Paizs László technikai-műfaji kísérletezésre fogékony érdeklődését a hatvanas évek elején, a többségében megrendelésre festett posztimpresszionista művek sora nem elégítette ki. Az 1964-es Velencei Biennálé felszabadító élménye, a dadaizmus és a pop-art anyagszerűséget és művészi tárgyhasználatot középpontba állító felfogása inspirálta azokat a textilből, bőrből és fémből készített „varrottas” munkákat, melyeket Paizs 1967-ben a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület éves tárlatára küldött be. Műveinek megdöbbentő újszerűségét azonban nem fogadta lelkesedés: a zsűri a kiállítás megnyitása előtt leszedette munkáit a falról. Az elutasítást követően, hosszas technikai-technológiai kísérletezés eredményeként születtek meg a művész mára ikonikussá vált plexiüveg munkái.

Paizs a színtelen plexitömbökbe kezdetben az előző korszak anyaghasználatával kontinuitást mutató tárgyakat, majd hétköznapi használati eszközöket foglalt bele. A pop-art-objektként is értelmezhető alkotásokat követően a művészt a plexiüveg és a poliészter, mint szobrászati alapanyag technikai-esztétikai lehetőségeinek legteljesebb kihasználása foglalkoztatta, így születtek konstruktív ihletésű, átlátszó, belső fénytörések játékára épülő plasztikái.

Kurátor: Sáránszki Péter 

Címkék