A Budapest Rooftop Cinema, a Filmhu és a Magyar Nemzeti Filmarchívum Magyarok a háztetőn című közös vetítéssorozatát Lengyel Balázs fekete komédiájával, a Lajkó – Cigány az űrbennel kezdik meg 2018-ben. A vetítés előtt a film alkotóival beszélgetnek.
1957 elején a Nagy Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt, hogy kiválassza a földkerekség első kozmonautáját, aki majd az első ember lehet az űrben. Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke tudja is, ki lehetne a legmegfelelőbb jelölt a nagy utazásra: Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja, már gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz. Ezt a vonzalmat nem kis részben anyjának köszönheti, aki beavatta a cigány asztrológia rejtelmeibe, és sajnálatos módon, Lajkó egyik rosszul sikerült rakétakísérletének következtében, már nem lehet velük. Lajkó egész életét egyetlen célnak rendeli alá: eljutni az űrbe, és ott bocsánatot kérni anyjától. Mikor Lajkót kiválasztják az űrutazásra, még nem is sejti, hogy álmai nem véletlenül válnak épp most valóra. Ám előbb Bajkonurban, egy különleges verseny keretében dől el, hogy a magyar Lajkó, a német Helga Mengele, az észt Ilmar, vagy a mongol Timuzsin lesz-e a szerencsés kiválasztott, a versenyt ráadásul maga Leonyid Brezsnyev elnököli. Közben pedig Lajkó apja is újra és újra feltűnik, tovább bonyolítva Lajkó kalandjait.
Kultúra
Láttatsz és látszol – művészetterápiás kiállítás
Milyen színű a szorongás? Hány kollázspapír szükséges a gyász ábrázolásához? Hogy néz ki papírra vetve az endometriózis küzdelme? A Safespace Budapest negyedik éve várja művészetterápiás és relaxációs foglalkozásaira a résztvevőket, ez idő alatt közel 600 alkotás készült a szorongás, a testkép, a kapcsolatok, a gyász, a szexualitás témájában. A foglalkozásokhoz nem szükséges művészeti előképzettség vagy jó kézügyesség, az első számú cél itt az, hogy bárki, végzettségétől függetlenül tapasztalhassa a kreativitás stresszoldó hatását, hogy alkotásán keresztül egy új perspektívából nézhessen rá belső állapotára, és egyúttal kapcsolódhasson sorstársaival.