Őslény körút 16. a címe annak az érdekes kiállításnak, amely február 14-től március 30-ig lesz látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykerthez tartozó Biodómban, ami az Állatkerti körút 16. szám alatt található. Az ősvilági tárlaton élethű, életnagyságú, mozgó dinoszauruszmodellek segítségével varázsolják a közönség szeme elé a mezozoikum, azaz a földtörténeti középidő rég letűnt világát.
A kiállításon ismert és közkedvelt, illetve kevésbé közismert dinófajokat is bemutatnak, sőt a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány és az Állatkerti Alapítvány együttműködésének köszönhetően azok a dinoszauruszok sem fognak hiányozni, melyek maradványait a Kárpát-medence területén találták meg az őslénykutatók. A dinók mellett lesz néhány további ősállat, többek között repülő őshüllők is. Az élményt az ősidőket megidéző VR-eszközök, interaktív ásatás és különféle ismeretterjesztő programok teszik teljessé.
(Borítókép: Getty Images Hungary)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
