A Zsinagógák Hete augusztus 27. és szeptember 5. között nagyszabású eseménysorozattal vezeti fel az
őszi zsidó ünnepeket. Az idén szeptember 6-án beköszöntő zsidó újév, a Ros
Hásáná előtti két hétvégét magában foglaló ünnepségsorozat nem csak a zsidó
közösség számára kínál vonzó programokat. Augusztus 29-én, vasárnap az Új Budai Parkszínpad ad helyet a Sóletfesztiválnak, mely igazi kulináris kalandra hív minket: négy ország sóletjeit kóstolhatjuk végig. A gasztroélmények mellett bepillantást kaphatunk a zsidó élet rejtelmeibe, és egy olyan izgalmas beszélgetést hallgathatunk meg, mint Vecsei H. Miklós színész és Réczei Tamás dramaturg eszmecseréje. A kisebbek sem fognak unatkozni, őket gyermekfoglalkozások várják, és a Kalap Jakab együttes műsorán szórakozhatnak. Délután Móser Ádám klezmer zenei produkcióját élvezhetjük, az estét pedig két világsztár fogja zárni. Nissim Black afroamerikai haszid zsidó rapper először koncertezik hazánkban, a Sziget Fesztiválról is ismerős, londoni születésű soulénekes, dalszerző, Alex Clare
produkciója pedig garantáltan fel fogja robbantani a színpadot.
Szabadidő
Gyermeknap és Hősök Napja
A Csikós udvar és a Budavári Lovarda izgalmas és ingyenes családi programokkal vár bennünket május 26-án, gyermeknap és Hősök Napja alkalmából. Egész napos tüzérségi ponttal és élő történelemórával készülnek a szervezők, ahol interaktívan tanulhatunk a múlt eseményeiről és szereplőiről. A Budavári Lovardában különböző foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik és a nagyok, és lesz fegyver- és harcászati bemutató is a Csikós udvaron.