Idén is elkészítettük a WLB ajándékajánlóját: felkutattuk, mivel készülnek a hazai tervezők az ünnepi szezonra, és összeszedtük a kedvenc dizájn- ajándékainkat. Háromrészes sorozatunkban különféle árkategóriájú szépségeket mutatunk, kezdve 25 ezer forint alatti tippjeinkkel.
Két kedves márka második együttműködéséből született meg ez a három különböző formájú és méretű tolltartó, rengeteg praktikus funkcióval. Szépség és okosság bőrből és vászonból, amit nem csak grafománoknak ajánlunk!
A klasszikus feketelapos fotókönyvek újragondolt változata, csodaszép nyomtatott bortóval, kézzel metszett és varrt, környezetbarát kivitelben. Álló és fekvő változatban egyaránt megrendelhetjük, sőt kérésre határidőnapló formátumban is elkészítik nekünk. (A könyvek elkészítése minimum egy hét!)
A hármas metró által inspirált 2018-as őszi-téli kollekció statement printjeivel viszkóz kendők is készültek, melyeken a föld alatt hömpölygő embertömeg és az állomások peronja, lépcsői köszönnek vissza.
Szász Zsófi mandalái a szimmetriával és az ismétlődéssel játszva ábrázolják az emblematikus budapesti épületeket. Az aprólékosan megrajzolt képek többféle méretben is kaphatók, de mi a nagyobb változatokra szavazunk!
Csodás együttállásban van idén a divat a karácsonyi dekorációs trendekkel. Elég jó példa erre Anna Amelie ünnepi kiegészítője: a matt, sötét merlot árnyalatú bőr bárkit tapintásra késztet.
Csépke Sára virágkötő klasszikus karácsonyi dekorációt készít, de friss szemlélettel. Termékei alapvetően minimalisták, alapanyagaik között főként fenyőt, ritka terméseket, olykor cseppnyi nosztalgiát találunk. A koszorúk mellett az ajtóra függeszthető dekordobozok is nagy kedvenceink.
WEB Facebook Instagram Árak: koszorúk 9.900 Ft-tól, doorboxok: 5.990 Ft-tól Kapható: saját webshop
Gyulai Nati még a legegyszerűbb divatkiegészítőkbe is becsempészi saját személyiségét. Vadonatúj szívecskés bőrövei strucctoll körítéssel vagy anélkül is készülhetnek, és a guminak köszönhetően bármilyen derékmérethez passzolnak.
A Sertees lányok merész táskákkal, és hozzájuk tökéletesen passzoló kiegészítőkkel várják az ünnepi szezont. Kézzel készült, cipzáras bőr pénztárcáik a tartós és igényes megoldások kedvelőit célozzák meg, pénztárcabarát árakon.
Tengely Nóri a merevített ezüst láncsorokból készülő ékszerek nagymestere. Legújabb kollekciója a változó hosszúságú egyenesek variálására épül; darabjai egyediek, de mind aprólékos munkával készülnek.
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!
2024. május 9., csütörtök - 2024. május 12., vasárnap
Nemcsak a Líra szervez vásárt tavasszal, május 9. és 12. között HVG Könyvekkel is feltölthetjük a polcainkat. A Marczibányi Téri Művelődési Központ kamaratermében 500–1000 forintos könyvek várnak, friss megjelenések és régi nagy kedvencek is.
Most hétvégén a Czakó Piaczon a rengeteg jó termelő mellett frissen készül ismét a raclette, őszig utoljára. A piac vendége, az Agri Kulti lesz, aki már 12 éve foglalkozik fenntartható élelmiszerláncokkal, mezőgazdasággal és gasztronómiával. Az évtizedes munka eredményeképpen született meg Bertényi Gábor és Nemes Nóra szakácskönyve is, Az elég jó konyha (Az elég jó konyha (elegjokonyha.hu)), amit a piacon az Agri Kulti standjánál meg is lehet majd vásárolni a könyv szerzőitől. A kutatóműhely emellett hosszú évek óta dolgozik a hüvelyesnövények hazai termesztésének és fogyasztásának felfuttatásán. A standhoz látogatók interaktív kvízzel tesztelhetik majd a hüvelyesekkel kapcsolatos tudásukat, de a könyv szerzői kóstolóval is készülnek a piacra.
Május 5-én a Normafa Síházban ünnepelhetjük az anyák napját: lesz bazsarózsa, a hónap jellegzetes virága, hogy egy szép csokorral lepjük meg az édesanyákat vagy nagymamákat, majd egy ráérős brunch-ra hívnak a szervezők.