Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Éjszakai élet

Mark Ernestus' Ndagga Rhythm Force (SEN)

Szenegál messze földön híres az erősen ritmus alapú zenei tradíciójáról, így az Ndagga Rhythm Force hétfős dakari zenekar és a legendás berlini producer Mark Ernestus várhatóan az eksztázis legfelső fokára juttatják a Trafó közönségét.

Mark Ernestus a legendás berlini Basic Channel dub technó duó egyik fele, társa pedig az a Moritz von Oswald, aki még 2015-ben kápráztatta el a Trafó közönségét Tony Allen élő dobjátékával megcsavarva. Ez is jól mutatja, hogy a technó eredendően mindig is kéz a kézben járt az elsősorban afrikai poliritmikus eksztatikus zenékkel, így nem is meglepő, hogy Mark Ernestust 2011-ben Dakarban járva lenyűgözte a szenegáli zene ritmikai gazdagsága, és rögtön két tucat zenészt verbuvált össze egy közös felvétel erejéig, amiből végül két lemezre való anyag került a nagyközönség elé. Azóta a számos, az egész világra kiterjedő koncert és fesztivál fellépéseknek köszönhetően szintet lépett a csapat, és valamivel kisebb létszámmal egy nagyon erős anyagot jelentettek meg 2016-ban Yermande címmel.

Hasonló tartalmak

Kultúra

365 Oldtimer Kiállítás

December elsején nyílt meg a különleges járműkiállítás, a 365 Oldtimer. Az egész évben látogatható rendezvény gazdag és változatos gyűjteményt kínál, az autóipar sokszínűségét megvilágítva, és kiemelt figyelmet szán az oktatásra is. A 365 Oldtimer Kiállítás büszkélkedhet három olyan autóval, amelyek közül csak egy-egy létezik a világon. A legkorosabb jármű a gyűjteményben, a Renault Skiff Labourdette Carrose éppen most 110 éves. Megtekinthető a Galambos József alkotta Ford T modell truck (1926) is, amivel régen még jeget árultak Amerikában, és ami idővel az autóipar egyik alapkövévé vált.

Kultúra

Macskafogó a Corvinban

December 9-én és 10-én minden idők legjobb magyar rajzfilmjét nézhetjük újra 15:30 órai kezdettel, a Corvin moziban. Ternovszky Béla rendező és Nepp József író 1986-ban készült, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató rajzfilmje tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálja is ezeket a zsánereket.

Kultúra

Sárkány Éve Lampion Fesztivál a Biodómnál

A Sárkány Éve Lampion Fesztivál egy színes és varázslatos világba vezet, amely a fény és árnyék játékával vár bennünket december 16-tól február 24-ig. Az Állatkerti körúton lévő Biodóm kertjében a kínai kultúra iránt érdeklődőket mindenképp megszólítja, de a családosoknak is érdemes belépni ezen a mágikus kapun, hiszen bent 5-8 méteres installációk fogadnak, a sétányon haladva pedig karibi flamingókkal, sarkvidéki jegesmedvékkel, játékos csimpánzokkal, egzotikus állatokkal is találkozhatunk.

Látnivalók és kultúra

Dante Casino x Z Paradigma–Füge Produkció: Tyúkdráma

December 8-án és 9-én nézhetjük meg Georgita Máté Dezső rendezésében a Tyúkdrámát, a Jurányi Házban.

Neked ajánlott

A