1/16
Hősök tere
A , amelyről korábban már, fontos szimbóluma, és az egyik leglátogatottabb pontja Budapestnek. Bár a belvárostól kissé távol esik, mégis rengeteg program áll rendelkezésre, ha az ember kifotózkodta magát a történelem nagyjaival a háttérben.
Rögtön kezdhetnénk a programajánlót a vagy a , de nem akarjuk, hogy bárki abba a hibába essen, mint az Európai vakáció című filmben bénázó Clark Griswold (Chevy Chase), aki a Louvre-ban több ezer műalkotást szeretett volna megtekinteni fél óra alatt, csak mert ezt diktálja a családi ütemterv. A Hősök tere környékén rengeteg egyéb lazítási lehetőség van.
3/16
Városliget
Budapest legnagyobb parkja az elképzelhető legjobb sétahelyek egyike pároknak, baráti társaságoknak és családoknak egyaránt. Itt található többek között az , a és a . Ez utóbbi az ezeréves magyar építészet három dimenzióját tükrözi a gótikustól a reneszánszon át a barokkig.
4/16
Gundel étterem
A Hősök terét bejárni nem kis feladat, és könnyen előfordulhat, hogy közben megéhezik az ember. Szerencsére a Gundel, Budapest egyik leghíresebb étterme, csak néhány lépésre található. Ez a név az évek során összeforrt a magyar gasztronómiával és a vendéglátás történetével, és tulajdonképpen feltette Magyarországot a világ étel-térképére.
5/16
A Parlament
A város legmagasabb és leglátványosabb épülete a , amely nem mellesleg Európa második legrégebbi parlamentje. Érdemes tudni róla, hogy a neogótikus stílusban épült Országház 268 méter hosszú, 96 méter magas, 123 méter széles, illetve hogy 27 kapuja, 13 liftje, 29 lépcsőháza, több mint 200 irodahelyisége, valamint 3456 méternyi piros szőnyege van. További részletek az épületről .
Ha már eléggé lenyűgözve érezzük magunkat a számoktól, akkor érdemes az elakadt lélegzetet egy kicsit rendbe tenni némi levegőváltozással. Erre a következő helyeket találjuk a legalkalmasabbnak a közelben.
6/16
Szabadság tér
A város talán legimpozánsabb tere a banknegyedben fekszik, és az egyik legjobb hely a kikapcsolódásra. A Szabadság tér méretei és elrendezése miatt mindenféle szabadtéri tevékenységre alkalmas, legyen az kifekvés, tollasozás, kutyasétáltatás, piknikezés, vagy éppen iszogatás. Az itt található Hütte Café teraszára kiülve akár külső szemlélőként is élvezhetjük a nyüzsgés és a nyugalom furcsa keveredését.
9/16
Bazilika
A Parlamenttel éppen egymagas az ország legnagyobb temploma. A monstrumot az 1800-as évek közepén kezdték el építeni, a munkálatok közben többször is leomlott, de három építésszel később mégiscsak felépült, hogy most zavartalanul frizbizhessünk a terén, borozhassunk a lépcsőjén, illetve, hogy felmehessünk a tornyába, ahonnan páratlan kilátás nyílik a városra. Ha valakit a teljes sztori érdekel, , de amúgy a környék sok más lehetőséget is tartogat.
13/16
A Budai Vár
Budapest egyik leglátogatottabb és kétségkívül legismertebb pontja 1987 óta már a Világörökség részét is képezi. Ez nem véletlen, hiszen egy városszimbólummal van dolgunk, ahonnan nem mellékesen gyönyörű kilátás nyílik Budapestre.
A Budai Várnegyed három részből áll: Budavári Palota, Szent György tér és a történelmi lakónegyed. A egyébként az 1200-as évek óta évszázadokon át a magyar királyok lakhelyéül szolgált, ám a XIX. században Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján jelentősen átalakították, így a funkciója is megváltozott. Természetesen fölösleges azt gondolni, hogy ide csak turisták, nyugalmat keresők és romantikázni vágyók jönnek: a Várnegyed környékére egy rakás más programot lehet szervezni.
15/16
Sziklakórház Múzeum
Az ex-légókórház és atombunker története 2002-ig titkos volt, de ma már akárki megtudhatja az igazat. A második világháború, az ’56-os forradalom és a hidegháború eseményeinek és hangulatának megtapasztalásában közel 200 darab élethű viaszfigura mellett eredeti berendezések és kórházi felszerelések segítenek. A profi idegenvezetésnek hála különleges időutazásban lehet része annak, aki ellátogat a Sziklakórházba.
16/16
Nemzeti Galéria
A város legszebb helyén található múzeum a magyar képzőművészet kialakulásának és fejlődésnek legnagyobb nyilvános gyűjteménye és dokumentációja. A kultúrára vágyók rengeteg állandó kiállítást és különleges időszakos kiállításokat nézhetnek meg itt.