Az utóbbi néhány évtized talán legtündökletesebb, legnagyobb ívet befutó, témáit és hangfekvéseit tekintve legváltozatosabb, műfaji ajánlatokban legbőkezűbb, így tehát legtágabb értelemben vett költői pályája: az 1970-ben született és 2019-ben elhunyt Térey Jánosé.
Az est közönsége ezt az utat követheti végig, amelynek során több síkon is kirajzolódik Térey poétikusan megtervezett „őszi hadjárata”. Szívós önnevelődési története – a korai árvaságtól az otthonkeresés próbatételein át a küzdelmes boldogságot jelentő családapaságig. Módszeres térfoglalása – Debrecentől Zuglón és Újlipótvároson (továbbá Varsón, Drezdán, New Yorkon, Isztambulon, Athénon…) át a Svábhegyig. Költői „térerejének” kiteljesedése – a kezdeti „természetes arroganciától” a szenvtelenül „szerény javaslat” kimért megfogalmazásain át az „élete augusztusában” rendhagyóan felzengetett gordonkahangzásig. A poétikai tér újra- és újraparcellázása – a karcos magánmitológiától a nemzedéki önvizsgálaton át a felelős országismeretig. Költészettörténeti nézőpontból bátran mondhatjuk, hogy a születése utáni évben megjelent, kultikus érvényű vers (Domonkos István: Kormányeltörésben) antipoétikus tézisét fordította poétikusan mintegy a visszájára a magán- és közköltészet elnyűtt formáit megújító Térey: gondolni kollektív, gondolni privát. A jeles irodalomkritikus, egyetemi oktató Bazsányi Sándor érzékeny válogatása a fájdalmas hirtelenséggel lezárult, mégis oly gazdag életmű minden fontos irányának, árnyalatának felvillantására törekszik.
