Három album és több single után újra hazánkba érkezik a brightoni indie rock újgenerációs zenekara, vagyis a Toy. 

2010-es alakulásuk óta erősen ívelt pályát járt be a brit ötösfogat, ugyanis a The Lexingtonban adott első koncertjük óta már megjárták a Field Days fesztivált, illetve egy komplett turnét a The Horrors előzenekaraként, akik egyébként nagyban segítették a Toy pályájának egyengetését.

A psychedelic rock, krautrock, shoegaze és post-punk elemeket zenéjébe foglaló Toy pedig a Dürer Kertbe érkezik, hogy a hazai közönség is végre részese lehessen mindannak, amellyel a zenekar sikeresen meghódította az európai alternatív színteret.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés