy egyedi darabok ára összetétel függvényében, valamint az ékszerek ára kollekciónként is változik. 

Elérhetőség:

Pezi Jewellery – Ókori görög formavilág, finom spiritualitás a modern mindennapokban

A Pezi Jewellery azoknak a kreatív, művészetkedvelő nőknek szól, akik szívesen csempészik be az ókori kultúrák lenyomatait a modern mindennapokba. A márka célja, hogy hidat teremtsen múlt és jelen között, és ékszereken keresztül egyfajta időtlen eleganciát és belső tartalmat közvetítsen. A márka kínálatában elsősorban fülbevalók, nyakláncok, gyűrűk és karkötők vannak. A darabok jól kombinálhatók egymással, így akár teljes szettek is kialakíthatók, de önállóan viselve is karakteres megjelenést kölcsönöznek.

A kollekciók mögött mindig egy-egy gondolat vagy érzés húzódik meg, legtöbbször az ókori görög kultúra és a tenger világa inspirálja őket. Ezekből az impulzusokból születnek meg a formák és motívumok, amelyek egy-egy sorozatot összekötnek, mégis teret adnak az egyéni értelmezésnek. Az ékszerek formavilága gyakran szokatlan, finoman spirituális jegyekkel ötvözött, így viselőjük könnyen érzelmi kapcsolatot alakíthat ki velük. Sok visszajelzés érkezik arra vonatkozóan, hogy ezek a darabok olyanok, mintha egy régészeti feltárás különleges leletei lennének – mintha egyfajta történetet mesélnének el, amelybe a viselő is beleírhatja a sajátját.

Anyag:

Az ékszerek 925-ös finomságú ezüstből, 24 karátos arannyal futtatott sárgarézből, édesvízi tenyésztett gyöngyökből és drága-, illetve féldrágakövekből készülnek. Hamarosan az üveg is megjelenik mint új, kifejező alapanyag. Ezek az anyagok nemcsak minőséget, hanem egyediséget is képviselnek, hiszen minden darab kis szériában, kézzel készül.

Árak:

  • Gyűrűk: 19.900–54.900 Ft
  • Nyakláncok: 21.900–104.900 Ft
  • Karkötők: 19.900–66.900 Ft
  • Fülbevalók: 21.900–58.900 Ft

Elérhetőség:

Rozana Glass – Játékosság, dizájn és történetmesélés üvegen keresztül

A Rozana Glass célja, hogy személyes történeteket meséljen el üvegen keresztül – olyan ékszereket hoz létre, amelyek nem csupán díszítik, hanem kifejezik viselőjük érzéseit és egyediségét. A márka a kézzel készült tárgyakon keresztül teremti meg az ember és anyag közti érzékeny kapcsolatot: minden darab unikális, amiben kereszteződik a modern dizájn a tradicionális kézművesség varázsával. A repertoárban különböző formájú gyűrűket (egyedi és sorozatgyártott), nyakláncokat és fülbevalókat találunk.

A Rozana Glass mögött koncepcióvezérelt gondolkodás áll, középpontban a kézi üvegmegmunkálás hagyományának megőrzése és újraértelmezése. A Rozana ékszerek formavilága organikus, játékos, mégis letisztult. Az anyaga miatt alapvetően különleges a tapintása, viselése során szinte életre kel. A darabok egyszerre tekinthetők kortárs dizájntárgyaknak és személyes talizmánoknak is. A Rozana ékszerek azért is ejthetnek a bűvkörükbe, mert egyáltalán nem tömegcikkek: viselőjük érzi, hogy egyedi, és valami személyesen neki szólót hordanak.

Anyag:

Az ékszerek fő alapanyaga a boroszilikát üveg. Egyes darabok pedig kémiailag színezettek.

Árak:

  • Gyűrűk: kb. 6.000–15.000 Ft
  • Nyakláncok: 7.500–10.000 Ft
  • Fülbevalók: 9.000–13.000 Ft

Elérhetőség:

The Mama Kin – Geometria, textúra, stílus több mint 10 éve

A the Mama Kin márka 2013 óta meghatározó szereplője a hazai dizájner-ékszerszcénának, és az adja a különlegességét, hogy darabjai egyszerre modernek, mégis időtállóak, egyszerűek, de nem unalmasak. A márka célja, hogy az ékszerei generációkon és stílusokon átívelve illeszkedjenek a nők mindennapjaihoz – legyen szó egy különleges alkalomról vagy a rohanós hétköznapokról. Az alapkollekciók gyűrűkből, nyakláncokból, fülbevalókból és karkötőkből állnak, de nyáron bokaláncokkal, szemüvegláncokkal és különféle hajtűkkel is feldobják a kínálatot. Bár eljegyzési gyűrűt ritkán készítenek, nemrég egy egyedi megrendelést szívesen vállaltak, amely nem a hagyományos irányt követte – tenyésztett édesvízi gyönggyel és virágmintával készült, ezüst alapanyagból.

A márkát különösen jellemzik a geometrikus formák és az építészeti inspirációk, de a romantikusabb, virágos minták, csavart és texturált felületek is színesítik a közel 300 darabos választékot. Az alkotás mögött nincs merev koncepció – a formai kísérletezés, anyagkombinációk és a szimbólumokkal való játék folyamatosan új irányokat nyitnak. A legkedveltebb darabok a letisztult, minimalista ékszerek, amelyek diszkrét eleganciájuknak köszönhetően könnyen kombinálhatók más ékszerekkel is. A márka fő alapanyaga a sárgaréz, amely különösen jól működik az aranyozott ékszereknél, mivel időtálló, könnyen formálható, és esztétikailag is karakteres megjelenést ad. Emellett ezüsttel is dolgoznak, így mindenki találhat kedvére való, megfizethető, mégis tartós és minőségi darabot. A részletek iránti figyelem – például a kalapált, fénytörő felületek – még a minimálabb ékszereket is izgalmassá és különlegessé teszik.

Anyag:

Az ékszerek főként sárgarézből, ezüstből készülnek, aranyozott felületmegoldással.

Árak:

  • 13.000–25.000 Ft (alapanyagtól függően)

Elérhetőség:

UTO – A pólóékszer, ami galaktikus kalandra hív

Az UTO-k (Unidentified T-shirt Objectek) nem egyszerűen ékszerek – ezek szoborszerű, hordható objektumok, amelyek új dimenziót adnak a divatnak. Minden darab egyedi pólóékszer, amely nemcsak a testünket, de a meglévő ruhadarabjainkat is újraformálja. Egy UTO nem csak díszít: kísérletezésre hív. Kendőbe, pólóba, övbe bújtatva, táskapántra csatolva vagy akár nyakláncként is hordható – az UTO univerzumában nincs egyetlen helyes megoldás, inkább izgalmas lehetőségek vannak. A regeneratív design szemléletével jöttek létre: minden darab lokálisan, a tervező által készül, ötvözve a 3D nyomtatást és a kézművességet. Alapanyaguk növényi alapú gyanta, ami aztán egy krómréteget kap, festéssel vagy üvegkristályokkal egészül ki. A fosszíliákból inspirálódó csomagolás pedig mycelium gomba növesztésével készül, ami lebomló hungarocell-alternatívaként védi az ékszereket az ütődésektől.

A márka inspirációi között vannak különböző paranormális jelenségek és a tudományos fantasztikum. Ennek köszönhetően is az UTO-k igazán meglepő statement darabok, amelyek garantáltan magukra vonzzák a tekinteteket. Ez nem csupán dísz, hanem egy új típusú interakció a test, a ruha és az ékszer között. A legnépszerűbb modell a mini UTO, amely a pólóékszerek kicsinyített változata, fülgyűrűként vagy medálként is hordható – belépő szintű különlegesség bárkinek, aki szívesen kísérletezik.

Anyag:

Az ékszerek növényi alapú gyantából készülnek, és egy krómréteggel vannak bevonva, majd festéssel vagy üvegkristályokkal egészülnek ki. 

Árak:

  • Pólóékszerek: 150–160 €
  • Mini UTO: 15 €

Elérhetőség:

V e r o n by Veronika Fazekas – Érdekes formák, mágikus békák

A v e r o n márka a kortárs művészi ékszerek hétköznapi hordhatóságát képviseli. Minden darab egy-egy mini műalkotás, amely az életigenlést, a szabadság megélését, a játékosságot és a tökéletlenség szépségét ünnepli. A főbb sorozatok közül a Lamella és Relamella kollekciók papír és hullámkarton felhasználásával készült fülbevalókat, nyakláncokat és karkötőket tartalmaznak. A Moiré-jelenség révén látványos hatású, a papír színezhetőségének köszönhetően pedig igazán izgalmas megjelenésű ékszerek születtek. Az egyik leginkább figyelemreméltó darab a Destroy Relamella fülbevaló, amely kilép a szabályozott formák világából: Veronika megégeti a tárgyat, majd aranyfüst lemezzel vonja be – így válik igazán különlegessé.

A Flamma Palilis ezüst ékszerek a Covid-időszakban születtek. Ezeket a tűz és a véletlen formálta: könnyű, progresszív fülbevalók és nyakláncok, mint például a Medúza fülbevaló, amelynek láncvégei a fej mozgását táncolják le a fülben. A Holy Nature sorozatot a természetjárás inspirálta, és a gyermeki kreativitást tükrözi. Az ékszerek mintha egy-egy fűszál hajlításából születtek volna. A legnépszerűbb darabok közé tartoznak a játékos, mágikus jelentéstartalmú békák: a Lucky Frogie fülbevalók és pinek, mint az Upsz (kilapított béka) vagy a King (elvarázsolt királyfi). Ezek igazán bájos, formabontó ékszerek. A Sophie és Sophie Couture kollekciók különleges ezüstgyűrűi a természet ritmusát idézik – mintha fa vagy szikla nőne az ember ujjára. Egy-egy gyémánt vagy zafír csillanása teszi őket még egyedibbé.

Anyag:

Az ékszerek a legkülönfélébb anyagból készülhetnek, az ezüsttől kezdve a papíron át a zafírig.

Árak:

  • Lucky Frogie békák: kb. 22.000–35.000 Ft
  • Lamella és Relamella sorozat fülbevalói: kb. 49.000–52.000 Ft 
  • Flamma Palilis fülbevalók: 108.000 Ft
  • Sophie Couture gyűrűk: 117.000 Ft

Elérhetőség:

+2: Zaldana és Zarina Jewellery – 2 magyar kisvállalkozás elérhető árú ékszerekkel

A Zaldana ékszerwebshop egy magyar kisvállalkozás, amely szintén jó példája annak, hogy az ékszerviselés remek módja a kreativitás megélésének, a mindennapi egyszerű viseletek izgalmasabbá, nőiesebbé tételének. Az ékszerek tekintetében kerülik a kliséket, igyekeznek új formákat, modern, érdekes darabokat kínálni elérhető áron. Főleg hétköznapi viselésre való ékszerek vannak a webshopon: nyakláncok, fülbevalók, karkötők, divatgyűrűk. Eljegyzési gyűrűt és nemesfémből vagy drágakőből készült ékszereket nem forgalmaznak. Így ez tényleg azoknak szól, akik kis büdzséből szeretnének valamilyen szuper ékszert venni.

A nemesacél ékszerek sokszor ásványokkal is vegyülnek (rózsakvarc, aventurin, opál) nyakláncokon, fülbevalókon, illetve idén már akril karperecekkel is szemezhetünk. A webshopban az egyik vonal a minimalista, letisztult, modern ékszereké, amelyek között vannak kisebb méretű, mindennapi viselésre való darabok és különlegesebb, hangsúlyosabb, feltűnőbb ékszerek. Ezenkívül vannak már olyan nyakláncok, karkötők és fülbevalók, amelyek részben kézzel készülnek, ásványokkal, gyöngyökkel, nemesacél függőkkel. Ettől bohókás, fiatalos és vidám hatást keltenek. Sőt, egyedi megrendeléseket is fogadnak, így egyéni ízlésre szabhatók ezek az ékszerek.

Anyag:

Az ékszerek többsége nemesacélból készül, ami vízálló, így nem kopik le, sőt nikkelmentesek, így nem okoznak allergiát. A nemesacél ékszerek sokszor ásványokkal párosulnak.

Árak:

  • Nyakláncok: 2.500–10.000 Ft
  • Karkötők: 2.590–6.000 Ft
  • Fülbevalók: 2.000–9.000 Ft
  • Bokaláncok: 2.000–4.000 Ft
  • Gyűrűk: 1.390–7.000 Ft

Elérhetőség:

A Zarina Jewellery olyan ékszereket kínál, amelyek nem a klasszikus stílust, hanem az egyedi, mégis akár hétköznap is hordható, olykor maximalista divatot képviselik. A márka figyeli az aktuális trendeket, mégis sokkal minőségibb darabokkal áll elő szezonról szezonra, mint amit a vásárlók egy fast fashion üzletben találnak. Szem előtt tartja az időtállóságot és az elérhetőséget. Jelenleg nyakláncok, gyűrűk, karkötők és fülbevalók vannak a kínálatban, az ékszerek mögötti koncepció pedig az elérhető egyediségen alapul. A kollekciók nem stílusban, hanem évszakonként változnak, mert minden szezonban igyekeznek sokrétű darabokkal előállni, az apró köves fülbevalótól egészen a hatalmas statement aranyozott csodákig.

A márka mögött Endrész Dorothea áll, aki külföldön, Barcelonában és Görögországban találkozott először a PVD-technológiával aranyozott ékszerekkel, és ezután 1-1 nyaralás első napján rögtön ezeket vadászta a városban. Aztán jött a kíváncsiság, hogyan hozhatná be ezeket itthonra is. A termékeket így nem ő gyártja, hanem összeválogatja nagykereskedőktől a saját ízlése és a vásárlói trendek/igények függvényében. Ez tényleg egy olyan magyar vállalkozás, amely nem az óriási profitszerzésről szól, egyelőre sokkal inkább egy szerelemprojekt, ezért is igyekezett alacsonyan tartani az árakat, és közvetlen kapcsolatot kialakítani a vásárlókkal. Reményei szerint hamarosan már elérhető lesz az első fizikai üzletben is pár darab, de egyelőre csak online webshopon keresztül lehet vásárolni tőle.

Anyag:

Minden darab rozsdamentes acélból készült, egy vékony 18 karátos arany- vagy ezüstbevonattal, így mindegyik vízálló, hipoallergén, és amellett, hogy hosszú ideig nem kopik, sokkal kevésbé karcolódik, mint egy bizsu.

Árak: 

  • Fülbevalók: 6.990–11.890 Ft
  • Nyakláncok: 8.990–12.890 Ft
  • Karkötők: 9.990–12.890 Ft
  • Gyűrűk: 8.990 Ft–10.990 Ft

Elérhetőség:

(Borítókép: Dombóvári Judit – Franciska Németh)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék