A Dupla W sorozat újabb párosának rokonsága a pop- és népzenék, illetve az akusztikus és az elektronikus hangvétel összefonódásában érhető tetten. Az 1999-ben Londonban alakult Oi Va Voi magyar és jiddis népzenéktől inspirálva készítette felvételeit, és már első albumával nemzetközi szenzációt keltett: a Laughter Through Tears elnyerte a holland Edison-díjat, a BBC Radio 3 Világzenei díját és második helyen végzett a World Music Charts Europe 2003-as listáján. Hazánkban is kirívó népszerűségre tett szert, mivel szívesen dolgozott magyar énekesnőkkel, Németh Jucival és Szalóki Ágival is. 2015-ben - részben újjászerveződött felállásban - a zenekar új albumot kezdett készíteni, mely 2018-ban Memory Drop címmel jelent meg. S mint a legtöbb Oi Va Voi-albumon, ezen is főszerepet kapott egy rendkívüli énekesnő: az izraeli gyökerű Zohara Niddam, aki a zenekar koncertjein is szerepel, klasszikusaikba is új életet lehelve.

https://www.youtube.com/watch?v=s27d67-a0ts

Az ezredfordulót követő években tűnt fel első szólóalbumával a kultikus Ando Dromból ismert Miczura Mónika is. Érdeklődése mindig is túlmutatott a magyarországi roma tradíción - gyökerei az indiai Rádzsasztánig nyúlnak -, de ezúttal a kortárs elektronikus irányzatok felé is megnyílt. Egy olyan együttes lebegett a szeme előtt, amellyel felülemelkedhet a cigány zene hangszeres és stiláris határain. Ez lett a Mitsoura, mely 2003-ban debütált, majd 2008-ban Dura Dura Dura címmel készített albumot. Néhány év kihagyás után - amikor Mónika többek közt a tunéziai Jawharral dolgozott - tavaly újjászerveződött a zenekar, de a tüze nem változott: indiai és észak-afrikai motívumokkal átszőve él benne a kelet-európai cigány zenei hagyomány.

https://www.youtube.com/watch?v=KjaofYIBwUc