A Duna bal partján fekvő Vác a környék oktatási és kulturális központja. A barokk stílusjegyeket nemcsak a templomokban, hanem a kisváros főterén is megfigyelhetjük. A 90-es évektől fokozatosan vált ipari városból idegenforgalmi központtá, helyreállított történelmi emlékeivel, gyönyörű Duna-partjával, különleges régészeti leleteivel csalogatja a vendégeket. Egyszersmind fontos püspöki város is, nemcsak a híveket vonzza bazilikája, Hétkápolnája és kálváriája, de a városképet is gazdagítja. A DunakanyarGO-val közösen összegyűjtöttük a város szerintünk 10 legfontosabb látnivalóját.
1/10
Nem véletlenül lett a város főtere. A barokk építészet gyöngyszemeit csodálhatjuk meg itt, többek között a mai városházát. Virágok, szökőkutak, romok mellett őrködik a téren Dunakanyar védőszentjének, Szent Hedvignek a szobra is.
2/10
A váci Duna-part igazi, sétálásra csábító korzó. Hangulatos sétány, közel a belvároshoz, hajókikötővel, a Szentendrei-szigetre járó komppal.
3/10
A Migazzi püspök nevéhez is fűződő dóm hatalmas kupolája messzire ellátszik. Gyönyörű, szellős téren áll, szemben a Püspöki Palotával.
4/10
A Dunakanyarnak is van diadalíve, amit a köznyelv Kőkapunak nevez. Az országban egyedülálló építmény, Mária Terézia fogadására építették, Vác akkori határában.
5/10
Az idevezető út mellett álló – Mária hét örömét és fájdalmát megörökítő – képoszlopok adták a hely nevét. A hatalmas ősfák alatt meghúzódó helyen tartják minden év szeptemberében a búcsúünnepet, nemcsak római, hanem görög katolikus liturgiával is.
6/10
Egyedülálló módon tárul elénk a holtak emléke a múzeum Memento Mori című állandó kiállításán. Hátborzongató kaland a föld alatt, de ritka élményben lehet része a látogatónak.
A Március 15. tér 19. alatti ház kőpincéjében találjuk.
7/10
Váci Desszert Szalon volt az eredeti neve. 2018-ban és idén is az az év cukrászdája lett, köszönhetően a kreatív Mihályi Lászlónak, aki a klasszikus cukrászatot újragondolva stílust teremtett süteményeivel.
8/10
Friss, ropogós vendéglátóhely a főtéren. Izgalmas helyszín, hamburgerek, BBQ, steakek, remek sörökkel, karnyújtásnyira a Dunától.
9/10
Ritka, hogy egy mesterséges tó ilyen nyugalmat árasszon. Ha csendre és békére vágyunk, netán pecabot is van a kezünkben, csak üljünk ki a tó partjára!
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!