éjszakai élet

ELMARAD! - We Lost The Sea (AUS), Solkyri (AUS)

Program adatok

Bemutató

Ősszel megjelent, Triumph & Disaster című albumának bemutató turnéján érkezik Budapestre a We Lost The Sea, Ausztrália egyik, ha nem a legnagyobb post-rock exportcikke. A zenekar három éve járt utoljára Európában, mely turné során az A38 Hajón is bemutatkoztak, akkor 2015-ös, Departure Songs albumuk körútján. Ennek folytatására négy évet kellett várni, de megérte: a Triump & Disaster bő egy órányi instrumentális dalai rengeteg érzelmet és feszültséget sugároznak, észrevétlenül utaztatnak rajta még a tíz percnél hosszabb számok is.

A We Lost the Sea előtt a Solkyri játszik, akik szintén új lemezzel érkeznek Budapestre; készülő harmadik albumuk, a márciusban megjelenő Mount Pleasant anyagát mutatják be. Őket utoljára öt éve láthattuk a Dürerben – azóta még erősebbek lettek abban, amit már akkor bizonyítottak: a post-rockhoz nem kapcsolódik szükségszerűen a melankólia, és nem csak lassú dalokat lehet írni a műfajban.

Hasonló tartalmak