Nagy Fruzsina jelmeztervező, Halas Dóra karvezető és Bartha Márk elektronikus zenész a Tabu kollekció című előadás megalkotásakor dolgoztak először együtt, melyet a Soharóza mutatott be 2016 szeptemberében. Első kísérleti munkájuk során egy olyan új, összművészeti formára leltek, s egy olyan etűdsorozatot alkottak, amelyben az élő, vokális zene és az extrém, erős tartalommal bíró jelmezek, komplex koreográfiai és dramaturgiai keretben fuzionáltak a divatbemutatót idéző, kifutó alakú színpadon.

Az alkotók által catwalk koncertnek elnevezett műfaj tehát egyszerre színház, koncert és divatbemutató. 2018-ban, immár Fekete Ádám dramaturggal kiegészülve, a csapat ezt a kísérleti műfajt fejleszti tovább, ezúttal egy hétköznapiságában abszurd témakört feldolgozva.

Az Ügy koncepciója Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának alapötletéből és formájából ered: egy népdalokból építkező etűdsorozatban kíván képet mutatni a jelenlegi magyar társadalomról a hivatali ügyintézés útvesztőjében.

Előadások:


  • 2018.10.11., 20:00 - bemutató

  • 2018.10.12., 20:00