Szeptemberre válogattunk 10 jó programot, ahol kicsik és nagyobbak is jól érezhetik magukat, illetve kipihenhetik az óvoda- és az iskolakezdés izgalmait. Színházi fesztivál, könyves és múzeumi programok, filmek, Játszóházak hónapja, Kutatók Éjszakája, koncertek is várják a családokat szeptemberben.

1/10

Kolibri Fesztivál – Jókai tér, Kolibri Színház, szeptember 4.

Szeptember 4-én, szombaton a hagyományhoz híven reggeltől estig tartó, ingyenes programsorozattal várják a családokat az évadnyitó Kolibri Fesztiválon. A Jókai téren és a színház épületében a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget. Fellép többek között a veszprémi Kabóca Bábszínház, a pécsi Bóbita Bábszínház, valamint az Aranyszamár és az Alela Színház, Fabók Mancsi Bábszínháza, Écsi Gyöngyi és a szlovákiai Árgyélus Meseszínház, illetve a házigazda Kolibri Színház is több bemutatóval készül.
A programok ingyenesek, a részletes program itt érhető el.

Mikor: szeptember 4-én, szombaton
Hol: Kolibri Színház, Jókai tér

2/10

Ünnepi Könyvhét – Vörösmarty tér, Duna-korzó, szeptember 2–5.

A nyár elején elmaradt 92. Ünnepi Könyvhét szeptember első hétvégéjén várja a könyvrajongókat. Idén rekordszámú kiállítóval és könyvújdonsággal készülnek a Vörösmarty téren és a Duna-korzónál. A felnőtteknek szóló programok mellett a gyerekkönyvkiadók is képviseltetik magukat, így a kicsik akár személyesen is találkozhatnak kedvenc szerzőikkel és az illusztrátorokkal. Persze az sem elhanyagolható, hogy ilyenkor igen nagy kedvezménnyel szerezhetők be az újdonságok. A vásár mellett természetesen színpadi programok is lesznek, illetve könyvbemutatók, beszélgetések. Szeptember 4-én, szombaton 16 órától fellép az Eszter-lánc mesezenekar is. A rendezvény ingyenes!
Részletes program itt.


Mikor: szeptember 2–5.

Hol: Vörösmarty tér

3/10

Játszóházak hónapja – 7 helyszínen, szeptemberi hétvégéken

Szeptemberben hétvégente 7 helyszínen 7 játszóház várja a gyerekeket. A Cyberjump, az Elevenpark, az Izgiland, az IzgiRoom, az INDOOR MiniGolf, a MiniPolisz és a Superfly kedvezményes belépővel, pecsétgyűjtő játékkal és izgalmas programokkal készül az ősz első hónapjában. Október 2-án pedig megrendezik a Játszóházak éjszakáját is.
További részletek itt.

Mikor: szeptemberi hétvégéken
Hol: több helyszínen

4/10

Puskin Kuckó – Puskin mozi, minden hétvégén

A Puskin Kuckó szeptembertől minden szombaton és vasárnap várja a gyerekeket. A programok között szerepel például az új kuflifilm, A kuflik és az Akármi, de olyan klasszikus animációs filmeket is megnézhetnek a családok, mint Macskássy Gyula vagy Dargay Attila alkotásai. A Puskin mozi visszatérő vendégei a Kaláka zenekar, a Kolompos együttes, a Fabula Bábszínház és a Nefelejcs Bábszínház, akikkel szintén találkozhatunk az őszi időszakban.
A részletes program itt található.

Mikor: minden szombaton és vasárnap
Hol: Puskin mozi

5/10

Liszt Kukacok Akadémiája – Zeneakadémia, hétvégenként

A Zeneakadémia ifjúsági programjain a klasszikus zenét, a népzenét és a jazzt szeretnék közelebb hozni a gyerekekhez. A Jazz játszótéren nincs hinta, nincs csúszda, nincs mászóka és nincs homokozó. De akkor mivel lehet ott játszani? Gondolatokkal, érzésekkel és mindenekelőtt: hangokkal, ritmusokkal. A beavató foglalkozásokon és a matiné-előadásokon pedig megtudhatják, milyen sokféle zenésztípus létezik, és kinek mi a „feladata” a zenei világban.
A részletes program itt érhető el.
 
Mikor: hétvégenként
Hol: Zeneakadémia

6/10

Budapest100: Újratervezés – városszerte, szeptember 11–12.

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ, a kutatók, az önkéntesek, a házak lakói – mind arra készülnek szeptember 11–12-én, hogy együtt ünnepelhessünk a Budapest100 rendezvényén. A 11. évébe lépő fővárosi civil ünnep az I. és a II. világháború után – 1921–1930 és 1945–1957 között – épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt. Több mint 40 épületet nyitnak meg erre az időszakra, ahol kiállításokkal, vezetett sétákkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal is készülnek. A részletes program itt érhető el:

Mikor: szeptember 11–12-én
Hol: több helyszínen

7/10

Belvárosi Családi Fesztivál – Olimpia park, szeptember 18.

Az Olimpia park születésnapján ismét remek programokkal készülnek. A színpadon egymást váltják majd a koncertek, bábelőadások, de lesz még rengeteg játék és kézművesprogram is. Fellép többek között a Tintaló Társulat és Bartha Tóni Bábszínháza, óriási bábokkal érkeznek a Langaléta Garabonciások, Kamilla és Fogas pedig régimódi bohóctréfákkal szórakoztatja majd a gyerekeket és a gyereklelkű felnőtteket. A program ingyenes, de 18 éves kortól védettségi igazolvány szükséges.
A részletes program itt érhető el. 

Mikor: szeptember 18.
Hol: Olimpia park

8/10

Pöttömkert – Budapest Park, szeptember 19.

Egy nap, amikor nemcsak esti bulival, hanem gyerekzsivajjal is megtelik a Budapest Park. A Pöttömkertben ezen a vasárnapon 11 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar koncertezik, de lesz még többek között Piatnik társasjáték tér, bemutatják az Aranyszamár Bábszínház előadását, zenélhetünk interaktív hangszerkiállításon, a legkisebbeket pedig várja a Tipegő játszótér és a Kerekítő foglalkozás.
A részletes program itt érhető el. 

Mikor: szeptember 19.
Hol: Budapest Park

9/10

Kutatók Éjszakája – szeptember 24–25.

Idén szeptember 24-én és 25-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. A rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és a fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt. A programok között egyaránt található kisebb és nagyobb iskolásoknak szóló esemény is. Minden program ingyenesen látogatható, de bizonyos programokra előzetes regisztráció szükséges, például egy-egy labor vagy terem korlátozott befogadóképessége miatt.
A részletes program itt érhető el.

Mikor: szeptember 24-én és 25-én
Hol: több helyszínen

10/10

Múzeumok Őszi Fesztiválja – szeptember 27. – november 11.

2021-ben ismét megrendezik az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Múzeumok Őszi Fesztiválját, amelynek idei jelmondata: Múzeumi harmónia. Az országos rendezvénysorozat szeptember 27. és november 11. között várja az érdeklődőket Budapest szinte összes múzeumában. A kisebb és nagyobb gyerekeknek szóló programok, a múzeum kulisszatitkait bemutató események mellett lesznek bringás túrák és gyalogos séták is. A részletes program itt érhető el.

Mikor: szeptember 27. – november 11.
Hol: több helyszínen

Címkék