kultúra

szerkesztés

Rendszerváltó Filmnapok

Program adatok

Sosem látott ritkaságokkal és közönségkedvenc filmekkel érkezik szeptember közepén a Filmtekercs Egyesület Rendszerváltó Filmnapok nevű rendezvénysorozata szeptember 17. és 20. között. A hazai történelem jelentős eseményének 30. évfordulóján szeretne a program filmekkel visszaemlékezni a történésekre, és együtt gondolkodni annak hatásán, folytatásán.

A fesztivál fő helyszíne az Art + Cinema mozi, ami csütörtöktől vasárnapig mindennap két filmet vetít, az este 7 órai után pedig közönségtalálkozót tart. A program csütörtökön a Rendszerváltás képekben című, eddig máshol nem vetített dokumentumfilmmel kezdődik, majd este héttől Fekete Ibolya Bolse vita című filmjét lehet megtekinteni, ami után beszélgetés lesz a rendezővel. Pénteken előbb Török Ferenc kultikus filmje, a Moszkva tér jön, este pedig Almási Tamás Miénk a gyár című emlékezetes dokumentumfilmje kerül műsorra, ami után a rendezővel lehet beszélgetni.

Szombaton Schiffer Pál A Videoton sztori című filmje után este premiert tart a rendezvény. Szalay Péter Nincs parancs! című dokumentumfilmje egy német és egy magyar határőr történetét követi nyomon. Egyikük az osztrák határnál, másikuk a berlini falnál teljesített szolgálatot azokban a történelmi napokban. A film után beszélgetés lesz Szalay Péter rendező, Dr. Hidas Ildikó dramaturg és Nagy László, az 1989-es Pán Európai Piknik főszervezőjének részvételével. Vasárnap délután sokak kedvenc német vígjátékát, a Good bye, Lenin!-t lehet megnézni, este pedig a rendszerváltás 20 éves évfordulójára készült szkeccsfilme, az East Side Stories kerül műsorra. A vetítés után Németh Gábor dramaturg, az eredeti ötlet gazdája lesz a vendég.

A rendezvény szombat délután ellátogat a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központba is, ahol a lengyel államférfiról szóló Walesa – A remény embere című filmet lehet megtekinteni, amit szintén beszélgetés követ. 

Hasonló tartalmak

Admin mode