Az ünnep közeledtével jeles karácsonyok képeit idézhetjük fel a Greetings From Budapest sétáján a Budavári Palota életéből. Erzsébet királyné 1837. december 24-én, este 10 óra 43 perckor született egy vasárnapi napon és egy foggal a szájában jött világra, mely a hagyomány szerint kivételes szerencsét jelölt ki számára. A királyi család 1867. után számos karácsonyt Gödöllőn és az azt követő óévi, újévi időszakot Budán töltötte el. A Budavári Palota épületei körül sétálva elmesélik, hogy milyen volt a királyi család karácsony estéje Budán, a királyi palotában 1882. december 24-én, hogy tudósítottak a lapok a királyi pár, a trónörökös pár, és Mária Valéria érkezéséről, milyenek voltak a Habsburgok ajándékozási és fenyőfa állítási szokásai, milyenek voltak az újévi fogadások.

A királyi udvar megjelenésével a napilapok is sűrűbben írtak a királyi udvari lak átépítésének, bővítésének szükségességéről, a trónörökös pár és udvartartása lakosztályainak kialakításáról, majd az építkezési munkálatok megkezdéséről, ezeket felelevenítve megjelenik majd a századfordulós Várhegy képe, a palota berendezése is.

Megtudhatjuk milyen volt a karácsony az Andrássyaknál 1867-ben, József nádor unokájának, József Ágost főhercegnek és családjának szentestéje 1902. decemberében. Mesélnek IV. Károly 1916. évi koronázásáról, a 30-as évek testőrkarácsonyairól, és arról is, hogy élték meg 1944. karácsonyát a budavári palota lakói.

Találkozó: a Szent György téren, a Habsburg-kapu előtt

A sétára jelentkezni ezen a linken lehet!