Keresés EN

Kultúra

VAGY SEHOL: Enyedi Ildikó, Kiss Llászló és a Kiss+4 zenekar estje

Október 5-én este 20 órától Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró és Kiss Llászló, az Európa Kiadó és az URH zenekarok alapítótagja, ex-basszusgitárosa és mostani zenekara, a Kiss+4 zenekar látható a VAGY SEHOL klubban a Mixát Stage-en. Kiss Llászló a Kiss+4 zenekarral idén tavasszal indította el VAGY SEHOL címmel zenei klubsorozatát, melyen minden alkalommal más és más meghívott vendégművésszel lépnek színpadra.

Az őszi évad első vendége Kemény István volt, ezúttal pedig a Testről és LélekrőlA bűvös vadászA feleségem története című filmek rendezője, forgatókönyvírója, és az HBO sikeres Terápia sorozatának rendezője, Enyedi Ildikó lesz az esemény vendége. Enyedi Ildikó, jelenleg Silent Friend (Csendes barát) munkacímmel készíti elő új filmjét. Annyit tudunk már az új film forgatókönyvéről, hogy egy idős fa fontos része a történetnek, amelyet Dél-Amerikából hoztak át Európába. A német-francia-magyar koprodukcióban készülő film szereplője lesz Tony Leung világhírű színész is, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Szerelemre hangolva, a Hős, A nagymester vagy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája című Marvel-mozi.

Enyedi Ildikóval Kiss Llászló beszélget majd. Ezenkívül most is fellép a klub házigazdája, a Kiss+4 zenekar, amely nemcsak Európa Kiadó darabokat vesz elő a ’80-as évekből, hanem a tavaly megjelent Vagy Sehol című albumukról is játszanak, ami a most indult klubsorozat névadója is. A nyáron született új dalok is várhatók már. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Kultúra

Janikovszky-est a vaksötétben – avagy a lemez két oldala

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület közreműködésével március 13-án a Lurdy Moziban egy egyedülálló képzeletszínházi előadásban lesz részünk, A lemez két oldala címmel: Janikovszky Éva írásainak segítségével teljes sötétségben, csak a hangokra és szavakra koncentrálva fedezhetjük fel mindennapjaink rejtett oldalait.

Szabadidő

Dolgozó anyává válni: visszatérés a munka világába

A szülési szabadság utáni visszatérés a munka világába óriási változást jelent, így minél közelebb érünk a visszatérés időpontjához, úgy sokasodnak az aggodalmaink az új életszakasszal kapcsolatban. Milyen változások történnek, mikor megérkezik a dolgozó anya szerepe az életünkbe? Milyen kihívásokra számíthatunk ebben az időszakban? Miként tudunk tudatosan felkészülni a visszatérésre?

Kultúra

Mai Manó fotográfiái

A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló, ingyenesen megnézhető válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Neked ajánlott

A