Már a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra kerül sor 2018-ban, január 8. és 14. között. A rendezvény ezúttal is vendégül látja majd a cirkuszművészet krémjét a cirkuszigazgatóktól kezdve a legtehetségesebb fiatal művészekig, utóbbiak pedig természetesen a budapesti közönségnek is be fognak mutatkozni. A részletes program ide kattintva olvasható.