Az internet nemcsak kitárta a világot, de ezzel együtt a lehetőségek is megnőttek, például a zenészek számára, akik sokkal több emberhez tudnak most eljutni, mint 25-30 évvel korábban. Ha az ember zenei programokat keresgél, vagy csak úgy kutat a Bandcampen meg a Spotifyon, azt tapasztalja, hogy rengeteg a friss zenei próbálkozás. El is határoztuk, hogy felhívjuk a figyelmet néhányukra, hisz akiknek most még csak kevesen látogatják a koncertjeit, de egyre többen és többen, tíz év múlva már könnyen lehet, hogy egy gombostűt sem lehet majd leejteni a rájuk kíváncsi tömegben.

1/12

Captain Average

A lemezen szólóban, koncerten pedig trió formában zenélő Captain Average egy kicsit jobb helyzetben van, mint az átlag feltörekvő zenekarok, mivel a projekt gazdája, Sallai László neve már egészen jól cseng, köszönhetően a többi zenekarnak (Felső Tízezer, Galaxisok, Platon Karataev, The Somersault Boy), amikben játszik. A tavaly megjelent, Heaven Capitulates című bemutatkozó nagylemezbe, amin a pop-punk és a posztpunk keveredik a krautrockkal, a Captain Average Bandcamp-oldalán lehet például belehallgatni.

2/12

imanexperiment

Az imanexperiment név mögött egyetlen ember rejlik, egy fiatal lány, Nita, aki már 2014 óta zenél, és eddig két nagylemezt adott ki, a legutóbbit pont idén, és nem csodálkoznánk rajta, ha a murmaid című album ott lenne a legjobb hazai lemezek sorában az év végi listázáskor. Nita, aki egyébként úgy fest, mintha egy mangából lépett volna elő – vagy minimum cosplayes lenne –, magabiztosan egyensúlyoz a különféle stílusok és hangzások között. Zenéje szimpatikus hibrid, hangzásra elektronikus meg alteros, miközben az énekdallamai kifejezetten (dream) poposak és fülbemászók. Itt lehet csekkolni, hogy pontosan mit is tud.

3/12

DLRM

A 2015-ben négy fővel alakult, ma viszont már trióként felálló zenekar ismertsége szépen növekszik, és ahhoz képest, hogy nem túl régi alakulatról van szó, már kiadtak három nagylemezt, a legutóbbit tavaly. A DLRM a punkos és grunge-os alternatív rock felől indult, mára pedig eljutott a stoner és desert rockig, ami összetettebb és fajsúlyosabb megszólalást hozott. Cím nélküli harmadik lemezük elég nagy elszállás, látjuk is magunk előtt a pusztában a baljukon pulival és a kezükben fokossal álldogáló zsiványokat, amint bő gatyájukba bele-beletép a szél. Állítólag 2023 elején jön az új album.

4/12

The California Nightmares

A zenekar, ami az Ivan & The Parazollal turnézott és előszeretettel lép fel olyan rendezvényeken, mint amilyen egy pankrátorshow. A The California Nightmares, ahogy a neve is utal rá, nyugati parti amcsi rockot játszik, de nem az esős, depis Seattle módit tolják, hanem a kaliforniait, szörfdeszkával és punk attitűddel. Épp ezért aki sokat jár koncertekre, tudja jól, hogy a legnagyobb pogók a rocktrió koncertjein vannak. Bemutatkozó nagylemezük tavaly jelent meg, a zenéjükkel például itt lehet ismerkedni, barátkozni. 

5/12

Denevér

Már a zenekar neve is arra utal, hogy itt bizony valami sötét dologról lesz szó, és aki erre fogadott, annak talán lottóznia kéne. A Denevér egy posztpunk duó Csepelről, aminek csak az egyik tagja magyar, a másik egyenesen Chiléből érkezett. Basszusgitár, gitár és kütyük felállásban játszanak, és annyira friss zenekarról van szó, hogy tavaly ősszel mutatkoztak be a közönség előtt, és mindössze egy háromszámos EP-jük van, ami idén szeptemberben jelent meg. Az viszont nagyon tömény és nagyon meggyőző. 

6/12

Noémo

A felvidéki származású, de Budapesten élő és itt kibontakozó Takács Noémi pont 10 évvel ezelőtt bukkant elő, és miután zenekart szervezett maga köré – ez a Noémo –, komolyabban ráfeküdt a dalszerzésre. 2015 óta több kislemeze és EP-je jelent meg. Szerepelt A Dal című műsorban, legutóbbi EP-jének lemezbemutató koncertje pedig a Magyar Zene Házában volt. Intim, jórészt akusztikus zenéje gyakran olyan hatású, mintha kortárs költők megzenésített verseit hallgatnánk. 

7/12

Stone Sober

Személyes kedvencem ez a pszichedelikus alternatív rockot toló kétszemélyes zenekar, ami a White Stripes lefektette úton indult el a gitár-dob felállással, ráadásul itt is gitáros-énekes srác és dobos lány alkotja a zenekart. De nyomatékosan kijelentjük, hogy a Stone Sober esetében nem egy klónzenekarról van szó, hanem igyekeznek elszakadni a nagy elődtől, miközben érezhetően mély tisztelettel viseltetnek Jack White munkássága iránt. Az ő eddigi munkásságukat pedig itt lehet tesztelni. 

8/12

MA’AM

A MA'AM Makay Anna egyszemélyes kísérleti elektronikus zenei projektje, ami annyira távol áll a popzenétől, mint a jól ismert közmondás szerint Makó Jeruzsálemtől. Leginkább Björk jut róla az ember eszébe, még akkor is, ha a zene és az ének gyakran tök más, mert az attitűd meg nagyon hasonló. A 2018 óta aktív MA'AM elsőre talán megijeszti a hallgatót, de érdemes energiát tolni a vele való barátkozásba, mert összességében nagyon izgalmas kaland. 

9/12

Imitation

A 2018-ban nagylemezzel bemutatkozott, artisztikus elektropop-zenekar, az Imitation egy, a hangjával folyamatosan játszó, kísérletező énekesnőből (Pápai Zsanett) és az ehhez mindig pontosan illeszkedő elektronikus zenei alapokat készítő zenész-producerből (Gödri Bulcsu) áll. Tavaly megjelent második nagylemezükre már olyan értékes közreműködőket sikerült becserkészniük, mint Gyémánt Bálint vagy Kaltenecker Zsolt, úgyhogy már csak ezért is érdemes nagyobb figyelmet szentelni a duónak. 

10/12

Alaszka

Az alternatív rockot játszó zenekar 2015-ben Dunaújvárosban alakult meg, majd mint oly sokan  ők is Budapesten kötöttek ki. Az első fontos karrierpont az volt, amikor megnyerték a Kispál és a Borz tehetségkutató versenyét, majd idén októberben megjelent a bemutatkozó nagylemezük. A Kispál-párhuzam nem véletlen, mert az Alaszka pontosan abban a zenei univerzumban helyezhető el, amit Lovasi Andrásék teremtettek meg. 

11/12

Abigél

Aránylag ritka az olyan rockzenekar, amelyiknek a frontembere a Zeneakadémián végzett, de a 2018-ban alakult, négytagú Abigél pont egy ilyen banda. Azt állítják magukról, hogy amit játszanak, az grunge, és nem is szállnánk vitába ezzel, de azért hozzátesszük gyorsan, hogy a klasszikus grunge-dzsal ellentétben az Abigél se nem sötét, se nem depressziós, hanem energikus, kimondottan dallamos, és nem ijednek meg némi popos behatástól sem. Épp turné előtt állnak, amit a Lazarvs társaságában ejtenek meg. Bemutatkozó nagylemezük (Sugarmama) tavaly jelent meg. 

12/12

Tündérvese

Metált bírod?  hangozhat el a 2010-es években alakult négytagú zenekar kapcsán a jól ismert kérdés, merthogy a zenéjük pont ebbe a kategóriába sorolható. Ők maguk döner metálként definiálják magukat, ugyanis erős török zenei hatások jellemzik azt a zúzós és rendkívül hatásos zenét, amit a Tündérvese játszik. Apró érdekesség, hogy az énekesük az Abigélben is gitározik, bár aki sok zenekart ismer és sokat jár koncertre, az tudja jól, hogy itthon szinte mindenki játszik mindenkivel. A 2017-es debütálás után, tavaly év végén jelent meg a második nagylemezük. Ha valami igazán eredeti zúzásra vágysz, akkor velük mindenképpen tégy egy próbát. 

Címkék