Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Táncszínház ON – Budapest Táncszínház: Holle anyó

Élt egyszer egy özvegyasszony, annak volt két lánya: az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az özvegy sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az édeslánya volt. Minden munkát a másiknak kellett végeznie, az volt a Hamupipőke a házban. Ott ült szegény napestig a kút mellett az úton, és font, egyre font, míg csak a vér ki nem serkent az ujjából.

A Grimm testvérek kedves és tanulságos meséje emberi erényekrÅ‘l és az igazságról, amelyben mindnyájan bízunk, amely korunkban éppen olyan aktuális, mint generációkkal ezelÅ‘tt. Sok tánccal és vidámsággal, ami a Budapest Táncszínház új programjában azzal az eltökélt szándékkal készült, hogy Magyarországon is idÅ‘ben megmutassák és megértessék a táncművészet értékeit és szépségeit a fiatal korosztállyal, hogy kultúra és művészet szeretÅ‘ felnÅ‘ttek váljanak belÅ‘lük.

Szereposztás:

  • Holle anyó: Sebján Rozália
  • Gonosz mostoha: Juhász-Hörcher Noémi
  • Szorgos lány: Bíró Laura
  • Lusta lány: Jenei Lilla
  • Almák, kenyerek: Tara Walker, Denise Camassa, Yvette Levine, Salvatore Paonessa, Matthew Bell, Varga Bendegúz, Marika Masuda, Aurora Basilica
  • MesélÅ‘ hangja: Boros Zoltán
  • MesélÅ‘: Varga Donát
Koreográfus: Földi Béla 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Shopping

ReClaim Vintage – Advent Night Shopping

December 3-án, advent első vasárnapján hosszabbított nyitvatartással, este 23:00-ig várnak a Király utca új vintage boltjában, a ReClaimben. Lesz süti, karácsonyi zene, és 15% kedvezmény jár minden teljes árú termékre, amennyiben a kasszánál bemondjuk a Rudolf jeligét.

Kultúra

Pulpbrother (US): Sorry I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a Start Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézni a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Shopping Kultúra

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

A Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12:00-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

Gasztró Szponzorált

Adventi brunch az InterContinental Budapestben

Az adventi időszak a lelassulásról szól, arról, hogy megpróbálunk minél több minőségi időt eltölteni a szeretteink körében. Ebből indult ki az InterContinental Budapest is, ahol december 3-án, 10-én és 17-én ünnepi brunchra invitálnak bennünket. Ezeken a ráérős vasárnap délelőttökön a finom falatok mellett élő zene fog gondoskodni a hangulatról.

Neked ajánlott

A